Szállodateszt – Egy éjszaka a Four Seasons Hotel Gresham Palace-ban

Tele van a város jobbnál jobb épületekkel, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy különféle séták vagy városi bóklászások alkalmával mindig kapkodjuk a fejünket és nem győzzük csodálni az atlaszok tartotta kapukat, az oszlopokkal vagy mázas cserepekkel díszített palotákat. Ez az ámulat különösen igaz a Széchenyi téren álló Gresham-palotára, ami a szecessziós épületek egyik legszebbike, és több Duna-parti épülettel együtt a világörökség része.

A Quittner Zsigmond és a Vágó fivérek tervezte Gresham-palotával már viszonylag régóta szemezek: pesti sétálgatásaim során nemegyszer időzött már el a szemem a homlokzatán vagy néztem hosszasan, éjszaka a Lánchídon ballagva, ahogy esti megvilágításban áll a Duna-parton. Akkor még csak titkos vágy volt, hogy egyszer bejussak a belső tereibe is. Sokáig úgy gondoltam, hogy ez az épület kivilágítva érvényesül igazán, mert ekkor mutatkozik meg az eleganciája, de már akkor is sejtettem, hogy a belső terekben egy még ennél is fenomenálisabb miliő várja a belépőket.

Egy esős hétköznap érkeztünk a Four Seasons Hotelbe, és mivel egy ötcsillagos szállodáról beszélünk, a főbejáratnál már doorman és londiner fogadott minket – mi már ennyitől a Grand Budapest Hotel egyik jelenetében éreztük magunkat, ezt csak fokozta az egész napos figyelem és élményorgia. Mert volt itt minden: épülettörténet, -bejárás, Róth Miksa-ablakok, különféle lakosztályok, szobaszerviz, és mindennek a csúcsa a Kollázsban elfogyasztott meglepetésvacsora volt.

Ahogy átléptük a Gresham-palota Széchenyi téri, hatalmas pávákkal díszített kovácsoltvas kapuját, kicsit visszarepültünk a 20-as, 30-as évek bohém Budapestjére, ebben persze segített a mozaikpadló, az előtér központi kupolája – ami az eredetinek tökéletes mása –, a koktélbár és a csillogás. Ez a hangulat nem véletlen, amikor 2004-ben, a 179 szobás luxusszálloda részére felújították az épületet, mindent az eredeti, szecessziós stílusban állíttattak helyre, de a Four Seasons számára az is fontos volt, hogy az egykori kávéház és kabaré légkörét újraélesszék.

Az 1906-ban, a Gresham Biztosítótársaság székházaként épült palota már a saját korában is a fényűzés non plus ultrája volt, ahol központi fűtés és az akkor elég menőnek számító központi porszívó is volt, meg az elmaradhatatlan színes üvegek, szobrok és díszek. Mivel a tervezők szabad kezet kaptak a társaságtól, így a kor legnevesebb művészei dolgoztak az épületen, a homlokzat díszeit Maróti Géza, a kovácsoltvas kaput Jungfer Gyula, a passzázs falait burkoló csempéket Zsolnay, az ólomüveg ablakokat pedig az a bizonyos Róth Miksa készítette, akinek lényegében minden szecessziós épületünkhöz köze van.

Az épületbe a századforduló befolyásos művészei és polgárai jártak, divat és presztízs volt itt megjelenni, úgyhogy nem meglepő, hogy az egykori pompát egy ötcsillagos luxushotel hozta el újra Budapestre. A háborúban megtépázott és a szocializmusban az enyészetnek átadott épületbe nem volt egyszerű visszahozni a luxust.

Amikor 1944-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották a Lánchidat, a palota üvegablakai és kovácsoltvas kapui megsemmisültek, a Zsolnay cserepek lehullottak a falakról, ezeket a járókelők hordták szét, úgyhogy amit ma a belső terekben látunk, az mind az eredeti anyagok és díszek másolata – kivéve egy Róth Miksa-ablakot és az egyik kovácsoltvas kaput, bár utóbbiról nem lehet tudni hogy a három közül melyik is a valódi. 

A szállodaszobák ajtósora egyébként megfelel az eredetinek, és a 179 szoba közül mi egy, a Lánchídra és a Várnegyedre néző szobát kaptunk, ahol welcome-gyümölcsök és macaronok, bonbonok vártak minket – no és persze a csomagjaink, amiket még a becsekkolásnál előre felvitt a londiner. Nem mindennapi az a figyelem, ami a Four Seasonsben várt ránk, de ez a kedvesség az egész hotelláncot jellemzi. A személyzet minden óhajunkat, sóhajunkat lesi, mert számukra az a legfontosabb, hogy a hotelben eltöltött idő alatt a lehető legnagyobb kényelemben legyen részünk, úgyhogy ha egy hegyezőt szeretnénk, még azt is beszerzik nekünk.

Miután keresztül-kasul bejártuk a Gresham-palotát és megnéztük a különféle lakosztályokat – bár a királyit és az elnökit sajnos nem láttuk, mert ottjártunkkor épp ki volt adva –, a napunk fénypontja várt minket a Kollázsban: a vakrandi a séffel. Nem, igazából nem randi volt, hanem egy hétfogásos vacsora, különböző borokkal és a Kollázs signature koktéljaival megspékelve.

Ezt a majd 3 órán át tartó ízorgiát a szecsuáni bors virága indította, és a gin-tonikos habban lévő osztriga, a grillezett Szent Jakab-kagyló, az őzsteak és a rebarbaraszőnyegen tálalt libamáj elfogyasztása után már nem nagyon tértünk magunkhoz. Persze az sem fog csalódni, aki inkább a biztos étlapról választ magának vacsorát, de a Győrffy Árpád Bocuse d’Or Hungary díjas séf által összerakott vacsoravakrandit tényleg csak ajánlani tudjuk.

A belakmározás után jólesik megpihenni a Concierge Könyvtárszobában, ahol a 20-as, 30-as évek plakátjait, képzőművészeti és Budapestről szóló albumokat lapozgathatunk, de ha szeretnénk, akkor sakkpartit is lejátszhatunk. A lakosztályba visszatérve este a Budavári Palota és a Lánchíd kivilágított sziluettjében gyönyörködhetünk. Annak ellenére, hogy alattunk egy viszonylag forgalmas út kanyarog, és még a Lánchíd felújítása is zajlik, ebből a szobában semmit sem érzékeltünk. Csend szempontjából garantált a mély alvás, bár ehhez valószínűleg hozzásegít a legendásan kényelmes Four Seasons-ágy is.

A hotelben töltött napunk levezetéseként másnap reggel kipróbáltuk a szobaszervizt is, így teljes nyugalomban, köntösben és a lenyűgöző budapesti panorámával töltekezve fogyasztottuk el a reggelinket. A választék az egyszerűbb francia reggelitől az avokádós pirítóson és a különféle feltétekkel választható tojásrántottán át a szállodák elmaradhatatlan fogásáig, az Eggs Benedictig terjed. Mi a frissen facsart gyümölcslé, a kávé és a mindenféle lekvárral megkent croissant, vagyis a francia reggeli mellett döntöttünk.