Bonyhád története szorosan összekapcsolódik a Perczel családéval, a városban ma is áll a kúriájuk, a mögötte lévő csodás park egykor szintén az ő birtokuk volt. A családnév mind az irodalom, mind a történelem szerelmeseinek ismerős lehet, a tagok között szerepel Perczel Mór, az 1848–1849-es szabadságharc honvéd tábornoka és Perczel Etelka, Vörösmarty múzsája is. A bonyhádi zománcgyár alapítója viszont egy kevésbé szerencsésen induló oldalági rokon, Perczel Béla, akiről a történeti források karakteres, ám korántsem pozitív portrét rajzolnak. Ambiciózus, de indulatos ember volt, hirtelen hangulatváltásokkal. Ennek megfelelően egyre újabb vállalkozásokba fogott, majd amikor valami nem sikerült, már állt is tovább a következő ötlethez.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy maga a zománcgyár is egy befuccsolt vállalkozásnak köszönheti A megszületését.
Azért született a zománcgyár, mert a bonyhádiaknak nem kellett a villany
Perczel Béla és Forberger László gimnáziumi tanár kezdeményezésére Bonyhádon 1902-ben villanytelep indult. Bár az első lámpák felragyogtak, az újítás senkit sem izgatott, még úgy is kevesen igényeltek áramot, hogy azt ingyen vezették be a házakba.
Látszólag nem is lehetett volna őrültebb ötletet kitalálni, mint hogy a veszteséges villanytelep kapacitásainak kihasználására alapítsanak egy üzemet, ahol a gyártástechnológiát senki sem ismeri.
Pedig ez volt a helyzet. Bár a zománcozás, amelynek során a fémtárgy felületére üvegszerű anyagot visznek fel, majd magas hőmérsékleten ráégetik, már régóta ismert volt, a technológiája teljesen megújult 19. században. A mázreceptek és az égetés fortélyai féltve őrzött üzleti titoknak minősültek. Perczel ezért főleg cseh és német mestereket hívott Bonyhádra, ők feleltek a teljes technológiai előállításért. Egészen a 20-as évek végéig így működött a gyár, Perczel ugyanis ekkor egy német szakkönyvben megtalálta a zománckészítés receptjét, így nem kellett tovább a titkos tudásra hagyatkozni.
Konstantinápolytól Jeruzsálemig jutottak a bonyhádi zománctáblák
Az üzemben az edények mellett dominót is gyártottak az első pár évben: újabb történet, ami nem végződött sikerrel. Végül igazán befutni a zománctáblák gyártásával sikerült. Olyan megrendelőik voltak például, mint a MÁV:
Bonyhádon több százezer, négynyelvű „Kihajolni veszélyes” táblát gyártottak a vasútnak éveken át.
Hírük hamar túljutott az országhatáron is. Konstantinápoly számára 1911-ben 100 ezer utca- és házszámtábla elkészítésére kaptak megrendelést, és részben Bécs utcatáblái is a gyárban készültek. A legkülönösebb exporttörténet azonban a 30-as években kezdődött. Bonyhádról angol, héber és arab feliratú név- és utcatáblákat szállítottak Palesztinába, csakhogy a gyárban senki nem beszélt arabul. Az ügynöktől kapott mintákat másolták, ebből pedig sok hiba és reklamáció született. Így történt, hogy 1934-ben saját zománctáblaüzemet indítottak Jeruzsálemben. Az első munkájuk Tel-Aviv útjelző és házszámtábláinak elkészítése volt, később egész Palesztinába, sőt Bejrútba is szállítottak. A technológiát egyébként két hölgy, Dürr Erzsébet és Pfeifer Éva tanította be a kinti munkásoknak. Itthon közben bonyhádidömpingben úsztak a boltok: Kneipp kávé, Stollwerck csoki, sőt a híres Zwack Unicum-ember is zománctáblán hagyta el a gyárat, ma ezek mind kedvelt gyűjtői darabnak számítanak, sok lakást dobnak fel.
Az alapító a saját fiát is kirúgta a gyárból
A gyár nem kis nehézségek árán élte túl az I. világháborút, bizarr részlet, hogy egyidőben a „Hősi halott” feliratú táblákat is ők készítették, javarészt nők és gyerekek bevonásával, a férfiak ugyanis a fronton voltak. A háború utáni időszakra esett a generációváltás is, ami egyáltalán nem zajlott zökkenőmentesen. Béla fia, Perczel József 1922-ben, mindössze 23 évesen került a gyár élére. Gépeket, szerszámokat vásárolt, hogy komolyabban kiépítse az edénygyártást. Bár az első eredmények nem voltak túl biztatóak, a gyár megindult a technológiai fejlődés útján. Perczel Béla azonban nem támogatta a korszerűsítést, kirúgta a saját fiát. A gyár pénzügyi helyzete ezt követően gyorsan romlani kezdett, egy év múlva pedig Perczel kénytelen volt visszahívni elbocsátott gyermekét. Perczel József hazament, és ekkor már szabad kezet kapott a vezetésben.
A gyár a II. világháborút is átvészelte, egyidőben hadiüzemmé alakult, és a zománcedények mellett nagy mennyiségben gyártott kézigránátokat is. A háború után ezt a gyárat is államosították, Bonyhádi Zománcművek Nemzeti Vállalat néven működött, a korábban rendkívül széles termékpaletta pedig fokozatosan szűkült: a hangsúly egyre inkább arra a zománcedénygyártásra került, amellyel a Bonyhádi név később országosan összeforrt. 1959-től az üzem a későbbi LAMPART Zománcipari Művek részeként működött tovább, a 60-as évek nagy fejlesztéseivel pedig végleg tömegtermelő nagyüzemmé vált.
Amikor éjszakánként művészek költöztek a zománcgyárba
A zománcgyárban nagyon hamar ráéreztek arra, hogy a jó minőségű termékekhez megfelelő dizájn kell. 1927-ben került a gyárhoz Kollmann Jenő litográfus, aki a reklámtáblák vizuális világát olyan színvonalra emelte, amellyel Bonyhád országosan is kitűnt. Oroszlános emblémájukat szintén Kollmann tervezte, a munka során a Perczel család címeroroszlánjából indult ki.
Már nagy, tömegtermelésre szakosodott gyárként az 1960-as évek végén közvetlenebbül is bekapcsolódtak a hazai művészeti életbe. Lantos Ferenc tanítványa, Major Kamill közreműködésével 1968 nyarán szervezte meg Bonyhádon az első magyarországi gyári zománcszimpóziumot és Épületzománc Alkotótábort, 1972-ig pedig alkotóműhely is működött itt. A kezdeményezés célja az volt, hogy megmutassa, hogyan lehet a zománcozás ipari technológiáját művészeti célra használni.
A gyár innentől nyaranta nagyjából két hétre művészeti laboratóriummá változott, ahol a Pécsi Műhely fiatal alkotói és más meghívott művészek kísérletezhettek az ipari zománccal. A névsor igen impozáns:
Bak Imre, Fajó János, Pauer Gyula, Gyarmathy Tihamér, Papp Oszkár, Pinczehelyi Sándor, Szíjártó Kálmán és mások is dolgoztak itt.
A gyárban zajló munka az alkotás körülményeit is meghatározta. Mivel nappal zajlott a termelés, a művészek éjszaka dolgozhattak. Este nyolc körül kezdtek, a kemencék mellett akár 50 fok is lehetett; a zománcot szórópisztollyal vitték fel, az egyes színrétegeket pedig külön-külön, körülbelül 840 Celsius-fokon égették ki. A kezdeményezés nagyjából a 70-es évekre futott ki, ugyanakkor számos vidéki nagyvárosban, de Budapesten is tovább éltek a művek. Közülük az egyik legismertebb Papp Oszkár zománc Budapest-képe, amit 2011-ig a Ferenciek terén láthattunk. A gyár munkássága egyébként 2025-ben a Velencei Biennálén is szóba került, Nemes Márton egy 90 elemes zománcfallal idézte meg a telep munkásságát.
Az EMA-LION-tól a felszámolásig
1981-ben a bonyhádi gyár ismét önállóvá vált Bonyhádi Zománcárugyár néven, és komoly technológiai fejlesztések indultak: a DuPonttal kötött licencszerződés után megjelentek a teflonbevonatú zománcedények, ekkor jegyezték be az EMA-LION védjegyet, ma EMA-LION Bonyhádi Zománcárugyár Kft. néven üzemelnek. Logójuk és nevük is utalás az emblémában található oroszlánra, ami eredetileg a Perczel család címerében szerepelt. A 90-es évek végén még 560 embert foglalkoztattak és a termelés több mint fele exportra ment, a hagyományos zománcedények mellett teflonbevonatos edényeket, konyhai eszközöket, zománctáblákat és más fémipari termékeket is készítettek.
A 117 éves történet azonban most véget ér:
az EMA-LION 2026 augusztusában felszámolás alá került, miután pénzügyi helyzete kritikussá vált. A felszámolás mintegy 150 munkavállalót érint; a kijelölendő felszámolóbiztos feladata lesz többek között az elmaradt bérek, a végkielégítések és az egyéb követelések rendezése. A gyár így befejezheti működését, azonban az az általuk gyártott bödönök, fazekak és zománctáblák még sok háztartásban maradnak a mindennapok részei.
Források:
- Steib György - Tarcsay István: A Bonyhádi Zománcgyár története - Üzemtörténeti Füzetek 8. (Székesfehérvár, 1973)
- Telex.hu
- Ludwig Múzeum. blog.hu
- Jankó Judit: Elfelejtett városképi elemek, Új Művészet, 2019. január 1.
(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Budapest)
