2018-ban Budakeszin, a Szívügyem Kispékségben ismertük meg Bocskorás Beát. Már akkor csodáltuk: éljen a női vállalkozó, aki családanyaként és önképző kovászolóként péknek állt, sőt rögtön saját vállalkozást is alapított. Egy éve együtt könnyezte meg a környék, amikor a Szívügyem bezárt, de nincs ok a további kesergésre: szeptember 26-án Bea új helyen, új csapattal, új termékekkel és új névvel tért vissza a profi kenyérsütők közé: megnyílt a Homebakker Budafokon. Egy héttel később pedig meglátogattuk: céklás kenyérben, bosnyák lepényszendvicsben, hosszan érlelt bagettben, briósban, galette-ben és danishben gazdag beszámoló következik.
Öt éve gondolkodás nélkül kiutaztunk Budakeszire, csak hogy kipróbáljuk a környék legújabb kézművespékségét. Most ugyanígy nem volt kérdés, hogy kibékávézunk-e Budafokra, hogy megnézzük ugyanannak a péknek az új gyermekét. Bocskorás Bea kézművespék, vállalkozó, három gyermek édesanyja és maximalista. Ezek tudatában az alvással töltött óráinak a számát nem firtattuk (a pékáruk magukért beszélnek), ám most van egy üzlettársa, Tichy Róbert, akivel tökéletesen kiegészítik egymást a napi munkafolyamatokban, mint liszteszsák meg a foltja.
„Szerencsés ez a felállás, mert amiben én abszolút nem vagyok jó, az a Robinak gyerekjáték, és ami őt nem érdekli, az meg engem felvillanyoz” – mondja Bea.
„Szerencsés ez a felállás, mert amiben én abszolút nem vagyok jó, az a Robinak gyerekjáték, és ami őt nem érdekli, az meg engem felvillanyoz” – mondja Bea.
A Szívügyemtől a Homebakkerig
Budakeszi szeretett kispéksége, a Szívügyem gazdasági okok miatt zárt be 2022-ben. Ebben a cikkben ezt most nem részletezzük, de itt elolvashatjátok Bea búcsúposztját. Ekkor megígérte, hogy pék marad, amit lelkiismeretesen be is tartott: az elmúlt egy évben több pékségben is dolgozott. Közben a belső vívódás erősebbé vált: nem találta a helyét másnál, de félt újra egy saját vállalkozást elindítani. Aztán történt két dolog, ami (most megengedjük magunknak a drámaiságot) megpecsételte a sorsát: 1. épp egy évvel a Szívügyem bezárása után kapott egy telefonhívást Robitól, hogy megüresedett az egykori Haggenmacher Sörgyár egy péküzemnek használt üzlethelyisége; 2. egy családi vacsorán elhangzott, hogy: „Anya, te nem arra tanítottál minket, hogy feladjuk.”
Ugrunk az időben: szeptember 26-án (napra pontosan 5 évvel a Szívügyem nyitása után) kitárult a Homebakker ajtaja, hogy a frissen sült kovászos kenyerek, a 24 órán át érlelt bagettek, kalácsok, pogácsák, galette-ek illata elárassza egész Budafokot. Homebakker, mert Beára anno ráragadt a #homebaker (#otthonsütő) jelző. Ebből azóta teljesen elpárolgott az egykori negatív minősítés, és ma már csak nevet rajta. Sőt, pékséget nevezett el róla.
Pékség egy régi sörgyárban
A helyet a Haggenmacher Udvarban találjuk, a Nagytétényi úton, ahová a Móricz Zsigmond körtérről például a 33-as busszal tudunk eljutni. A környezet amúgy nagyon hangulatos: a robusztus egykori ipari téglaépületek rehabilitálva lettek és új funkciót kaptak (itt működik például az art quarter Budapest is). Ennek egyik csücskébe költözött Beáék péksége, amit nem fogtok elvéteni: táblák, vásárlók és egy dobogón kialakított, vitorlavásznas terasz mutatja az irányt.
„Az első szombat csodálatos volt. Nem tudtuk, mire számítsunk, de sütött be a nap az üzembe, és fél 8-kor mintha két német turistabusz állt volna meg. Egymás alól húzták ki a széket, libabőrös élmény volt. Gyerekek ültek a teraszon, akiket a szülők zsebpénzzel engedtek el, bejöttek, vettek valamit, és itt ücsörögtek” – meséli Bea.
„Az első szombat csodálatos volt. Nem tudtuk, mire számítsunk, de sütött be a nap az üzembe, és fél 8-kor mintha két német turistabusz állt volna meg. Egymás alól húzták ki a széket, libabőrös élmény volt. Gyerekek ültek a teraszon, akiket a szülők zsebpénzzel engedtek el, bejöttek, vettek valamit, és itt ücsörögtek” – meséli Bea.
A Homebakker olyan hely, ahová egyszerűen jólesik belépni: megcsap a frissen sült pogácsa illata, mindenki sürög és mosolyog, dagad a tészta a látványüzemben, és pillanatok alatt felszökik az ember szépérzéke a péksütikkel megpakolt pult láttán. Annyit azért leszögeznénk, hogy a Homebakker nem a Szívügyem folytatása, hanem egy teljesen új irány.
„A termékek terén egy kicsit forradalmárnak érzem magam. Nem szeretnék kakaós csigát csinálni, meg túrós batyut, mert azt minden pékségben találunk. De, mondjuk, egy bosnyák lepényt nem valószínű, hogy bárhol frissen megsütnek neked hajnalban, hogy utána reggelire felkaphasd. Illetve nagyon szeretek kalandozni a különböző kultúráknak a pékészeti termékeiben”– folytatta Bea.
„A termékek terén egy kicsit forradalmárnak érzem magam. Nem szeretnék kakaós csigát csinálni, meg túrós batyut, mert azt minden pékségben találunk. De, mondjuk, egy bosnyák lepényt nem valószínű, hogy bárhol frissen megsütnek neked hajnalban, hogy utána reggelire felkaphasd. Illetve nagyon szeretek kalandozni a különböző kultúráknak a pékészeti termékeiben”– folytatta Bea.
Így lehet, hogy olyan extraságok sorakoznak az említett pultban/pult körül, mint a grillkecskesajtos, áfonyás, diós briósszendvics, az almapitetorta, a citromos fátyolkalács vagy a bosnyák lepényszendvics. De készülhetünk majd olyan különlegességekre is, mint a „cseh-szlovák kifli” (egyenes kifli) és a „povitica” (szlovén ünnepi kalács).
A brióstól a bosnyák lepénykenyérig
Mi viszonylag hamar ráröppentünk a kecskesajtos briósra és a bosnyák lepényszendvicsre, amiket receptre kellene felírni. Kezdjük az extrábbal: a lepényszendvics (vagy sült húskenyér) vékony lepénykenyérből, párizsi állagú hússzeletből, mustárból és csemegeuborkából áll össze, és nem húsimádóként is eléggé imádtuk. A briósalapú szendvics pedig édes, sós, krémes, könnyed – bármikor visszamennénk érte. Kóstoltunk még vaníliás-málnás danisht is, ami tökély egy kávé mellé vagy egy kiadós reggeli lezárásának.
A kenyér bizalmi termék, és Beában sokan bíznak
„Gyakran jönnek Budakesziről is, sőt volt egy hölgy, aki azt kérte az 50. születésnapjára, hogy utazzanak fel hozzánk Szigligetről.”
„Gyakran jönnek Budakesziről is, sőt volt egy hölgy, aki azt kérte az 50. születésnapjára, hogy utazzanak fel hozzánk Szigligetről.”
Naponta alapvetően 3 fajta kenyér készül (paraszt-, 70%-os, teljes kiőrlésű búza és egy magvakkal vagy aszalványokkal ízesített), plusz minden hónapban van egy különlegesebb változat. Októberben ez a céklás kenyér, gyönyörű rózsaszínű béllel, aminek a megvásárlásával a mellrák elleni küzdelmet támogathatjuk. Mondani sem kell, hogy a kenyerek olyanok, mint amilyennek a kovászos kenyér nagykönyvében meg vannak írva (nem mintha létezne ilyen, hiszen mindenhol az adott pék keze munkája, tésztavezetése a titkos összetevő): ruganyos bélzetű, ropogós kérgű, önmagában is ízletes, de kencékkel is jól működő. Arról nem is beszélve, hogy napokig megőrzik a nedvességet, amit onnan tudunk biztosan, hogy hazavittünk egy veknit.
És hogy mi az ars poetica? „Azt mondtam, minden napnak legyen az a mottója, hogy a mai legyen eggyel jobb, mint a tegnapi. És akkor biztos vagyok abban, hogy nem kell szégyenkeznünk azért, hogy mit adunk ki a kezünkből.”
Habár külső kerületről beszélünk, ahová még a budapestiek nagy részének is utaznia kell, mi azt mondjuk, menjetek el a Homebakkerbe, mert megéri. Majd töltsetek el egy napot Budafokon, ahol bőven van látnivaló. Bea amúgy workshopokkal is készül majd, friss infókért érdemes követni a Facebook-oldalukat itt.