Mától a budapesti vendéglátóhelyek, turisztikai szolgáltatók és vállalkozások szivárványos matricával jelezhetik, hogy mindenki számára nyitva áll az ajtajuk.
A gyerekkori, papírsarkokba firkált, és pörgetett kis történeteket idézi fel a most megjelent kiadvány, amit bátran nevezhetünk ugyanúgy gifkönyvnek, mint giftkönyvnek.
Ahogy arról már beszámoltunk, korábban felröppentek arról a hírek, hogy Budapesten forog majd a Fekete Özvegy-film, a találgatások bebizonyosodtak, és Scarlett Johansson és a filmes stáb már a belvárosban vannak.
Az Indotek Group vásárolta meg a Gellért Szállót, és a tervek szerint ötcsillagos szállodaként újítaná fel pár éven belül az épületet, meghagyva annak eredeti külsejét.
Budapest e-autómegosztója, a GreenGo kibővíti területeit, így reptéri felár nélkül már a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is kivezethetünk az autókkal június közepétől. Ezzel egyidőben hat új saját töltőpontot is átad az elektromos autós flottájú cég.
Idén is lehetett szavazni a legjobb fővárosi szórakozóhelyekre. A Heineken Budapest Nightlife Awards pályázat versenyzőire bárki szavazhatott, az online voksok döntöttek arról, hogy a 13 kategóriában kik lettek a nyertesek.
Szekszárdon tíz éve üzemel sikeresen a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató étterem. Holnaptól a XII. kerületben is megtaláljuk őket Hegyvidéki Ízlelő néven.