Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb videójátékából készülő Borderlands című film egy akciódús sci-fi-vígjáték csupa fura karakterrel és neves színészekkel.
Erdélyi Róbert Tuning Burgere tovább hódít! A Bálna és a Római-part után már a MONYO Land is a minőségi burgerekről és sörkorcsolyákról fog szólni a koncertek és a szuper kézműves sörök mellett.
A MONYO Land a MONYO Brewing sörfőzde által alapított és üzemeltetett nyári szabadtéri szórakozóhely Kőbányán. Pénteken nyitóbuli, aztán pedig hajrá nyár!
A Budapesten jövőre megnyíló kiállítótértől – ahol hírességek viaszszobrait nézhetjük meg, illetve pózolhatunk is velük – várják a turizmus újbóli berobbanását.
Vitán felül: a legmenőbb meccsnézőhelyszín díját idén a Széchenyi fürdő nyeri, ahol a kültéri medencéből élvezhetjük az idei foci-Európa-bajnokság mérkőzéseit.
Nemrég még azért szomorkodtunk, mert elbontották a Dürer Kertnek 13 évig helyet adó épületkomplexumot, ám alig telt el pár hónap, és már itt is van az utánpótlás: június 17-én nyit az új Dürer.
Korábban bezárt az ELLÁTÓkert, most pedig bezárt az ELLÁTÓház is. De pánikra semmi ok, hisz a két helyet pótlandó már tavaly megnyitott az ELLA, ami most kétnapos újranyitóbulival jelzi, hogy létezik.
A Gutenberg tértől a Pollack Mihály térig érő egynapos fesztivállal köszönti a nyarat és a város újraindulását a Palotanegyed. Játékok, programok, koncertek várják a budapestieket június 19-én.
Izgalmas programok várnak minden szecessziórajongóra a Ráth György-villában és az Állatkertben – ahová akár ingyen is bejuthatnak a szerencsések – június 12-én, a szecesszió világnapján.
Idén is külön blokkot kapnak a Budapestről szóló dalok, a zenei programot az esti órákban pedig színes fények és a vízfüggönyre vetített filmek kísérik.
A FŐKERT Nonprofit Zrt. újabb komposztálót helyezett szolgálatba a környezettudatos városlakók legnagyobb örömére. Az új komposztálót az óbudai Hajógyári-szigeten találjuk.
A BKK különleges ajánlattal kedveskedik ügyfeleinek: a júniusban érvényes BKK-bérlet 20% kedvezményt biztosít a Budapest Gyógyfürdői által üzemeltetett fürdőkbe és strandokra.
A szépen felújított Rác fürdő évek óta áll a Tabánban kihasználatlan állapotban. Most viszont a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei (BGYH) Zrt. megszerezte, ami azt jelenti: rövidesen újra használhatjuk.