Mielőtt 1892-ben megjelent az ipar Csepelen, ez egy csendes, nyugodt, zöldben úszó, falusias vidék volt, ahova a fővárosiak maximum pihenni, kikapcsolódni, kirándulni, a tehetősebbek pedig vadászni jártak. De aztán az addig az élelmiszeripar területén tevékenykedő, konzerveket gyártó Weiss testvérek szemet vetettek a szigetre és átköltöztették ide a gyárukat. Csepel szinte egy csapásra változott meg és lett a kapitalista nagyipar fellegvára, a testvérek tehetségesebbje, Weiss Manfréd pedig az ország egyik legmódosabb, legtekintélyesebb és legbefolyásosabb nagyiparosa.
Nem minden nagyiparos volt egyforma. A XIII. kerületi Láng Gépgyár névadó családja például nemcsak arra fordított nagy gondot, hogy az üzemet folyamatosan fejlessze a legmodernebb gyártási technológiákkal, hanem dolgozói általános állapotára is ügyelt. Nem elégedett meg annyival, hogy a rengeteg befektetett munkájukat fizetéssel honorálja, hanem azt is szerette volna,
hogy a dolgozók kultúrához, megfelelő egészségügyi ellátáshoz, viszonylag normális lakhatáshoz és sportolási lehetőséghez jussanak.
Ennek köszönhette létét a ma is álló és üzemelő Láng Művelődési Központ.
Weiss Manfréd eleinte nem volt ilyen gondos, mint a Lángok. A munkásai rengeteget dolgoztak, de a fizetésen felül, ami azért nem volt egy combos ellentételezés, mást nem nagyon kaptak. Szűkös, lerobbant szállásokon éltek a munkások, a munkavezetők viszont sokkal jobb körülmények között, kertes házakban. Az egyre zsúfoltabb helyeken éldegélő munkások közé azonban a Monarchia más vidékeiről is érkeztek dolgozók, erős munkásmozgalmi hagyományokkal bíró országrészekből, és ők sokkal öntudatosabb figurák voltak, mint a hazai sorstársaik, többek között a baloldaliság és az önszerveződés gondolatát hozták magukkal. Közben persze Weiss Manfréd is megérezte, hogy sokáig nem lehet feszíteni a húrt, így Csepelen is elindult a változás: bepörgött a munkások sportélete, és igényük mutatkozott a kultúrálódásra is.
A csepeli munkások eleinte a környékbeli vendéglátókba és kocsmákba jártak, ami hosszú távon nem volt fenntartható állapot, ráadásul annak érdekében, hogy ne legyen ebből elzüllés és romló munkatempó és morál, a gyár vezetősége a hatóságot ráküldte a vendéglátósokra. Akik persze nem tehettek semmiről, munka után egyszerűen nem volt hova menni, csak hozzájuk. Így merült fel a munkásotthon megszervezésének és felépítésének ötlete. Pénzgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként 1915-ben egy átalakított vendéglátóipari egység, a Saufner-féle kocsma helyén megnyitott az első munkásotthon, ami még egy nem túl nagy befogadóképességű, földszintes épület volt.
Még be sem lakták ezt a korai munkásotthont, szinte azonnal ki is nőtték, így hamar felmerült egy még nagyobb felépítésének ötlete. Ebben az sem jelentett akadályt, hogy közben kitört az I. világháború: a pénzgyűjtést elkezdték, sőt az építkezést is, mert a dolgozók önkéntes alapon, a műszakjuk után az építkezésen is dolgoztak tovább. Nagyon akarták, hogy felépüljön, és amikor hatalomra került a Tanácsköztársaság, Weiss Manfréd is komoly összeget adományozott a dolgozóinak, amiből egymillió korona ment csak a munkásotthonra. Az pedig olyan sok pénz volt, hogy a határ a csillagos ég lett.
Alpár Ignác egyik tanítványát, a Csepelen több épületet is tervezett Diebold Hermannt bízták meg az épület megtervezésével, aki nagyon jó munkát végzett: a Csepeli Munkásotthon, amit 1920 tavaszán adtak át – innen számoljuk hivatalosan a Munkásotthon létét –, impozáns épület volt. Szecessziós elemekben bővelkedő színházterme maga a csoda, aminek fényét az erkély díszítései, a kazettás mennyezet, valamint Maróti Géza óriási pannói emelik. Ő korábban a mexikói operaház munkálataiban vett részt, és az ott készített pannóit adaptálta hazai környezetbe: a mexikói verzióban a görög mitológia alakjai szerepelnek autentikus formában, a csepeliben viszont az isteni alakok az ipari termelésre utaló tárgyi elemekkel – szerszámokkal, melósruhával – lettek felturbózva. (A pannó egyébként olyan díszítő festmény, amit nem közvetlenül a falra festenek, hanem egy, a falhoz rögzített felületre. A Munkásotthon képeit Maróti temperával festette és több, összeillesztett vászonra.)
A II. világháború során Csepelt nagyon komoly bombatámadások érték, komoly sérüléseket szenvedett, elsősorban a kikötő és a gyárterület, de a Csepeli Munkásotthon is kapott egy végzetes találatot, szerencsére a színházterem sértetlen maradt. Bár talán újjá lehetett volna varázsolni a megtépázott régi épületet, a szocialista vezetés mégis úgy döntött, inkább felépít egy újat, és ekkor született meg (1963 és 1968 között) a ma is ott álló modernista monstrum, ami közel sem olyan szép és szemrevaló, mint a Diebold-féle épület, épp ezért erősen megosztja az embereket, pláne ha fotón meglátják a lerombolt régi Csepeli Munkásotthont. Öröm az ürömben: a színháztermet békén hagyták a maga pompájában.
Érdekes adalék, hogy a színházterem szépsége és értéke sokáig rejtve maradt, viszonylag kevesen tudtak róla, védett sem volt az épület. Míg Ráday Mihály meg nem jelent ott valami más okból, és megmutatták neki. Elámult, és lelkes patrónusa lett a színházteremnek, sőt az 1990-es évek legvégén elérte Budapest Főváros Közgyűlésénél, hogy védettséget kapjon. És még így is viszonylag kevesen ismerik, a csepeli embereket leszámítva, pedig olyan ritka csoda a színházterem, ami egy belvárosi színháznak is a javára válna. Nem véletlenül közkedvelt forgatási helyszín, és nem csak a magyar filmesek körében: az Angelina Jolie címszereplésével elkészült Maria Callas-mozihoz is forgattak itt, azon pedig semmi csodálkoznivaló nincs, hogy Wes Anderson is rátalált, még ha csak egy Prada-reklámfilm erejéig is.
Manapság a Csepeli Munkásotthon fontos szerepet tölt be a helyi közösség életében. Bár vannak önkormányzati működtetésben álló művelődési házak is a kerületben, mégis az alapítványi háttérrel dolgozó Munkásotthon a legnépszerűbb. Színházi előadások, koncertek, kiállítások, gyerekprogramok mellett az épületben különféle szabadidős (pl. tánc-) csoportok is dolgoznak. Ami azonban a legjobban jelzi a Munkásotthon kiemelt helyzetét Csepel közösségi-kulturális életében, az az, hogy a kerület leghíresebb szülötte, Zámbó Jimmy emlékkoncertjét is ebben az épületben tartják. Természetesen a színházteremben.
Források:
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
