Nem regény, hanem állomás
Krúdy Gyula A vörös postakocsi című regénye a Ráday utcában található étterem névadója, az óbudainak viszont nem az, és már csak azért sem, mert a regény 1913-ban jelent meg, a hely pedig akkor már több mint 20 éve fogadta a vendégeket – köztük az írót is. A Postakocsi a lehető legjobbkor nyitott meg: a millenniumi építkezések idején, amikor
pezsgett és elképesztő ütemben fejlődött Budapest, amikor megváltozott az arculata, és világvárossá vált.
Az 1891-ben megnyitott Postakocsi borozó és étterem, ami a Fő tér 2. szám alatt volt, onnan kapta a nevét, hogy már 1752 óta pontosan itt, a ház előtt volt a Bécsbe tartó postakocsi végállomása. Erre utalt a szocialista időkben megújított – egészen pontosan újra megnyitott – és a korszak első osztályú éttermei közé tartozó gasztronómiai egység belső berendezésének egy része is: a sok korabeli tárgy közül a leginkább a pincehelyiségben állt, szépen felújított, eredeti postakocsi emelte a hely fényét és különlegességét.
Óbuda legmenőbb helye
A Postakocsi a háború után csak bő 20 évvel nyitott meg újra, az 1960-as évek második felében, és első körben mint borozó, ahol azonban enni is lehetett. Viszont olyan nagy sikerrel ment a hely, hogy a további feljavítása mellett döntöttek. 1975-ben a szomszédos ház alig vagy egyáltalán nem használt pincéi egy részét hozzácsapták, így ekkor kapta a Postakocsi a 48 férőhelyes pincéjét és a 12 személyes reprezentációs termét.
Az Országos Szórakoztatóipari Központ hivatalos lapja, az 1962 és 1991 között létezett Szórakoztató Zenészek 1985-ben ezt írta az óbudai Fő tér kapcsán, amit akkor újítottak fel, és ami az ott található vendéglátóipari egységekre, köztük a Postakocsira is komoly befolyással volt, bár az már akkor is legendásnak számított:
Az újjávarázsolt Fő tér szórakoztatási központtá történt átalakításán kívül nem beszélhetünk gyökeres megújulásról. Viszont el kell ismerni, hogy az itt végzett munka minősége kifogástalan. A RADEBERGER söröző, a SIPOS Halászkert és a POSTAKOCSI étterem oly csábító erővel rendelkezik, hogy aki csak véletlenül téved a Fő térre, valószínű, hogy hamarosan vendége lesz az itt található üzletek valamelyikének.
Talán már ennyiből is világos, hogy az óbudai Fő tér és közvetlen környéke, az abból nyíló utcák tele voltak a szocialista időszak jobbnál jobb helyeivel, ahova vállalati vezetők, politikusok, sportolók és művészek, vagyis az akkori közélet prominens alakjai jártak vacsorázni, nemegyszer mulatni, dorbézolni. De a külföldről érkező illusztris vendégeket is előszeretettel vitték a Postakocsiba, volt, aki többször is megfordult itt. Járt az étteremben többek között Willy Brandt, az NSZK külügyminisztere, majd kancellárja, az indiai Kommunista Párt vezetője és a Békevilágtanács elnöke, Romes Chandra, Pablo Neruda chilei költő, több szovjet űrhajós, na és a korszak nemzetközi sztárszínészei, mint például Horst Tappert (Derrick), Kabir Bedi (Sandokan), Ladislav Chudik (Sova doktor) vagy Ljubiša Samardžić (Surda).
Vissza a múltba
A postakocsi (vagy korabeli nevén: delizsánsz) volt a vonathálózatok kiépülése előtti legfőbb távolsági közlekedési eszköz, ami nemcsak embert, hanem mást is szállított. A levelek a kocsi oldalán függő táskákban voltak. A tetején halmozták fel, jól lekötözve, a kocsi belsejében helyet foglalt utasok poggyászait. Kulcsra zárt, erős ládákban még pénzt is szállítottak időnként a kocsik, és ilyenkor fegyveres őr is utazott velük.
Bécs és Buda között hetente járt a postakocsi, és mivel fárasztó és annyira kényelmes sem volt az út, menet közben több pihenőhely is várta az utasokat, ahol felfrissíthették magukat, ehettek-ihattak, és még szállást is kaphattak, ha például este ért a postakocsi az adott állomásra. De egyes állomások még akár pénzváltással is foglalkoztak, nem csak vendéglátással, sőt amolyan korabeli közösségi helyként is funkcionáltak. Az óbudai állomás, később végállomás helyén állt borozó-étterem is így fejlődött ki. Állomásból lett állandó vendéglátóhely.
Az 1891-ben megnyitott Postakocsi első tulajdonosa egy bizonyos Schmiedl Ferenc volt, aki 7 év után adott túl a helyen, melynek aztán egészen sokáig sűrűn, átlagosan 2-3 évente váltakoztak a tulajdonosai. Ebben az időszakban Krúdy Gyula volt a leghíresebb vendég a helyen, bár ami hely létezett Óbudán az ő életében, annak biztos legalább egyszer a vendége volt. A Fő téren álló Krúdy–Szindbád-szobor sem áll véletlenül az egykori Postakocsi előtt.
A vendéglő sorsa a két világháború között és alatt kevésbé lett dokumentálva, de biztos voltak jobb és nehezebb évek, meg biztos olyanok is, amikor nem üzemelt. Így volt ez a 2. világháború után is, bő 20 éven át, mielőtt állami vállalatként újra meg nem nyitott. Ami biztos, hogy a rendszerváltást követően magánkézbe került a hely, ami aztán – dicső múlt ide vagy oda – bezárt. Ma már nyoma sincs, helyén részben az Esernyős kávéház és galéria található.
(Borítókép: FŐFOTÓ – Fortepan)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
