Az Indigo éttermek már 21 éve működnek Budapesten, 2005-ben nyílt az első, a Jókai utcai hely, majd 10 évvel később a Fény utcai. Az éttermek táján az utóbbi időszakban nagy változások történtek: munkába állt a második generáció, aki hozta magával saját szemléletét. Az autentikus észak-indiai fogások továbbra is maradnak, a beltér azonban ráncfelvarráson esett át, frissült az étlap, új itallap érkezik, a kiadós ebédmenü ára pedig 3990 Ft-ra csökkent. Ettünk náluk egy jót.

Fűszerillatú, sercegő hús és a lencsék legjobbika

A vendégszeretet nemzetközi nyelv, felismerjük, bármelyik kultúrából is érkezik. Az Indigónak is ez a fajta családiasság a jellemzője: sem luxusétterem, sem büfé, hanem laza, családias hely, ahol sok Budapesten élő indiai is törzsvendég. Az éttermet most egy kicsit finomhangolták, később pedig koktélokkal, mocktailokkal kalauzolnának tovább India ízeiben.

A menü legfontosabb része azonban nem változik: az Indigo alapvetően észak-indiai konyhát visz, ezt tudják a legautentikusabban képviselni, hiszen a tulajdonos család innen származik. A kontinensnyi ország gasztronómiája is rendkívül színes, régiónként változnak az alapanyagok és a technikák. Az észak-indiai ételek is erősen fűszerezettek, de jóval kevesebb a csípős fogás, mint délen, ahol több kókusztejet is használnak. Az étlap gerincét ennek megfelelően olyan észak-indiai klasszikusok adják, mint a csirke tikka (4590 Ft), a különböző paneerfogások és a daal, a lencsés ételek csúcsa.

Miközben otthonosan eszegetünk náluk, a konyha királynője láthatatlanul teszi a dolgát. A tandoori kemence reggelente több mint 400 fokra hevül, nagyjából másfél óra alatt fűt fel, és külön szakács kezeli. A húsokat, zöldségeket és paneert hosszú fémnyársakon sütik benne, a naan tésztáját viszont közvetlenül a forró belső falára tapasztják. A végeredmény mindenesetre látványos: az Indigo trikolor tál (5990 Ft) joghurtban pácolt húsai gőzölögve, sisteregve kerülnek elénk, ropog a naan kenyér (1150–1790 Ft), amelynek elkészítése nem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk.

Én csúnyán elbuktam, amikor először megpróbáltam. Ráadásul ha egyszerre sok naan van a kemencében, fejben kell tartani, melyik került be először: öt-tíz másodperc, és már el is ég

– meséli Singh Armaan, az Indigo éttermek tulajdonosának fia. A technológia mellett nagy gondot fordítanak a fűszerekre, ezek mind Indiából érkeznek, és szintén autentikus őrlőveltörik őket apróra. A szakácsok saját masalákat, alapokat állítanak össze, amelyek egyenként nyolc–tizenkét komponensből állnak, és gyakran többet is felhasználnak egy-egy fogáshoz, így lehetséges, hogy a csirke tikka pácába összesen több mint 18 fűszer kerül.

A másik nagy közönségkedvenc a fekete lencsés daal maharani (3690 Ft), ami három nap alatt készül: a lencsét áztatják, órákon át mossák, előfőzik, külön készül hozzá a masala, majd a fogást csak rendeléskor fejezik be. Érződik a szemléleten, hogy itt akkor is jól fogunk lakni, ha nem fogyasztunk húst. Érdemes volt megkóstolni az aloo papdi chaatot (2390 Ft) is: az egyszerű utcai ételben a főtt burgonya és a ropogós, lisztes tésztalapocskák állaga együtt csodás, a tamarind csatni pedig nagyon frissítő hozzá pedig nagyon frissítő hozzá. Bár a desszertek is nagyon finomak, mi mango lassival javasoljuk leöblíteni a sok laktató, fűszeres finomságot.

Indiából érkezett szakácsok

Singh Armaan édesapja, Singh Amandeep, otthonról  hozott  munkaerőt, ennek is köszönhető, hogy a konyhán Indiában képzett szakácsok dolgoznak , akiknek ki választása még ma is részben a család indiai kapcsolatrendszerén keresztül torténik. Elsősorban ajánlások alapján, de Armaan olyan alkalomra is emlékszik, amikor a nagyszülők indiai házába érkezett egy szakácsjelölt, és ott döntötték el, alkalmas-e a munkára. Sokan aztán hosszú éveket töltenek Magyarországon. Az Indigo éttermek sikereinek alapja a megbecsült személyzet. Az étterem igazgatója, Kelemen György, közel 10 éve, az Indigo Pest étterem vezetője, Mincsik Zoltán, 20 éve, az Indigo Buda étterem vezetője, Szilágyi Gergely közel 5 éve, a séf, Somanat Swain 6 éve gondoskodik vendégeikről.

Indigo, de nem Express: Az Indigo Express ugyanebből a családi vállalkozásból nőtt ki, ma azonban már teljesen külön működnek. 

Singh Amandeep, Armaan édesapja, az étterem alapítója, maga is emlékszik még arra, hogy milyen volt 35 éve elindulni egy másik országba. Kezdetben családi kapcsolatai segítségével Indiából importált textileket, majd később megszületett az ötlet, hogy éttermet nyissanak. A 2000-es években nem volt bőséges választék Budapesten indiai éttermek közül, úgy gondolták, lenne rá kereslet, a magyar és a külföldi körökben is. Aman Budapesten ismerkedett meg magyar feleségével, aki szintén nagy szerepet játszott a háttérbeli támogatásával, így a család mellett felépítették a mostanra majdnem minden körben ismert bizniszt.

Az első étterem a Jókai utcában, úgymond, a család szíve, egy bázis. Ez döntötte el, hogy maradunk

– meséli Armaan, aki sokáig nem gondolta, hogy egyszer továbbviszi a vállalkozást. Tizenkét éves korától komolyan focizott, később azonban belátta, hogy valószínűleg nem jut el arra a szintre, amit gyerekként elképzelt. Azt meséli, szeretett volna valami olyat csinálni, amiben igazán kiemelkedő lehet. Ekkor került az akkor még családi érdekeltségű Indigo Expressbe. Mosogatott, takarított, és nyolc hónapon át tényleg a legaljáról kezdte a vendéglátást, csak ezután mehetett külföldre hotelmenedzsmentet és vendéglátást tanulni, mostanra pedig egyre nagyobb szerepet vállal a családi üzletben.

Mindig próbáltam arra törekedni, hogy minden tökéletes legyen akkor is, amikor a gyorsétteremben dolgoztam. Utólag úgy látom, édesapám nem ellenezte a pályaválasztásomat, de tesztelt: látni akarta, hogy tovább tudom-e vinni azt, amit ő 21 évvel ezelőtt elkezdett.

Az indiai vendéglátás és vendégszeretet fontos része a kultúrának. Egymást megvendégelni, ételt és italt kínálni mindennapos dolog. Ezt a fajta felfogást adja át az Indigo is. Az asztalra sok különböző étel kerül, amiből mindenki kóstolhat. Ha ott járunk, semmiképpen se érjük be egy főétellel. Armaan szerint az indiai vendégségben fontos hogy a vendég minél több fogást kipróbálhasson, ami számára szimpatikus és az ízléséhez passzol, ebben a szellemben viszi az Indigot tovább. Szeretné, ha a régi törzsvendégek mellett több fiatal is nem csak egzotikumként gondolna a helyre, hanem egy otthonos, befogadó világként, ahol mindenki helyet talál. Ahova kortól, szokástól és ízléstől függetlenül egyszerűen jó beülni.

Elérhetőségek

Indigo Buda

  • 1024 Budapest, Fény utca 16.

Indigo Pest

(Borítókép: Medgyesi Milán – We Love Budapest)

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék