A Kelet- és Nyugat-Európa közötti az egyik legfontosabb vasúti kapcsolat Dél-Budapesten át vezet, ennek pedig a most átadott, megújult déli összekötő vasúti Duna-híd fontos része.
Kezdődik a Margit körút páros oldalának zöldítése, a projekt során 3248 darab évelő és 1970 darab hagymás növényt és egy tucat fát ültetnek el az érintett területen.
A tervpályázat célja többek között a zöldfelületek ökologikus megújítása, a burkolt felületek csökkentése, a Népliget átjárhatóságának és biztonságának javítása, napozórét létesítése.
Július 21-én nyitott meg és október 20-ig nézhető a SSH! Graffiti. Streetart. Kortárssh! című tárlat a Gallery MAX-ban, ami a törökbálinti MaxCity Bevásárlóközpontban található.
Kocsis Bence (OIEE) és WaTa Momentary című új, közös számának a városmajori parkban játszódó klipje időtlen hangulatú, miközben nosztalgikusan visszarepít a múltba, a gyerekkorba is.
Az amazóniai csoda már a belvárosban is elérhető. A brazil csodabogyóból és egyéb friss gyümölcsökből, kiegészítőkből összeállítható egészségtálakért a Régi posta utcába is beugorhatunk.
A Műcsarnok kiállításai a Kedden Kétszáz kezdeményezés keretében július 26-tól augusztus 16-ig keddenként egységesen 200 forintért lesznek látogathatók.
Az idén 150 éves, 2017 óta zárva tartó intézmény két hónapra újra megnyitja kapuit a látogatók előtt az Esterházy-kincsekből rendezett kiállítás kedvéért.
A Michelin-csillagos Babel Budapest megnyitotta a szabad ég alatti vendégterét, ami ebben a kategóriában és ilyen parádés lokációban önmagában is kuriózum.
Ha elindultok otthonról, mindig legyen nálatok egy teli kulacs vagy palack, amit útközben újra is tudtok tölteni. Utóbbihoz segítségül összegyűjtöttük a leghasznosabb oldalakat, appokat és infókat.
Júliusban és augusztusban kéthetes váltásban érkeznek a projektek, melyek művészi eszközökkel hívják fel a figyelmet társadalmi, szociális és ökológiai problémákra.
Az Orczy park tavának partján álló Buttler teraszt érdemes felkeresni egy könnyű kis vízparti ejtőzésre barátokkal vagy egy könyv társaságában. Ellazulunk és feltöltődünk.
Július 15-e óta a BudaPart is várja a filmrajongókat ingyenes szabadtéri filmvetítésekkel, az elmúlt évek legnagyobb közönségsikert aratott filmjeivel.
Nemcsak minket, embereket visel meg a nyári hőség, de bundás barátainknak sem könnyű, ezért a budakeszi erdőben egy kis hűsítőt kaptak a vadaspark jóvoltából.
Július 17-én lesz a premierje az ARTE európai kulturális tévécsatorna „Az én országom – Az én országom? Ukrán artisták művészet és háború között” című dokumentumfilmjének.
Ha minden jól alakul – és eddig jól alakul –, akkor idén őszre elkészül és át is adják a lakosságnak a 28 000 m2-es közösségi teret, a Máriaremetei Közösségi Ligetet.
A szombatról vasárnapra virradó éjszaka a XXI. kerületi Szilvafa utcába riasztották a csepeli járőröket, mégpedig egy szökevény kenguru miatt, aki alighanem a Százholdas Pagonyba igyekezett.
A Michelin-csillagos séf, aki korábban az Onyx, valamint a Felix Kitchen&Bar csapatát is erősítette, a nyitás, azaz tavaly november óta vezette a Clarisse-t.
A Szent István tér túloldalán megnyílt az egyedi olasz technikával, gyönyörű rózsaformába kent és kizárólag természetes alapanyagból főzött fagylaltot áruló Gelarto Rosa második üzlete.