Lezajlott a Bocuse d'Or, a gasztronómiai Oscar, mely sosem látott publicitást kapott a hazai sajtóban, köszönhetően Széll Tamásnak és csapatának, akik az európai döntőt meg is nyerték. Már 2016 közepén hallani lehetett olyan pletykákat, miszerint Tamásék az Onyx után saját egységgel jelentkeznek, a mostani trendnek megfelelően lazán, bisztró stílusban a fine dining kötöttségei helyett. A helyszínválasztás nem is lehetne jobb, hiszen a Belvárosi Piacon költöztek be a 25-ös standhoz, ezzel pedig még kecsegtetőbbé tették a már így is elég bőséges food court kínálatot. Portugál, spanyol mintára tényleg szépen gyűlik a hazai gasztroszcéna apraja és nagyja a Hold utcai csarnokba.

Egyetlenegy hátulütője van eddig a lokációnak, az pedig nem más, mint a piac kurta-furcsa nyitvatartása. Bármikor született cikk nálunk a piacról, szinte mindig érkeztek is a kritikák, hogy azok akik nem a belvárosban dolgoznak, más a munkarendjük, hétvégén tudnák igazán megoldani, azok hogyan élvezhetnék a Belvárosi Piac újjászületését? Ezzel mi is mélyen egyetértünk és bízunk benne, hogy a Stand25 a többi vendéglátóssal összefogással forradalmasíthatja a nyitvatartási órákat. Mert az a helyzet, hogy eleve egy szép borlapot állítottak össze. De délután 16:00-kor nehézkesen gurítanánk le a Szepsy furmintot a pisztráng mellé.

Mi is ebben az időpontban érkeztünk a telt házba: 16 óra hiába nem ebédidő és még nem is vacsora, akkora az érdeklődés, hogy bizonyára, ha hajnali órákban érkeztünk volna, ugyanígy találjuk a bisztrót. Kialakítása ötletes és fiatalos, meglepően sokan elférnek egy időben. Gondolhatnánk, hogy a szerviz így biztos komótosabb és lassan szabadulnak fel az asztalok, de az első dolog amit megjegyeztünk, az a rendezett pörgés, a tűpontos precizitás. Az apró látványkonyhában mindennek megvan a helye, egyszerre 3-4 ember dolgozik aprólékosan a tányérokon, mégis olyan harmóniában alkotnak, ami szinte lehetetlen. Így működnek a profik, fejetlenségnek nyoma sincs, sorra érkeznek a kiadópultra a rendelések és a felszolgálóknak még így is jut ideje a kedvességre.

Szerencsés asztalnál foglaltunk helyet, jól ráláttunk a konyhai munkára, a vitrinben lévő elismerésekre és a bisztró falán található képregényre is, amin a csapat fontos pillanatait örökítették meg. A rendszer menüalapon működik: vagyis a 2500 forintos rakott krumpli helyett komplett 2 vagy 3 fogásos ételsort rendelhetünk: 3900 és 4900 forintos áron, melyre 10%-os szervizdíjat számolnak fel, s a tapasztaltak alapján alapból minimum ennyit hagynánk, különösebb kellemetlen kalkulálgatás nélkül.

Az étlap 1-2 hetente változik majd, de egyelőre még az első, a kezdő menüvel mennek, a nagy érdeklődésre való tekintettel. Az emblematikus fogások maradnak, szerencsére. Ilyen például a gulyás, ami szívügyük és a legszerencsésebb liebling, hiszen hiába az egyre durvább fővárosi kínálat, még mindig csak egy-két helyet tudunk jó szívvel ajánlani klasszikus gulyás miatt. Most megtaláltuk a következőt, konkrétabban a befutót. Szép húsok, harmonikus íz, a halványítózeller és a citrusos felütés nagyon jól áll neki és pont annyira reformálja a fogást, amennyire nem fordul át az "újhullámosba". A gazdag levesért +1000 forintot kell fizetni a menün felül. A mangalicapástétomhoz kínált savanyított hagymákkal is jól kijöttünk.

Főételnek természetesen kipróbáltuk az óriási, külön edényben tálalt rakott krumplit, amelyben szintén nincs füstmorzsa és kolbászhab, klasszikusan értelmezték. A legizgalmasabb benne a tejszínes selymesség és a hajszálvékony krumplik, valamint a tetején pöffeszkedő zsíros tejföl. A szelíd tormával szórt céklasaláta szuperül egészíti ki. A pisztráng káposztával és dióval egy könnyedebb tétel, de így sem unalmas, mert ropog a káposzta és a hal is intenzív ízű. Ez az intenzitás mindenre érvényes, nincs finomkodás és spórolás.

Kár lenne kihagyni a desszerteket: a gesztenyepüré meggyel és mogyoróhabbal érkezik pohárdesszertként, a somlói (+1000 forint) pedig leginkább színeiben hozza az édességet, mert olyan magas szintre emelték a különböző textúrákkal, csokoládéval és krémmel, hogy legszívesebben egy vázányit bekanalaztunk volna belőle. Ahogy egyébként mindenből, ha bírtuk volna, mert nagyon nagyok az adagok, az ízek és gyakorlatilag minden.
Ki kell próbálni a Stand25-öt, mert kevés ilyen profi vendéglátóhellyel találkoztunk eddig. Példamutató.