Kik voltak a Sinák?
A Lánchíd pesti hídfőjénél gránitba vésve három név olvasható, amelyek közül kettőt mindenki kapásból evidenciának gondol, méghozzá jogosan: az uralkodó akarata és Széchenyi István víziója kellett ahhoz, hogy a híd megépüljön. De szükség volt még valamire: pénzre, amit pedig Sina György biztosított a korabeli nagy projekthez. A család tagjai – már György apja és később a fia is – nemcsak az ország egyik leggazdagabb nagybirtokosai voltak, hanem filantrópok és mecénások is, vagyis amit megszereztek vagyont, azon nem ültek, hanem befektették, méghozzá csupa olyan dologba, amely az ország gyarapodását, modernizálását és felemelkedését segítette elő.
A családi céget az 1700-as évek legvégén alapította meg idősebb Sina Simon, aki a családjával Macedónia területéről költözött át a Habsburg Birodalomba, és rövid időn belül olyan jelentőségre tett szert, hogy az uralkodó, I. Ferenc 1818-ban magyar nemesi címet adományozott neki és György fiának. Ezt fejelte meg 1832-ben még azzal is, hogy a családot magyar bárói rangra emelte, ami azt is jelentette, hogy a Sinák ezzel a magyar főrendek sorába és a felső tábla tagjai közé tartoztak innentől fogva. Az idősebb Sina Simon még csak a családi céget irányította, és ezzel nagyban hozzájárult Magyarország gazdasági fejlődéséhez, addig a fia, György már nemcsak a családi bizniszt irányította, hanem az Osztrák Nemzeti Bank igazgatója is volt. Jókai Mór róla mintázta az 1820-as években játszódó és 1872-ben megjelent regénye, Az arany ember címszereplőjét, Timár Mihályt.
A Sina család az Osztrák–Magyar Monarchia legvagyonosabb családja volt, akikről azt tartották, hogy náluk csak a Habsburgok meg a katolikus egyház gazdagabb. Bár görög gyökerekkel bírtak, és több országban is hatalmas birtokok felett rendelkeztek, ők azonban magyarnak tartották magukat, méghozzá jó magyarnak, akiknek elsődleges feladatuk az ország felemelése, fejlesztése. Szinte minden tevékenységüket ennek rendelték alá. Sina György és fia, az ifjabb Simon jó kapcsolatot ápolt a hozzájuk hasonlóan erős küldetéstudattal bíró Széchenyi Istvánnal, és támogatták minden egyes elhatározásában. Bár Széchenyi is komoly összegeket áldozott a vagyonából az ország jobbítására, mégis, a tettei mögötti pénzek jelentős része a Sina családtól érkezett.
Mire nem adtak pénzt?
Sina György a Lánchíd megszületését finanszírozta meg, ő volt az építkezés legjelentősebb támogatója. E nemes tett fejében persze kaptak is valamit: 78 évre a családé lett a hídvámból járó teljes bevétel, amit azonban csak 20 évig használtak fel, majd aztán eladták az államnak. György fia, Simon pedig a Magyar Tudományos Akadémia (vagy ahogy kezdetben hívták: Magyar Tudós Társaság) felállításához, valamint épületének megépítéséhez csatlakozott, ő volt a legnagyobb támogatási összeg (80 ezer forintot adott 1858-ban) felajánlója. Ifjabb Sina Simon olyan bőkezű mecénásnak és támogatónak bizonyult, hogy élete utolsó 20 évében összesen 550 ezer forint összeget adományozott különböző célokra.
Azt, hogy a Sina család és legfőképpen ifjabb Simon mennyi mindenre adott pénzt, nehéz számba venni, több nemzeti intézmény felállításához is hozzájárult anyagilag. A Lánchíd és az MTA mellett kivették részüket a Magyar Földhitelintézet és a magyar biztosítótársaság megalapításából, és többek között támogatták a vasút- és gőzhajófejlesztést, a folyók szabályozását, iskolák és népnevelési intézmények felállítását. Adtak pénzt például a Magyar Nemzeti Múzeumra, a Nemzeti Színházra, a Vakok Intézetére, a kisdedóvó egylet létrehozására, alapítottak kórházakat, bölcsődéket, árvaházakat, kereskedelmi akadémiát, lovardát, nemzeti kaszinót, támogatták a modern tűzoltási gyakorlat széles körű megszervezését, a képzőművészetet és úgy általában véve a kultúrát.
Ilyen hatalmas vagyonra természetesen nagyobb figyelem is irányul, és nem volt ezalól kivétel a Sina-vagyon sem. Sajnos Sina Simonnak mindössze egyetlen fia született, aki még gyerekkorában elhunyt, rajta kívül pedig csak lányokkal ajándékozta meg a sors. Köztük osztódott szét a vagyon hozományként. Mindegyik lányt tehetős nyugat-európai családok sarjai vették nőül, a családi vagyon pedig ennek köszönhetően szétforgácsolódott, szépen lassan eltűnt. Maradt csak a dicsőség, amit a Sinák az ország gyarapodása érdekében kifejtett tevékenységükkel értek el. Bár egy kicsit azért beárnyékolja ezt a dicsőséget, hogy az MTA épületében sokáig nem volt nyoma Sina Simon mecénási tevékenységének, emléktáblát is csak 2000 után kapott.
Gödöllő és Érd
A Sina családnak több impozáns villája és kastélya is volt, és nem csupán magyar földön, hanem szerte Európában. Ám ha csak az itteni épületeknél maradunk, akkor kettőt kell mindenképpen kiemelni. Az egyik a gödöllői Grassalkovich-kastély, amit a névadó családtól vásárolt meg Sina György 1850-ben, miután a Grassalkovichok férfiága kihalt. A csodás barokk kastély tizennégy évig volt a Sina család birtokában, Sina Simon 1864-ben adott túl rajta, egy belga bank vásárolta meg.
Az időről időre változó tulajdonosok sokaság miatt a hosszú nevű érdi kastélyt, a Batthyány–Sina–Wimpffen–Károlyi-kastélyt 1838–40-ben építtette Batthyány Fülöp, akitől nem sokkal később, 1848-ban vásárolta meg Sina György. A szabadságharc idején a kastélyhoz tartozó fogadóban osztrák tábornoki főhadiszállás működött. Györgyről annak halála után fiára, Simonra szállt a birtok, majd miután ő is elhunyt, az egyik lánya, Anasztázia, valamint annak férje, gróf Wimpffen Viktor lett a birtok ura. Végül 1910-ben a Wimpffen család Károlyi Imre grófnak adta el a klasszicista stílusban megépült kúriát, amelyben napjainkban a Magyar Földrajzi Múzeum található.
Források:
(Borítókép: Kiripolszky Csongor – We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
