A tavasz egyik legnagyobb sikerű nyitása egy pár négyzetméteres Vas utcai street food hely volt, ahol a kedvenc köretünk körül forgott minden. A Nokedlish most egy második, nagyobb egységgel veszi be a Dob utcát!

A márciusban nyitott Nokedlishről sejtettük, hogy Budapest szeretni fogja, és így is lett. A kedvenc magyar köretünkből Gottreich-Horváth Ádám csinált street foodot, majd sikersztorit – pofonegyszerű recepttel. 

A friss, minden adaghoz helyben készült nokedlire különböző országok konyháit idéző szószok és feltétek kerülhettek, attól függően, hogy mire éheztünk éppen. Paradicsomos vagy spenótos vagy éppen vadas mártással, amit megfejelhettünk gombával, spenóttal, jalapeñóval, szuvidált csirke- vagy marhahússal. Ugyanakkor a kész szószok közül is választhattunk, nekünk például a mac and cheese-es verzió volt a nagy kedvencünk.

A vendégek két dolgot hiányoltak: hogy hűvösebb időben terasz híján nem lehet leülni, illetve páran reklamálták a nokedli örök társát, a paprikás csirkét. Most mindkettő megoldódni látszik, Ádám ugyanis új egységet nyitott a Dob utcában, ahol egyrészt befért 4 asztal a vendégtérbe, másrészt egy vega paprikás alap is bekerült a kínálatba. A csak itt kapható paprikás kérhető csirkével vagy gombával is, attól függően, hogy eszünk-e húst. A másik signature-fogás a carbonaranokedli lesz az új helyen, a hagyományos recept alapján sajtos-tojásos emulzióval, nem tejszínnel.

A Fekete Kutya melletti üzlet szeptember végén nyílt, és a nagyobb konyha miatt nemsokára a Wolton is megtaláljuk a kedvenc street food köretünket.

ELÉRHETŐSÉGEK

Nokedlish Dob utca

Címkék