Bár már a rómaiak is bányásztak követ a ma többségében borospinceként hasznosuló mészkővonulatból, a kerület egyik kulcsfigurája Savoyai Jenő, aki 1698-ban szerezte meg az akkor még Promontoriumként emlegetett területet. A Buda visszafoglalásában elévülhetetlen érdemeket szerzett hadvezér fiatalon a párizsi udvar fenegyereke volt. Végül női ruhában, az éj leple alatt távozott Bécsbe, ahol az oszmán veszély zavaróbb volt, mint Savoyai magánélete, így lett a korszak leghíresebb törökverője. Savoyai kedvezményekkel csábított délszláv és német telepeseket promontori birtokára, megérkeztek a svábok, akiknek a környék virágzó borkultúráját köszönheti.
A kerület későbbi történetének fontos szereplői így már nem hadvezérek, hanem italgyárosok voltak. Budafok mészkőbe vájt pincéi ideális körülményeket kínáltak a bor és a pezsgő tárolásához, Törley József pedig 1882-ben itt alapította meg pezsgőgyárát, ahol néhány évtized alatt már évi közel egymillió palack készült. Ugyanebben az időszakban a sörgyártás is komoly iparággá vált, a Haggenmacher család gyára a 19. század végétől működött itt, az egykori üzemben pedig 2026-ban ismét készül sör, most újabb változások várhatók a koncepcióban. A boros hagyományokra számtalan kisebb-nagyobb pince emlékeztet ma is, érdemes a kerület borászhagyományait a havonta megrendezett Pincejárat alkalmával is szemügyre venni.
A 20. század alaposan átírta a korábbi kisváros életét. A II. világháború után a helyi sváb közösség jelentős részét kitelepítették, a harcok alatt a Törley-gyár és legnagyobb helyi ellenlábasa, a François-pezsgőgyár is bombatalálatot kapott. Budafokot, Budatétényt és Nagytétényt 1950-ben csatolták Budapesthez, a megmaradt üzemeket államosították, tovább folyt az italgyártás és fejlődött az ipar. A 60-as évekre a rossz állapotba került házakat lebontották, megkezdődött a környék arculatát meghatározó lakótelepek építése. A Leányka utcai tömb erősen átformálta a régi központot, a József Attila utcai kísérleti lakótelepen viszont érdekesebb építészeti megoldások is születtek.
Valószínűleg kevés budapesti kerületben lehet ennyire különböző lakhatási formákat találni néhány kilométeren belül, ami igazán különleges jelleget ad a környéknek. A központ környékén található girbegura, szinte mediterrán hangulatú Péter Pál vagy Stáció utcákon a régi svábok nyomában járhatunk, miközben a lakótelepekre és a mögöttük épülő új lakóparkra látunk ki, az összkép mégis valahogy kellemes, érdemes sétálni erre egyet. A hegyoldalba vájt barlanglakások mellett itt van a kísérleti lakótelep és annak nyugdíjasháza, miközben ugyanennek a kerületnek az építészeti örökségéhez tartozik a Törley- és a Sacelláry-kastély, valamint a nagytétényi Száraz–Rudnyánszky-kastély is. Budafokon ráadásul a föld alatt legalább annyi minden történik, mint fölötte. A kerület fejlődését nagyban meghatározó mészkővonulatba, amelyből egykor építőkövet bányásztak, később több kilométernyi pincét, barlanglakásokat, a Sörház utcában pedig egy több száz négyzetméteres óvóhelyet is kialakítottak.
Ehhez a sokrétegű múlthoz már korán hozzátartozott a szórakozás is. Hamar elindult a HÉV-közlekedés, amely viszonylag könnyen elérhetővé tette Budafokot, a bor, a pezsgő és a kisvendgélők miatt pedig Óbudához hasonlóan a 19–20. század fordulóján ide is érdemes volt kijárni. Bár ma kevésbé virágzó az összkép, igyekeznek a szórakozás és a művészet korabeli hagyományaihoz is visszatalálni.
Az egykori Haggenmacher Sörgyár területén működő art quarter budapest több tucat művésznek és alkotói közösségnek ad helyet, a Pincejáratot már említettük, a Törley-gyár pedig továbbra is a környék zászlóshajója. A Duna-parton pár éve DunaFok néven szabadidőparkot alakítottak ki, délebbre pedig ott a Tétényi-fennsík és a védett nagytétényi ártéri erdő. Maradt azért tennivaló is: a Nagytétényi Kastély 2018 óta zárva tart felújítás miatt, a régóta rossz állapotban lévő Törley-mauzóleum viszont valamivel nagyobb figyelmet kapott az utóbbi időben.
(Borítókép: Belházy Miklós – Fortepan)
