A minta
A csajozásnak és a pasizásnak nemcsak manapság vannak meg a különféle módozatai, de szüleink és nagyszüleink idejében is így volt ez. Napjainkban egyre inkább az offline verziók a népszerűek, mert hús-vér emberekkel találkozhatunk, ráadásul azonnal, az online megoldások pedig azért praktikusak, mert azokat bárhol pörgethetjük az okostelefonunkon. A 60-as, 70-es években azonban létezett egy olyan verziója is a flörtölésnek, ami ugyan telefonon keresztül, ám élőben történt: láttuk a kiszemeltet, és ő is látott bennünket.
A Telefonbár a III. kerületben, a Szépvölgyi út elején, az Újlaki Étterem emeletén működött, de mielőtt elmondjuk, hogyan, nem hallgathatjuk el, hogy nem egy eredeti gondolkodásmóddal bíró, fineszes óbudai vendéglátós fejéből pattant ki az ötlet, hanem külföldi mintát követett. A minta cseh fejlesztés volt, és Prágában működött az 1950-es években, 5 P néven. Legendás intézménynek számított, amire mint turisztikai látványosságra a városba utazóknak felhívták a figyelmét. A bár férfi vendégei
az asztalokon elhelyezett telefonokon keresztül kérhették fel egy táncra a kiszemelt hölgyet,
aki egy másik asztalnál foglalt helyet. Ez adta a bár vonzerejét, és ezt adaptálták aztán Budapestre is az 1960-as évek végén.
Telefonbár Óbudán
A Szépvölgyi út 15. szám alatt – annak az épületnek a helyén, ahol most a Wasabit és egy edzőtermet találunk – működött a kétszintes Újlaki Étterem. Ennek felső emeletén nyitott meg 1967 decemberében a Telefonbár. Erről a lapok is beszámoltak mint kisebbfajta szenzációról, a Hétfői Hírek például ekképpen:
Új színfolttal gazdagodott a budapesti vendéglátóipar: a hét végén nyitott Óbudán az ország első telefonbárja. A szórakozóhely érdekessége: minden asztalon egy készülék áll a vendégek rendelkezésére, akik a műsor szüneteiben a házi telefonkönyvből tetszés szerint tárcsázhatják egymás asztalát és telefonon rendelhetnek az »ügyeletes« telefonkezelő pincértől.
A lényeg ebben a rövid összefoglalóban is benne volt: az asztali telefonunkról rendelhettük meg a következő italunkat, és ott volt még a nem hétköznapi ismerkedési potenciál, amit a hely ígért. Kínált a szituáció némi diszkréciót is, mert ha egy férfi megcsörgetett egy nőt, a beszélgetésüket végeredményben csak ők ketten hallották, és visszautasítás esetén sem történt semmi kínos egyik fél számára sem: csak letették a kagylót, és mindenki maradt a helyén. Ugyanakkor telefonálás közben szemügyre is vehették egymást.
A telefon azért is szolgált vonzerővel, mert ebben az időben még nem volt minden lakásban készülék, ugyanis erre éveket kellett várni. Pedig irtó modern dolog volt telefonon keresztül csevegni, így aki rendelkezett vele, az igazán menőnek számított, mint ahogy maga a tevékenység is (a korszakban készült filmekben feltűnően sokat telefonálnak).
Egy olyan hely, ahol VÉG NÉLKÜL lehetett telefonálni, egyértelműen a vagányság csúcsa volt.
A Telefonbár eleinte nagyon népszerűnek számított, mert élő zene szólt, helyben és telefonon lehetett ismerkedni, na meg a Bécsi út felé eső részen kialakítottak egy teraszos részt is, ami csak fokozta a dolce vitát. Ugyanakkor már ekkor akadtak kritikus hangok is, melyek óva intették a lányokat a helytől, pláne azokat, akik nem kettesével-hármasával, hanem egyedül tértek be ide. Jól nevelt, rendes lány nem járt a Telefonbárba, hozták meg az ítéletet a vaskalapos kritikusok, akikből az idők folyamán egyre több lett. A hely ugyanis nappal konszolidált, családok által látogatott étteremként üzemelt, amitől nagyban elütött az éjszakai kínálat zajjal, hangos zenével és egyre kétesebb alakokkal.
A károgó hangok ellenére az első 10 évben jól teljesített a Telefonbár, ám az 1970-es évek második felében sorra jelentkeztek a gyanús, a szocialista erkölcsösségbe bele nem férő esetek. A legnagyobb visszhangot az váltotta ki, amikor eljárás indult az Újlaki Étterem és a Telefonbár vezetője, Erdélyi Tamás ellen sikkasztás, árdrágítás és a vásárlók megkárosításának gyanúja miatt. Nem csoda, hogy a vendégkör is – finoman szólva – felhígult, így a rendőrség hivatalos lapja, a Magyar Rendőr is gyakran cikkezett a Telefonbárról. Hol verekedés tört ki a helyen, hol betörőbanda tagjai buktak le itt, és egyre gyakrabban tartóztattak le a helyen körözött bűnözőket is. A Telefonbár a 80-as évek első felében végül be is zárt.
Nem lett feltámadás
1987-ben újranyitott a hely diszkóként, ám ez csak rövid fellángolásnak bizonyult, és még azelőtt bezárt ismét, hogy elbukott volna a szocializmus rendszere. A 90-es évek elején nyílt az egykori Újlaki Étterem helyén a Pink Cadillac. A nem éppen az igényességéről híres, a rendszerváltáskori vadkapitalista állapotokra jellemzően a hely nevére nem egy Cadillac, hanem egy 60-as évekbeli Opel kasztnija utalt, ami a bejárat fölött függött – de legalább rózsaszín volt. Az épületet végül a 90-es évek közepén lebontották, és az addig a buszvégállomás fölé belógó terasz is eltűnt. Akkor épült fel a helyén az az épület, amelyik ma is ott áll. Utolsó hírmondóként a Frankel Leó úti Telefon Bisztró emlékeztet az egykori Telefonbárra, egy különbséggel: itt csak rendelni lehet az asztali telefonokkal, ismerkedni már nem.
Források:
- A Kiscelli Múzeum HALLÓ? HALLÓ! A telefonálás technika- és kultúrtörténete című kiállítása
- Geri Ádám: A Telefonbár története: így flörtöltek a 70-es években, gasztroregesz.hu
- Visszaemlékezés – Az Újlaki Étterem / Telefon bár, obudakocsma.blog.hu
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
(Borítókép: FŐFOTÓ – Fortepan)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
