Bár esztétikájukkal és minőségükkel lehet vitatkozni, a 60-as évektől kezdődően évtizedek óta húzódó lakhatási problémát oldott meg a lakótelepek épülése. A panelek sok egyéb mellett a hagyományos szociális kapcsolatokat is átalakították, gyakran a rossz állapotban lévő földszintes, középen kis udvarral rendelkező házak népét költöztették a modernnek számító viszonyok közé, miközben arra is volt gondjuk, hogy akinek, mondjuk, Újpesten bontották le a házát, az Kelenföldre, akinek Kelenföldön, az, mondjuk, Újpalotára kerüljön. Sokak számára jelentett mindez kiheverhetetlen traumát. A lakások kialakításánál is ügyeltek arra, hogy a hagyományos kisközösségi helyszínek ne kapjanak szerepet.
A lakótelep azonban nem csak rossz megoldásokból állt: a Pók utcai lakótelep vagy Gazdagrét például távolról sem emlékeztet a Havannára. A később épült panelparkokat – több-kevesebb sikerrel – már úgy építették, hogy legyen közöttük megfelelő zöldterület, és kellő infrastruktúra is épüljön hozzájuk. Persze így is évekig tartott, amíg a tereket belakták a környéken élők. Azt, hogy hogyan képzeltek el az építtetők egy modern és szép lakótelepen élő közösséget, a Szomszédok mutatta be, hogy az ott látottaknak mennyi köze volt a valósághoz, mindenki döntse el maga.
A II. világháború után a megváltozott munkaviszonyok, a hagyományos családi és rokoni kapcsolatok szétesése, a nők munkába állása a gyereknevelés lehetőségeit is átalakította, nem mindenki tudott felügyeletet biztosítani utódjának, így a 70-es évektől egyre nagyobb számban jelentek meg a kulcsos gyerekek, akik iskola után szinte teljesen önállóan intézték az életüket, amibe kevesebb leckeírás és több egykorú cimborákkal töltött idő fért bele, miközben a felnőttkontrollt maximum a lakótelep humán térfigyelő kamerája, egy állandóan az ablakban lógó bácsi vagy néni jelentette.
Márti néni, Zsolti haverom anyja olyan volt, mint Columbo felesége: mindenki tudta, hogy létezik, de senki se látta. Hétvégente is csak annyit érzékeltünk belőle, hogy délutánonként játék közben hatalmas üvöltés rázta meg a focipályát: »Zsolti, büdös kölyök, azonnal gyere uzsonnázni!« Zsolti elrohant, majd 10 perc múlva újra a focipályán volt egy hatalmas szelet zsíros deszkával
– meséli a 45 éves Dávid, aki Kelenföldön nőtt fel. Bár a panelben élők között is megoszlott, hogy ki mennyi időt tud gyereknevelésre fordítani, megszervezni a csemeték életét, általánosságban elmondhatjuk, hogy nagyobb szabadsága volt a kicsiknek, mint ma. A szabadság pedig veszélyes dolog, különösen, ha az ember alig egy évtizede van a világon. Ma a legtöbb anyuka gyámügyért, rendőrért, papért kiáltana, ha meglátna egy átlagos lakótelepi játszóteret a jó öreg gömbmászókával, nyaranta Dózsa György trónjává forrósodott csúszdákkal.
A biciklis fogócskából kartörés, focizás közben teljes combbal végigcsúszni a vörös salakon, tapasztalatból tudni meg, hogy amelyik kutya ugat, az néha harap is, a rakétamászókáról pedig nem az űrbe, hanem a sürgősségire vezet az út: a legtöbben ma is a testünkön viseljük egy-két hasonló baleset emlékét. Így van ezzel László is, aki hazánk legfestőibb lakótelepén, Dunakeszin töltötte ifjú éveit:
Hittanról jöttem hazafelé bringával, amikor egy lejtőn száguldottam lefelé, de nem vettem észre egy belógó ágat. Hatalmasat zakóztam és eltört a karom. Mivel ez nem túl menő történet, szeretném elmesélni, hogy én voltam az értelmi szerzője annak, hogy bátorságpróbaként az egymás mellett eltolt tömbök között ugráljunk át 10 emelet magasságban.
Nagyobb korban a házak teteje egyébként sem csak a kilátás miatt jelentett új perspektívát. A legtöbb gyerek számára valóban hajmeresztő mutatványokra adott lehetőséget, sokan a cigit, az alkoholt is itt próbálták ki először. Mivel ez valódi veszélyeket is rejtett magában, a legtöbb helyen a tetőre vezető ajtót szerencsére ma már zárva találjuk. Persze a lakótelepi gyerekkor nemcsak a veszélyekről volt híres, hanem életre szóló barátságok is születtek. Krisztián története például azt is jól megmutatja, milyen lehetőségeket rejtett magában az új tömbök között egy-két, szanálásra váró régi ház:
Becsöngettek értem, hogy menjek, mert érdemes. Kiderült, hogy valaki bement abba a romos házba, ami mellett már sokat játszottunk, és talált egy halom pornóújságot. Természetesen én is megszaporáztam a lépteimet, hogy lássam, mi fán terem egy ilyen magazin, és ahogy a ház udvarára értem, megláttam egy kisfiút, aki egy szál tréningnadrágban lapozgatta az újságokat. Így találkoztam a legjobb barátommal, azóta is mindenben számíthatok rá.
Papírgyűjtés és a szemétledobók jellegzetes szaga, verekedések, melyeket barátsággá szelídítettek az eltelt évek, és a közösségi elfoglaltsággá vált első Commodore 64. A mai X és Y generációsok életét alapvetően határozza meg a panelesztétika, a felnőttek világától való távolság. Bár a kemény idők kemény embereket szültek, a legtöbben ma már sokkal több szülői felügyelet mellett, védettebb környezetben nevelik gyermekeiket.
(Borítókép: Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ – Fortepan)
