Budapest pezsgő kulturális és társasági életének köszönhetően vonzott olyan figurákat, akik személyiségük, megjelenésük vagy csupán a velük kapcsolatos romantikus pletykák miatt a „nőcsábász”, „szoknyapecér” imázsába illettek. A századfordulós Budapest szabad szellemű város volt, ahol a női szívek meghódítására szakosodott urak és művészek sem maradtak tétlenek.

A 19. század végi Budapest nemcsak hidakat, sugárutakat és kávéházakat épített magának, hanem mítoszokat is. A gyorsan modernizálódó városban a flört, a titkos légyott és a nagyvilági csábítás éppúgy a mindennapok része volt, mint a lóvasút csilingelése vagy a kávéházi zsivaj. A nőfaló nem feltétlenül volt gazfickó: sokszor művész, politikus, bohém vagy épp elegáns világfi – akit a város ritmusa tett ellenállhatatlanná.

Wesselényi Miklós, a zsibói bölény

Wesselényi Miklós magyar főnemes, politikus és reformkori közéleti szereplő volt, a magyar liberalizmus egyik korai alakja.

A leginkább „az árvízi hajós” néven ismert bárót azonban zsibói bölényként is emlegették,

ugyanis birtokain – Zsibón, partiumi otthonában és természetesen Pesten is – megfordultak ágyában grófnők és kurtizánok, de akár férfiak is. Sőt: az árvízből kimentettek közt is van, aki „köszönetül mindenét adta”. Wesselényi Miklós magánéletét szélsőséges szenvedélyek jellemezték: egyszerre több nővel tartott fenn kapcsolatot, s nem volt ritka, hogy egyetlen nap alatt több viszonyba is bonyolódott. Folyamatosan mérte a teljesítményét – nemcsak a lovaglásban, hanem az ágyban is: egyik szeretőjével eltöltött este után a négy strigula mögé bejegyezte, hogy mindezt másfél óra alatt teljesítette.

A féktelen életvitel súlyos következményekkel járt:

nemi betegségek, pl. kankó és szifilisz támadták meg szervezetét, látása fokozatosan meggyengült, egészsége pedig visszafordíthatatlanul leromlott. Számos törvénytelen gyermeket hagyott maga után (a szóbeszéd szerint tizenhármat), majd élete végén – már súlyos állapotban – ápolónőjét vette feleségül, aki várandósan állt oltár elé, így biztosítva a család törvényes öröklését az 1850-ben elhunyt, legendás hírű nőcsábász után.

Andrássy Gyula, a szép akasztott

Andrássy Gyula (idősebb) esetében a nőügyeiről fennmaradt kép elsősorban kortársi visszaemlékezésekből és diplomáciai levelezésekből áll össze.

Andrássy fiatal korában a pesti és bécsi társasági élet egyik legismertebb férfialakja volt, akit kortársai kifejezetten sármos, könnyed, nőknél sikeres férfiként írnak le.

Megjelenése messze kiemelte kortársai közül: dús, fürtös fekete haja, villódzó kék szeme és daliás termete különösen érvényesült a magyar nemesség díszmagyar viseletében. Aligha meglepő, hogy száműzetése éveiben

a párizsi szalonvilág egyik ünnepelt figurájává vált, ahol „le beau pendu”-ként, vagyis „a szép akasztott”-ként emlegették.

Podmaniczky Frigyes báró Emlékirataim című munkájában több helyen utal Andrássy nőkhöz való viszonyára és arra, hogy a politikai karrierje előtt és mellett is élénk magánéletet folytatott. Andrássy és Erzsébet királyné kapcsolatát a történettudomány óvatosan kezeli, inkább barátságnak, plátói szerelemnek tartja. Az tény viszont, hogy gróf Andrássy Gyula valóban nehezen állt ellen a női nemnek. Úgy tartották, hogy négy törvényes gyermeke mellett, akik feleségétől, Kendeffy Katinkától születtek, Jókai Róza (a későbbi Feszty Árpádné) is az ő gyermeke volt.

Munkácsy Mihály, a kitartott

Munkácsy Mihály nőügyei jóval visszafogottabbak voltak, mint Wesselényié – róla inkább egy nagy, mindent meghatározó kapcsolat és néhány pletyka maradt fenn. Életének kulcsfigurája Cécile (Cecilia) Papier, egy nála idősebb, művelt, gazdag özvegy volt, akit 1874-ben vett feleségül Párizsban. A kapcsolat érzelmileg és társadalmilag is meghatározó volt: Cécile bevezette a párizsi elit szalonvilágába, menedzselte, kapcsolatokat szerzett neki.

Cécile hosszú éveken át inkább Munkácsy pályájának irányítója és szervezője volt, semmint klasszikus értelemben vett társa. A szenvedélyes, lobbanékony természetű festő ezért idővel nem elégedett meg a megfáradt házasság kereteivel: viszonyba bonyolódott festő barátja, Charles Joshua Chaplin feleségével, és a kortársak szerint egy törvénytelen gyermek is világra jött ebből az időszakból. A festő egyébként már 15 évesen elkapta a szifiliszt, amitől később idegrendszeri betegséggel küzdött, amely élete végére mentálisan is leépítette.

Betegségének előrehaladtával elszigetelődött, nem a hedonizmus, hanem a depresszió, paranoia és kimerültség jellemezte.

Bródy Sándor, a házasságszédelgő

Egy nagy kaczérság, egy kis érzékiség, némi vásottság – és megvolt a szerelem

– írta Bródy Sándor A szerelem lélektana című művében. A téma egyáltalán nem állt tőle távol: ha valaki tudatosan építette a „veszélyes férfi” imázsát, az Bródy Sándor volt.

Író, újságíró, provokátor – és megszállott nőcsábász volt.

Kapcsolatai gyakran végződtek drámával, szenvedéssel, sőt tragédiával. Bródy számára a szerelem nem idilli állapot, hanem végletes érzelmi tapasztalat volt, amit ugyanazzal az intenzitással élt meg, ahogyan írt. A pesti éjszakában legendák keringtek róla, és ezeknek általában volt is alapjuk. Nőügyei hatalmas érdeklődést váltottak ki Budapest közönségéből, például különösen nagy port kavart, amikor a hosszas, se veled, se nélküled kapcsolat után, 1905. július 4-én Semmering mellett, Schottwienben

Bródy öngyilkosságot kísérelt meg. A dráma oka Erdős Renée volt,

a szókimondó, feminista író, aki végül Rómát választotta Bródy helyett.

A szerelmi csalódás hevében Bródy mellkason lőtte magát, de szerencsére túlélte. Kapcsolatuk részletei, levelezésükből merítve, például a Szombat folyóiratban is nyilvánosságra kerültek:

Kedves Renee, nagyon szégyenlem és utálom magamat. Úgy látszik, csakugyan öreg vagyok, itt gubbaszkodom és nem merek magához menni. Kicsiny és rongy legény vagyok én magához. Hogy milyen nagynak látom én magát és milyen kicsinynek magamat – azt majd elmondom. […] Szeretném, ha maga boldog és szerencsés lenne, ha már én ilyen szerencsétlen furulyás vagyok! Kezét csókolja hű embere, Sándor

Bródy házasságszédelgő és bigámista is volt: 1889-ben Kolozsvárra utazott, hogy beszámolót írjon egy helyi színházi előadásról – ám a rövidre tervezett kiruccanás több mint egy évig húzódott. Itthon családja és gyönyörű felesége, Rosenfeld Bella türelmetlenül várta vissza. Bródy azonban Kolozsváron beleszeretett a színdarab főszereplőjébe, Hunyady Margitba. Kapcsolatukból 1900-ban megszületett fiuk, Hunyady Sándor, aki szintén kiemelkedő íróvá vált, és később egyébként szintén mellbe lőtte magát egy nő miatt. A kolozsvári affér azonban nem tartott sokáig, Bródy másfél év múlva visszaköltözött családjához.

Krúdy Gyula, a féktelen

Krúdy Gyula író, a pesti éjszaka krónikása maga is hírhedt szoknyapecér volt, aki

Pilisy Rózát, „Pest Rózsáját”, a Magyar utcai luxusbordély tulajdonosnőjét bolondította meg 40 évesen.

Fiatal korában Apponyi Albert gróf riválisa volt a női szívekért, éjszakánként mulatozott orfeumokban, ahol a duhajkodás és a féktelen szerelmi kalandok jellemezték estéit. Egy anekdota szerint Krúdy egy borozóban egyszer egy huszártiszttől könnyedén elvette a kardját, majd lovagiasan egy hölgynek adta át – ez az eset is hozzájárult ahhoz, hogy legendák terjedjenek testi erejéről és női körökben szerzett „hírnevéről”. Sok legenda keringett róla, miszerint

„minden nőt lefektetett, aki útjába került”, függetlenül attól, hogy az illető házas volt-e, vagy sem.

A legkülönösebb és botrányosnak számító történet akkor bontakozott ki, amikor egy másik férfi, Várady Gyula feleségével kezdett viszonyt, majd annyira megszerette az asszony első házasságából született lányát, Zsuzsit, hogy elhatározta, megszökteti őt.

A szöktetés kudarcba fulladt: a mostohaapa a vasútállomáson elkapta őket, és bár Krúdy később megkérte Zsuzsi kezét, a lány elutasította – persze az sem segített, hogy az anyja egyben Krúdy egykori szeretője volt. A kapcsolatból egy közös gyermekük, Zsuzsa született, aki később a kedvence lett, miközben Krúdy a többi gyermekével nem törődött különösebben. Kétszer nősült, és nőügyeivel, valamint kicsapongó életmódjával sokszor hozta nehéz helyzetbe családjait.

Persze nem minden nőfaló volt híres. A New York, a Centrál vagy a Pilvax asztalainál ott ültek a névtelen bonvivánok: újságírók, ügyvédek, színikritikusok, akiknek nevét ma már nem ismerjük, de a korabeli pletykarovatok igen. Ők voltak azok, akik egy jól időzített bókkal, egy éjféli sétával a Körúton vagy egy páhollyal az Operában meghódították a nők szívét.

Források:

(Borítókép: illusztráció, Hartyányi Norbert – We Love Budapest)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék