Bár a náci rendszerek a II. világháború végével összeomlottak Európában, az ideológiai alapon bűncselekményeket elkövetők bíróság elé állítása néha évtizedekkel később történt meg. Az egyik leghíresebb, az Eichmann-per 1961-re datálódik, a zuglói nyilasper néven ismertté vált bírósági tárgyalássorozat pedig 1967-ben történt Budapesten. Cikkünkben felidézzük az eseményeket, és megpróbálunk arra a kérdésre is választ adni, hogy miért volt érdeke a konszolidáció éveiben lévő Kádár-rezsimnek „elővenni” az egykori rémtetteket.
„Ő volt a legkegyetlenebb ügyfelem”
Kröszl Vilmos 1965-ben a Duna partján sétálgatott, amikor egy szembejövő nő hirtelen feldúlt állapotban kiabálva a nevén szólította. A zaklatottsága érthető volt, hiszen a nő egykori kínzóját ismerte fel a férfiban. Az eset után a rendőrség kutakodni kezdett a környezet által csak egyszerű munkásembernek vélt Kröszl után. Hamar kiderült, hogy tagja volt annak a zuglói csoportnak, amely tömegesen kínzott és ölt meg embereket a vészkorszakban. A hatóságok munkája megindult, sorra tartóztatták le a zuglói sejt bűnelkövetőit. Ezután indult meg az úgynevezett zuglói nyilasper 1967 januárjában.
A per alatt bizonyítást nyert, hogy
a zuglói nyilasok 1944 októbere és 1945 januárja között nagyjából 200-250 embert gyilkoltak meg
a Thököly út 80. szám alatt lévő pártházukban. A tízezer oldalnyi gépelt nyomozati anyag nemi erőszakról és több esetben gyerekek ellen elkövetett kegyetlenkedésekről számolt be. Egészséges lelkivilágú ember számára teljesen érthetetlen dolgok hangzottak el a tárgyaláson, például kiderült, hogy a 67-es villamos egyik vezetőjét rá akarták venni, hogy üssön el sínekre kötözött embereket. A terv végül a villamosvezető ellenállása miatt nem valósult meg. Kröszl Vilmos kirendelt védője az akkor még kezdő jogász Bárándy György volt. „Ő volt a legkegyetlenebb ügyfelem” – nyilatkozta évtizedekkel később.
A per még egy fontos momentumot tartogatott. Ekkor derült ki, mi történt az üldözötteket buktató Salkaházi Sárával. Az egyik vádlott elmondta, hogy amikor a Dunába lőttek egy csapat embert, egy nő kivált a többiek közül, egyenesen a gyilkosok szemébe nézett, keresztet vetett, majd letérdelt. A nő külsejének leírásából rá lehetett ismerni a később boldoggá avatott Salkaházira.
Közvetlenül a háború után minden vádlottat halálra ítéltek volna
A zuglói nyilaspernek 19 vádlottja volt, közülük csak egy, Bükkös György állt már bíróság előtt múltja miatt. A népbíróság közvetlenül a háború után szélsőjobboldali propagandistamúltja miatt elítélte, a büntetést a 60-as évekre már letöltötte. Az ő szerepe még azért volt fontos, mert vádalkut kötött a hatóságokkal. Vallott társai ellen, ennek következtében elkerülte az akasztófát, „csak” 15 év börtönbüntetést kapott.
Az ítélet egyértelműen kimondta, hogy ha a háború után kerülnek bíróság elé, mindegyik vádlott a legsúlyosabb büntetést kapta volna. Végül három embert ítéltek halálra, a többiek 8–15 év börtönnel fizettek a bűneikért. Bárándy György később így emlékezett az ítéletre és annak végrehajtására:
Bevallom, ebben az ügyben úgy adtam be a legjobb tudásom szerint megírt kegyelmi kérvényeket, hogy közben imádkoztam, hogy ez az ember ne kapjon kegyelmet. Az egyik vádlott társáról, Sándor Alajosról viszont elhittem, hogy nem tapad vér a kezéhez. Mélyen megdöbbentem, amikor megtudtam: a bitófa alatt gyakorlatilag bevallotta, hogy gyilkolt. Mielőtt felakasztották, így kiabált: »Azt hiszik, félek? Hát nem, bátran halok meg a zsidómentes Magyarországért!«
A zuglói banda vezetője, Szelepcsényi László viszont soha nem került bíróság elé. Ő a háború legvégén a Pilisben átjutott az orosz ostromgyűrűn, majd németországi kitérővel az Egyesült Államokba távozott. Ágyban, párnák között halt meg Cleveland egyik kertvárosában 1972-ben.
„A lumpen brutalitás ült a vádlottak padján”
Bárándynak az idézett interjúban volt még egy erős mondata a vádlottak személye és motivációi kapcsán. Szerinte akkor, 1967-ben „nem az antiszemitizmus, hanem a lumpen brutalitás ült a vádlottak padján”. Többek meglátása szerint a vádlottak – zömében egyszerű munkások és kispolgárok – kiélvezték a helyzetet, hogy azokban a hónapokban élet és halál urai lehettek. Ránki György történész arra hívja fel a figyelmet, hogy a vádlottak „öntudatlan, zömmel frissen vidékről felkerülő, az állandó létbizonytalanság miatt nem egyszer lumpenproletáriátusba süllyedő vagy ahhoz közel álló” emberek voltak. Zugló sem véletlen, a régi ipari körzetekben, például Angyalföldön és Kőbányán a munkások alapvetően szociáldemokrata szavazók voltak, míg az új ipari körzetek, például a Zuglóban lakó munkások sokkal inkább a szélsőjobb felé tendáltak. Az 1967-es per vádlottjainak egy részéről még az sem lehet elmondani, hogy erős ideológiai elkötelezettséggel bírtak a nemzetiszocializmus irányába, hiszen
többen csak azért csatlakoztak a Nyilaskeresztes Párthoz 1944-ben, hogy elkerüljék a frontkatonai szolgálatot.
1945 után teljes mértékben visszailleszkedtek a társadalomba, Lénárt András történész szavaival élve:
A munkahelyek elégedettek voltak velük, és a lakókörnyezetükben sem panaszkodtak rájuk. Gyerekeik közül többen jó úton voltak az érettségi felé, sőt előfordult pedagógusdiplomával rendelkező MSZMP-párttag is közöttük. Az elítéltek általában nem lelkesedtek a rendszerért, de megvoltak – ami az 1944-es történtek fényében nagy eredmény –, és éppen ezért érte őket hideg zuhanyként a letartóztatásuk. Úgy érezték, ők épp olyan emberek, mint a többi tízmillió Magyarországon, így a 22 évvel korábbi véres epizódról sokáig a börtönben sem akartak tudomást venni. Nem volt szerencséjük.
1956 megbélyegzése vagy antifasiszta demonstráció?
A per hatalmas médiafelhajtással járt együtt. A párt agitációs és propagandaosztálya küldött felszólításokat a sajtó felé, hogy számoljanak be minél többször az eseményekről. A felülről is irányított reflektorfény azért is érdekes, mivel a népbírósági perek lezárulta után, 1948-tól a párt nem igazán fektetett energiát abba, hogy háborús bűnelkövetők az igazságszolgáltatás elé kerüljenek. Erre nagyon egyszerű oka volt: ők (mint a zuglói csoporton is látható) alapvetően a munkások közül kerültek ki, így ideológiai szempontból rosszul is elsülhetett volna egy ilyen per. Viszont most az elvtársak a legmagasabb szinten nyomon követték az eseményeket, amelyekről a médiafigyelem miatt a The Washington Post és a The New York Times is beszámolt. Adja magát a kérdés, miért volt ez annyira szükséges a pártvezetésnek. A kérdésre többfajta válasz is született történészek, társadalomtudósok tollából.
Gyakran felmerül, hogy a nyilasokat az 1956-os szabadságharcosokkal próbálták összemosni. Az egyik ügyész szájából hangzott el a mondat, miszerint
A vádlottakhoz hasonló gondolkodású és beállítottságú emberek kegyetlenkedtek, raboltak az 1956-os ellenforradalom alatt is, s ezek az emberek mindig csak az alkalmas pillanatra vártak, hogy hasonlóan cselekedjenek.
A vádlottak közül azonban csak három köthető a forradalomhoz. Kröszl Vilmos egy túlbuzgó ismerőse, Simon Antalné már 1957-ben levelet írt magának Marosán Györgynek, amiben azt állította, hogy Kröszl Molotov-koktélokkal dobált orosz tankokat 56-ban. Ekkor nyomozás is indult, de kiderült, hogy Simonné csak a bizonytalan forrásból hallott pletykákat írta meg a Buci Gyuriként is ismert KB-tagnak. Kröszlről annyi bizonyítható, hogy a forradalom alatt fegyverrel járt be a munkahelyére, és másokat fenyegetett, de semmi jele nincs annak, hogy részt vett a harcokban.
Szabó Miklós történész a Beszélőben megjelent cikke azonban élesen elutasítja azt a narratívát, hogy ’56 megbélyegzésére használták volna a nyilaspert. Az egyik vádlott, Monostori Gyula a háború után a Néphadsereg tagja lett, az elit alakulatnak számító szolnoki repülősöknél vitte századosi rangig. Később tevékenyen részt vállalt a forradalom leverésében. A vélemény szerint ha a náci eszmék híveinek és a forradalmárok összemosása lett volna a cél, ő egész biztos kimaradt volna a perből.
A másik elmélet a világpolitika történéseire koncentrál, hiszen ekkor lettek elévülhetetlenek a háborús bűntettek, illetve az Eichmann-per és a frankfurti Auschwitz-per szintén ebben a 60-as években zajlott. A zuglói banda ügyeinek minél szélesebb körű nyilvánossága jó alkalom volt a pártvezetés számára, hogy demonstrálja a világ felé antifasiszta elköteleződését és azt, hogy egyetért az elévülhetetlenség kérdésével.
Források:
- Máthé Áron: A zuglói nyilasok pere 1967-ben, Koncepciós per valódi tettesekkel, Rubicon
- Sereg András: A zuglói nyilasper: őrjöngő lumpenek a pártházban, Index, 2021
- Bárándy György az ördögök ügyvédje, Borsonline, 2013
- Lénárt András: Tömeggyilkosok civilben – a zuglói nyilas pártszolgálatosokról, OSZK, 1956-os Intézet és Oral History Archívum, 2013
- A nyilas gyilkos: Kröszl Vilmos, A holokauszt Magyarországon
- Lénárt András – Szlávy Adrienne: Miért nem állították bíróság elé a hírhedt zuglói nyilascsoport vezetőjét?, Mérce, 2022
- Lénárt András: Egy nyilasok ellen folytatott nyomozás a hatvanas években, Transindex, 2013
- Szabó Miklós: A zuglói nyilasper, Beszélő
(Borítókép: Fortepan)
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
