Budapest csodálatos ódon épületeit elnézve egy dolgot biztosan elmondhatnunk: városépítő elődeink apait-anyait beleadtak abba, hogy elegáns környezetet hagyjanak ránk. Az ördög – mint mindig – a részleteikben lakik, sokszor nem is gondoljuk, hogy a díszes homlokzatok mögött is valódi csodák rejtőznek. Szerencsére egyre több az olyan épület, ahol a felújítások során tiszteletben tartották a régi mesterek munkáját, szeretettel és szakértelemmel nyúltak ezekhez a részletekhez, mi pedig ellátogathatunk a csodás palotákba, ahol sokszor különleges fogások mellett gyönyörködhetünk a végeredményben.
1/10
Párisi
A Párisi Udvar épületébe, mely 1912-13-re készült el, azért is érdemes ellátogatni, mert az arab, mór és gót jegyeket is ötvöző palota eklektikus eleganciája, egyfajta kiteljesedése a Budapesten megtalálható építészeti stílusoknak. Az eredetileg a Belvárosi Takarékpénztár számára épített bérpalotán a korszak legkiválóbb mesterei dolgoztak, így ma újra megcsodálhatjuk a Villeroy & Boch padlóburkolatát, a Harrodsnak is dolgozó Sage cég mahagónifa portálszerkezetét, a Zsolnay-csempéket és Róth Miksa ólomüveg ablakait is. Az impozáns passzázsban kialakított éttermét Lutz Lajos séf, a Bocuse d’Or Akadémia tagja vezeti, aki több mint 30 éves szakmai múltja alatt számos kiemelkedő étteremben is dolgozott, köztük a Kalla Kálmán vezette Gundelben vagy a Mágnáskertben.
A megújult étlapon a vendégek megkóstolhatják a Chef személyes kedvenceit, amelyek között olyan klasszikus magyar ételek is szerepelnek mint a bajai halászlé, a mangalicakaraj vagy éppen az aranygaluska. Április óta ragyogó buborékok társaságában is gyönyörködhetünk a csodás épületben, hiszen itt nyitották meg az ÉTOILE Champagne Bart, ahol szerdától vasárnapig akár egyedülálló vintage champagne-okat is kóstolhatunk. (x)
2/10
bOB
Egykor a Budai Polgári Lövész Társaság központjának adott otthont az a csodás, neoreneszánsz épület, amelynek báltermében még Sissi is keringőzött, de olyan híres látogatói is voltak, mint gróf Andrássy Gyula, József főherceg vagy Darányi Ignác. A békebeli elegancia napjai után következő mintegy fél évszázados Csipkerózsika-álom végül a Haris-család segítségével tört meg, akik elég alaposan felújították a helyet, létrehozva a Haris parkot és benne a Bobo Restaurantot.
Az eredmény egy klasszikus budai hangulatot árasztó, elegáns, de mégis laza törzshely, ahol a csodásan berendezett termekhez óriási, üde pázsittal, gyönyörű növényekkel és hatalmas fákkal teli jókora park tartozik, amit a nyári időszakban különleges, testesebb vagy éppen könnyedebb fogások, vagy akár a Haris park saját ginjének társaságában is élvezhetünk.
5/10
Gresh
Természetesen a csodálatos, szecessziós Gresham Palota sem maradhat ki felsorolásunkból, hiszen az eredetileg a Gresham Biztosítótársaság székházának tervezett jelenlegi hotel már saját korában is a luxus egyik etalonja volt. Építésénél olyan kivitelezők közreműködtek mint Róth Miksa, az elmaradhatatlan Zsolnay gyár vagy Jungfer Gyula, a kovácsoltvas részletek alkotója.
De nem kell nevekkel dobálózni ahhoz, hogy lássuk, milyen csodás épületben vagyunk, a világ legszebbjei között számon tartott üvegmennyezet és a szecessziós bár szépsége mindenféle háttérismeret nélkül is elkápráztat. A helyen izgalmas, a jelent, múltat és jövőt összekötő koncepcióra épülő menüvel vár a Múzsa koktélbár, finom ételeket kóstolhatunk a hotel éttermében, a Kollázsban, a hétvégente megrendezett teadélutánokon pedig egyenesen angol királynőnek érezhetjük magunkat.
6/10
New Y
Szintén biztosítótársaság székházának épült, tervezője pedig nem más, mint a Budavári Palotát is jegyző Hauszmann Alajos, így nem csodálkozhatunk azon, hogy az embert valósággal mellbe vágja az épület sugárzó pompája. A kávézó mellett jelenleg szállodaként is működő palota stílusa eklektikus, külsején bronzfaunok hívogatnak, hogy nézzük meg a belső teret, amelynek ragyogó csillárjai, gyönyörű arany díszei és tükrös belső terei egy díszes barokk kastélyt idéznek. Ha beülünk ide és megkóstoljuk Wolf András sztárséf kiváló ételeit, akkor ne felejtsünk el arra is gondolni, hogy olyan írok jártak itt előttünk, mint Kosztolányi, Karinthy, Bródy Sándor, Babits Mihály, Kaffka Margit vagy éppen Márai Sándor és Molnár Ferenc, hiszen korábban itt volt a nyugatosok törzsasztala.
7/10
Gunde
Érdemes volt izgatottan várni a Gundel megújulására is. Az évszázados múlttal rendelkező étterem, amelynek menüje már 80 éve, a legendás Gundel Károly óta készen van, nemrég esett át ráncfelvarráson. A belső tér és a csodálatos kert békebeli, klasszikus hangulatáról letisztogatták a nem odavaló elemeket és az összképhez jobban illeszkedő miliőt alakítottak ki. A fogásokat nem kellett újragondolni, Wolf András és Moldován Viktor, a hely séfjei inkább szárnyaik alá vették Gundel Károly örökségét, így az étlap alapja az a 11 fogás lett, amelyeket neki köszönhetünk.
A tokaji libamáj, a gulyásleves, a palócleves, az Újházy-tyúkhúsleves, a paprikás csirke, a Feszty-szendvics, a mangalica bakonyi módra, a fogas Kárpáti módra, a somlói galuska, a Gundel-palacsinta és a Rákóczi-túrós kerültek a válogatásba. A Gundel ugyanakkor nemcsak ételeiről, hanem vendégszeretetéről és sokszínűségéről is híres volt, a fénykorban éppen úgy jól érezték itt magukat az Állatkertbe látogató családok, mint a Liget bohémjai. A menüvel és a helyszín berendezésével ehhez a hagyományhoz is igyekeztek visszanyúlni.
9/10
Matil
A Krúdy által is gyakran látogatott egykori Belvárosi Kávéház Matild Café & Cabaret néven nyitott újra, és végre megint régi pompájában ragyog. A szecessziós enteriőrbe lépve azonnal magával ragad a hangulat, az olajzöld levéldíszek és aranyozott indák közül jólesik kinézni a Ferenciek tere forgatagába, a tollas logónak és az emelkedő és süllyedő forgószínpadnak hála, az enteriőrbe némi Nagy Gatsby életérzés is vegyül. A Spagóhoz és a Duchesshez hasonlóan a gasztronómiai koncepció kidolgozása itt is az amerikai–osztrák sztárséfnek, Wolfgang Pucknak és csapatának köszönhető, a hagyományos főételek mellett kiváló édességek, például Rákóczi-túrós és Eszterházy-torta várnak bennünket.