Az év végén érdemes (lenne) kicsit lelassulni, visszavenni az egész éves tempóból, átgondolni az esztendőt, és nemcsak mások ajándékain törni a fejünket, de saját magunknak is örömet okozni. Akik fogékonyak a gasztronómiai élményekre és szeretteikkel, barátaikkal, kedvesükkel költenének el egy-egy fantasztikus vacsorát, azok az ünnep közeledtével már elkezdenek zsizsegni, és vagy új hely után néznek, vagy egy rég vágyott étteremálmot pipálnak ki. Ebből a listából válogatva persze egész évben alkalmat csinálhatunk az étkezésből.
1/12
Parisi
A helyszín magáért beszél: nem biztos, hogy tudnánk impozánsabb belső teret mondani, mint a pompás Párisi Udvar, ahol a Párisi Passage Café & Brasserie étterme jóvoltából egy egész teadélutánt vagy az ünnepre hangolt vacsorát is eltölthetünk. Lutz Lajos executive chef szerint a meghitt decemberi napokra összeállított menüben jó, ha az újdonság mellett a hagyományos ízek is megjelennek. A bajai halászlé és a töltött káposzta például nem volt kérdés, hogy bekerül az ajánlatba. Külön forróital- és koktéllappal is készültek. Ember legyen a talpán, aki nem bámészkodik folyamatosan a kupola irányába, de bizton állíthatjuk, az étterem fogásai is fejedelmiek.
2/12
Stand25
2017 óta létezik a Stand25 Bisztró. Szulló Szabina és Széll Tamás a gulyással, a rakott krumplival és a somlóival ment mennybe, és ezt a komfortvonalat azóta is tartja. Csúcsminőségben ehetjük az ismert magyar és nemzetközi klasszikusokat (például francia hagymalevest vagy cordon bleu-t), de hamar átlényegülnek, és mi is paradigmát váltunk. Jobban mondva megismerkedünk az ő tolmácsolásukban a tűpontos, csalhatatlan bisztrós gasztronómiával és a sokszor unásig ismételt, még közepesre is aligha elkészített ételek kifogástalan verzióival. Látni, élvezni kell.
3/12
Laurel
A belső VII. kerület legszorgalmasabb pincehelyiségében olyan munka folyik Mede Ádám konyháján, ami nemcsak precíz és megfontolt, de szárnyalóan kreatív is. Szokás dobálózni a be nem tartott ígérettel, hogy egy fine dining étterem laza, de a Laurelben tényleg nem kell félni attól, hogy előkerül a cloche (fém ételfedő búra) és a fehér kesztyű, ők másképp oldják meg az elegancia kérdését – egy-egy ételben, borpárban találjuk meg azt. Vegán és húsos kóstolómenü közül lehet választani, az ünnepekre pedig akár egy gondosan összeállított gourmet-dobozban is ajándékozhatunk Laurel-élményt, néhány azonnal fogyasztható csemege társaságában.
6/12
SALT
A Michelin-csillagos SALT Budapest csapatmunkája minden este óriásit szól, a vacsorára érkezők szeretik figyelni, ahogy a vendégtérben közel kerül hozzájuk a műhelymunka, az étterem szellemisége. Tóth Szilárd kétségkívül egy varázsló, aki úgy idéz meg emlékképeket, hogy valójában nem is tudunk róla, hogy volt ilyen emlékünk. Legyen az egy füstös íz, egy semmihez sem fogható textúra, gyógynövényes felütés vagy otthonos aroma. A ház egy olyan ajánlatot is kínál, ami magában foglalja a vacsorát, az étterem fölötti butikhotelben töltött éjszakát és egy reggelit a rooftopon, a SOLID-ban.
7/12
Bobo
A Haris Park Bobója sokkal több az eszményi kertnél és esküvői helyszínnél, hiszen a Budai Polgári Lövész Társaság egykori neoreneszánsz épületében pazar, stílusos tereket alakítottak ki bensőséges, nagypolgári ebédek és vacsorák kedvéért. Sissi-rajongóknak pedig pluszinfó, hogy a magyar királyné is bálozott a Bobo épületében. Karácsonyi séfajánlatuk a klasszikusok mellett a modern fantáziákra is támaszkodik (például: harcsahalászlé belsőségekkel, kolozsvári rakott káposzta, kacsamell mogyorós gnocchival, szegfűszeges-gyömbéres jus-vel). Koktélokban akár alkoholmentes vonalon is megmutatják magukat, amennyiben autóval érkezünk, ami a privát parkolóban vár meg minket. Ha mégis koktéloznánk, a ház Haris Ginjét ajánljuk alapnak, amit díszdobozban, ajándékként is meg lehet vásárolni.
8/12
robinso
Több mint 30 éve bizonyítja László Árpád és a városligeti Robinson, hogy minden városnak szüksége van egy vízparti, parkkal körülvett, mégis urbánus étteremre. Sok érán túl vannak, trendek jöttek-mentek, de örök maradt a lelkesedés, a jó minőség, a budapestiek fejében élő legendárium, hogy ez a hely nívós és alkalomra való. A kilátásra nem panaszkodhatunk, a közelmúltban modernizált vendégtér is hangulatos, fényekben pedig mindig is élen járt a Robinson, tehát az ünnepi atmoszféra is adott. Magyar klasszikusaik tisztességgel készülnek, de a josperes „nagy húsok”, steakek is megérik a kóstolást.
10/12
déryné
Mindegy, hogy brunchra, ebédre vagy vacsorára érkezünk, a budai Déryné hamar ünnepi hangulatba hoz: dekorból, süteményillatból nincs hiány, de Mariah Carey szerencsére
nem dalol a hangszórókból. A mindig elegáns és kiemelkedő kiszolgálásáról is híres helyen garantált, hogy elégedettek leszünk, de véleményünkre őszintén kíváncsiak az esténk házigazdái is. Sok a nemzetközi felütés, hogy mindenkinek kedvére tehessenek, az étterem konzekvens ebben, sosem csapott át magyaros vonalra például, de az ázsiai hullámot is elkerülte. Most éppen polipsalátát, míkonoszi bárányragut, homárhússal kínált spagettit és menő steakeket is rendelhetünk, ha úgy döntöttünk, náluk töltjük el a várva várt esténket.
12/12
Nobu
Egy legenda Budapesten, ahová mindenképp el kell menni egyszer, ha az ember rajong a japán konyháért és a szusiért. Bízhatunk a világsztárokban, ők is lelkesen járják a NOBU-kat. Az ausztrál kontinensen és Dél-Amerikán kívül mindenhol jelen van az étteremlánc, jelenleg 50 egységgel. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nálunk is elérhetők a luxusmárka kiváló japán ételei, és az úgynevezett nikkei konyha (perui–japán fúzió) egyes fogásait is megkóstolhatjuk náluk.