A budapesti piacok sorában a Fővám téri után másodikként épült fel a Rákóczi téri csarnok. A mai napig eredeti funkciójában működik, annak ellenére, hogy egy 1988-as tűzeset miatt teljesen fel kellett újítani. Odabenn sajtot, halat, húst, zöldséget, gyümölcsöt és savanyúságot vehetünk, de nagyiféle street foodot is kóstolhatunk.
A VIII. kerület ezen környéke folyamatosan fejlődik, sok kreatív energia koncentrálódik itt: errefelé található például a Nyolcésfél összművészeti központ, a Hullám Stúdió, a Konfekció, a Hintaló, de olyan állatokról elnevezett bárok és kocsmák is, mint a Csiga meg a Macska, a társasjátékos helyek közül pedig az Ignác, a nyúl. De ha ételről van szó, akkor is van jó pár remek opció, például a Pizza Manufaktúra, a Szabad Új Hely, az Oinos, valamint a VAJ vagy a MOTO itteni egységébe is betérhetünk.
Még több érdekességet tudhattok meg a helyről A Csarnoknegyed szívében: a Rákóczi tér című podcastadásunkat meghallgatva.
(Borítókép: Koncz Márton - We Love Budapest)