Közeledik a forró, illatos levesek és teák időszaka. Amikor pedig nem az otthoni gyógyhúslevest kanalazzuk, beleférhet egy igazi különlegesség is. Olyan, aminek nem feltétlenül állunk neki egy csütörtök este. Az ázsiai levesek utánozhatatlanok, egyszerre melegítenek át, adnak emlékezetes ízeket és táplálnak fontos ásványi anyagokkal, vitaminokkal, fehérjékkel. Minden megvan bennük, amitől némely fajtájuk konkrétan főételjelleget ölt a kavargó tésztával, tojással, zöldségekkel és persze a húsos betéttel. Felsorolásunkban szerepel a vietnámi pho is, de több különlegességet is mutatunk.

1/5

101Tigris

A budai oldal a 101Bistróval gazdagodott a lezárások alatt, a srácok pedig a kiszállítás után olyan kiváló ázsiai gasztrobárt hoztak létre, hogy sejthető volt a folytatás is. A nyár végén nyitott újlipótvárosi 101Tigris tésztázó-levesező főleg a kínai tartományok ízeire és hagyományaira építkezik. Picit kantinjelleggel, akár gyors ebédekre is tervezve. Rögtön az első étlapjukról kóstoltunk egy nagyon is emlékezetes levest: a csípős szezámlevest. Pont annyira pikáns, hogy kicsit gyöngyözik az ember homloka, de nem fújtatunk tőle, inkább az aromatika a hangsúlyos, mint a csípősség. Sok-sok szezám, némi darált marhahús teszi teljessé. 

2/5

Im-oo

Thaiföld leghíresebb levesei között tartjuk számon a tom yum és a tom kha leveseket. Míg előbbi a savanykás vonalat képviseli, a tom kha maga a krémesség, hiszen kókusztejjel készül. A galangagyökér, a citromnád, a kaffir lime levele és a lime-lé teszik karakteressé a kókusztól tényleg selymes levest. A Klauzál tér Im-oon nevű ételbárjában bármikor szívesen fogyasztjuk a sok gombával és preferencia szerint csirkével vagy rákkal készülő variációt. Tengeri herkentyűvel még ízletesebb!

3/5

enso

Egyik kedvenc japán módra megalkotott izakayánk kacsából készülő ramenje valóságos szerelmes levél az ázsiai konyhákhoz. A Baross utcából nyíló belső udvarban található Ensō éppen harmadik évét tölti idén, amit úgy kommunikálnak, hogy három éve készül kacsaramen. A mély ízű, rengeteg betéttel megrakott ramenvariáció minden szürcsölése előhoz egy új aromát, pácolt tojásai és a kacsahús mellett pedig ott göndörödik a tészta, amivel annyi ruhát összefröcsköltek már a hely vendégei. Szerencsére sosem hagyják le az étlapról!

4/5

vietn

A Frankel Leó úton, a Huszár Krisztián és Mogyorósi Gábor vezette konyhában mindig készül valami rendhagyó és új, de a névadó vietnámi gulyás megrendíthetetlen tétel az étlapon. Mondhatjuk nyugodtan saját találmánynak, hiszen Krisztián rengeteg tapasztalata, technikája, az ázsiai konyhák iránt érzett mérhetetlen tisztelete és szenvedélye sűrűsödik össze ebben a fogásban. Több verzióját kóstoltuk már, a húsgombócostól a tonkacuval tálaltig, de talán a tarjaszasimis a mostani kedvenc. Természetesen savanyított tojás, udon tészta és tengernyi friss zöldfűszer jár hozzá

5/5

khan

Nagyon sok a pho levest kínáló büfé, de jóval kevesebb az olyan ázsiai bisztró vagy étterem, ahol ezt a kedvencet készítik akár alapabb, akár magasabbra emelt változatokban. A KHAN-ban viszont szerencsére elcsíphetünk egy kiváló pho-variációt. Ez a pho bo sot vang, ami egy hanoi receptúra, és vörösboros marhahússal készül. A sima forrázott, natúr húsok után egyértelműen összetettebb az élmény, már a leves színe is a komplexitásra utal. Mi általában megkínáljuk még kis pluszcsilivel is. Hűvös időben csúszik a legjobban ez a keleti elixír. 

Címkék