Keresés EN

A Rákóczi téri Vásárcsarnok mellett nehéz úgy elsétálni, hogy ne tűnne fel egy igényes, tágas, modern étterem nagy, térre néző ablakaival: ez az Oinos. Az autentikus olasz konyhával váró hely ételeiben, illetve gondosan összeválogatott és széles magyar és nemzetközi borkínálatában nehéz csalódni. A környékbeliek egyik törzshelye, jöhetünk ide ebédre, vacsorára vagy csak egyszerűen borozni. 2023 őszétől pedig már egy ráérős reggelt is eltölthetünk náluk, egészen reggel 8-tól, a későn kelők örömére pedig délután 2-ig élvezhetjük itt a finom és laktató reggeli fogásokat. A világos és nagy tér miatt jólesik a barátokkal vagy a családunkkal elidőzni a mediterrán ízekben, de akár egy üzleti megbeszélésre is tökéletes. Ha a brunchra szavazunk, akkor mindent találunk az étlapon, amit a koránkelő megkívánhat, legyen az sós, édes, tojásos fogás, egészséges vagy vegetáriánus étel, de még süti is. Ha pedig nem tudunk dönteni, akkor bruschettával megéri kezdeni, ugyanis kár lenne kihagyni olyan ízkombókat, mint a kaliforniai paprikás-burratás vagy a guacamolés-lágytojásos. Ezután jöhet a laktatóbb étel a tányérunkra: például norvég rántotta, florentin tojásból vagy a jól megpakolt reggeli bagel. Ha inkább az édes felé hajlunk, akkor kérhetünk édes bundás kenyeret is vagy egy klasszikus mogyorókrémes gofrit. Az Oinosban egyébként az a legjobb, hogy az adagok itt valóban korrektek, nincs kispórolva semmi, az árak a belvároshoz mérten abszolút megfizethetőek, ráadásul mindezt hangulatos éttermi környezetben kínálja.

Tipp: Ne hagyjátok ki az energizáló italokat sem, különösen a Bellini névre hallgató, proseccóból és őszibarackléből álló merészséget!

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró

Véndiák

?>

A Véndiák már 1938 óta várja vendégeit, mégis az a hely, ami nevével ellentétben mindig tud újat mutatni. Az évtizedek óta idejáró törzsvendégeket pont ezért tudják megtartani. Ide betérve az ember mindig elégedetten távozik, legyen az egy magyaros ebéd, egy hamburger, egy napi menü, egy finom desszert vagy egy különleges koktél.

Shopping

V26 Képregénybolt

?>

A képregényekért rajongók száma ugyan nem nagy, de azért még mindig akad rá vevő, sőt az Újlipótvárosban lévő V26 saroküzlet a kis, de annál lelkesebb tábor számára minden igényt kielégítő módon kínál mindenféle képregényt.

Gasztró

Meron Budapest

?>

A Podmaniczky Frigyes tér és az Arany János utca környéke megújult, jobbnál jobb helyekből pedig nincs hiány, ahogy ezt a Meron Budapest is igazolja.

Gasztró

Szabad Új Hely

?>

Vagány vegán konyha a Csarnoknegyedben. Röviden így jellemezhetnénk a Szabad Bisztró nagy testvérét, a Szabad Új Helyet, ami egy sokkal tágasabb hely a Király utcaihoz képest, de legalább olyan finom vegán és laktató fogásokkal.

Neked ajánlott

A