A Hegyvidéki Önkormányzat áprilisban kiírta a közbeszerzési pályázatot az idén 50 éves Zugligeti Libegő teljes megújítására, melynek hivatalosan 2022-re be is kell fejeződnie.
A mai Kormányinfón jelentették be, hogy augusztus 15-ig az 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani, és ez érinti a Sziget Fesztivált és a nagyobb koncerteket is.
A képeket és szobrokat az érdeklődők megtekinthetik online is, vagy elsétálhatnak a Falk Miksa utcába, ahol élőben nézhetik meg a kirakatokba kihelyezett műveket.
Nyolc évtized húsz felejthetetlen magyar vígjátékát teszi ingyenesen elérhetővé a neten a Nemzeti Filmintézet április 30. és május 10. között a Magyar Film Napja alkalmából.
A szobrász Facebook-oldalára posztolta ki, hogy már helyet is kapott legújabb műve. Mostani munkája Bodrogi Gyulát és Süsüt ábrázolja. Vagyis a Süsünek öltözött színészt, aki hangját adta kedvenc mese
Több fővárosi múzeum is várja a koronavírus-járványhoz kapcsolódó emlékeket, melyek segítségével később visszatekinthetünk majd erre a nehéz időszakra.
A Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann Program munkálatai során előkerült egy eredeti Hauszmann kori lépcső, a Csikós udvaron pedig egy eddig fel nem tárt, középkori várfalszakasz is.
A Városháza park, a Városmajor, a Vérmező, a II. János Pál pápa park, a Nehru-part és a Horváth-kert korábbi és jövőbeni fejlesztéseivel kapcsolatosan várják a véleményeket és az ötleteket.
A DRONE EYE photography mögött álló Bujtás Zoltán 22 gömbpanoráma-fotóból álló sorozatot tett közzé, melynek segítségével a Dunakanyar és a Börzsöny leglátványosabb részein ámuldozhatunk.
Csütörtök este Amszterdamban jelentették be a World Press Photo 2020 díjazottjainak kilétét, környezet kategóriában egy magyar fotós, Horváth Eszter nyerte el a nívós elismerést.
A Művész, Puskin, Toldi, Tabán és Kino Cafe filmszínházakban vetített filmeket nem kell tovább nélkülöznünk, április 21-től ugyanis indul a Budapesti Távmozi nevű kezdeményezés.