Az Eric című, az 1980-as években játszódó thrillersorozatot a Netflix UK fejleszti, és a népszerű brit színész játssza az egyik főszerepet, aki Sherlock Holmesként is nagy sikert aratott.
Budapest ikonikus szállójának rekonstrukciója során felújítják a homlokzatot, a műemléki és a közönségforgalmi tereket, valamint a hotelszobákat. A tervek szerint felső kategóriás hotel lesz belőle.
A párját ritkító projekt, a Budapest Nagyregény még tavaly ősszel indult el, és a főváros 150. születésnapjára készül szellemi emlékműnek. Továbbra is várják a történeteket, de már csak pár hétig.
A Mirror brit napilap összeállított egy hetes listát Európa legjobb és legszebb termálfürdőiből, amire mi is felfértünk, ráadásul egyedüli országként két fürdővel is: a Széchenyivel és Hévízzel.
Még decemberben született döntés arról, hogy 2023-ban folytatódik a főváros zöldítése. Ezért Budapest Főváros Önkormányzata decemberben két pályázatot is útnak indított.
Az Urániában idén is különleges programokkal köszöntik január 22-én a magyar kultúra napját. Az esemény alkalmából 18, nemrég készült magyar filmet nézhetünk meg a moziban.
A Boulogne-Billancourt-ban található Albert Kahn Museum több tízezer régi fotót tett nyilvánossá, köztük több olyan képet, melyek az 1910-es évek Budapestjén készültek.
Január 14-én egész napos, ingyenes program várja a látogatókat a Petőfi Irodalmi Múzeumnál, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából nyílt, új állandó kiállításhoz kapcsolódva.
2019-ben indult el a Vienna Blood (Bécsi vér) című angol–osztrák tévésorozat, melynek friss, harmadik évadát Budapesten forgatták. Január 9-től nézhetjük majd meg az Epic Drama csatornán.
Január 4-én elhunyt Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó egykori igazgatója, dramaturg, műfordító, egyetemi tanár, a Testről és lélekről egyik főszereplője. Emlékére január 6-án virrasztást tartanak.
A Munkácsy Mihály utcai Sonnenberg-ház lépcsőházát egykor Róth Miksa ablakai díszítették. A lakók összefogásának köszönhetően rekonstruálják őket, kettő már el is készült.
Ha imádod a várost, a historizáló épületeket, a lakók történeteit és a rejtélyeket, akkor a hét végéig jelentkezhetsz önkéntesnek a Budapest100 csapatába.