Keresés EN

Látnivalók és kultúra

Téli fák közül kikandikáló paloták és villák – Sétaútvonalak békebeli környékeken

Többször írtunk már arról, hogy télen – a kopasz ágak között – sokkal jobban látszanak az elegáns régi villaépületek, a békebeli, nagypolgári hangulatot pedig sok helyen pazar kilátással és jó levegővel is megfejelhetjük. Ezért most összegyűjtöttük nektek pár olyan sétaútvonalunkat és cikkünket, amelyek épületek között, de kertes, jó levegőjű részeken haladnak keresztül.

1/8

Gellérthegy

A Gellérthegy Pest felé néző, drámai, sziklás oldala nem sok meglepetést tartogat, ellentétben a Buda felé nézővel, amelynek szelíd lankáin csodálatos otthonok bújnak meg. A 19. század végi filoxérajárvány pusztítása után a használhatatlanná vált korábbi szőlőket felparcellázták, a telkeket pedig a leggazdagabbak vásárolták meg. Volt itt villája a kor dúsgazdag tőzsdespekulánsának, művészeinek és értelmiségieinek, de itt lakott a korabeli sörkirály, később pedig Andy Vajna is. Ha végeztünk a sétával, számos kiváló éttermet, pékséget és egyéb, harapnivalóval kecsegtető helyet találunk a Bartók Béla út környékén.

2/8

Rózsadomb

A Rózsadomb a fővárosi köznyelvben nemcsak helyszínt, hanem egyfajta életstílust is jelöl. A szocializmus alatt Káderdűlőnek is hívott területen sokáig csak a kiváltságosok laktak, de a területen élni a csodás kilátás és a központi elhelyezkedés miatt mindig is a kendőzetlen luxus szimbóluma volt. Az első építkezések a 19. század vége felé indultak, de az elmúlt mintegy 150 évben is megmaradt a jól bevált recept, a módos megrendelők és a sztárépítészek kombinációja, így a különböző historizáló házaktól a Bauhaus-hatáson keresztül a legmodernebbekig többféle stílusban láthatunk itt kiváló épületeket, általában kiváló állapotban. Kirándulásunkat ne korlátozzuk pár utcára, bátran kalandozzunk bárhol a csodálatos környéken. Ha pedig megéheztünk, a kerület gyomra a Fény utcában van, a Keleti Károly utca környékén pedig szuper kis pékségeket találunk.

3/8

Svábhegy

A Rózsadombhoz hasonlóan a Svábhegy és a svábhegyi villa is szinte szinonimája a luxusnak és az eleganciának a budapesti köznyelvben. A hegyes-völgyes terület számtalan túralehetőséget kínál, természetvédelmi területeket, a Déli pályaudvartól csak néhány percre található kis-sváb-hegyi Bírák és Ügyészek lakótelepét vagy az izzasztóan meredek, de csodaszép házakkal szegélyezett útvonalakon át megközelíthető Normafát, sőt túránkat összeköthetjük egy kisebb budavári kalandozással is. Elemózsiát mindehhez a Városmajor utcában, a Panificio Il Basilicóban, Szabadfi Szabi pékségénél szerezhetünk be, de számtalan szuper étterem, reggeliző és pékség esik utunkba a Böszörményi út környékén is.

4/8

Mátyásföld

Kevesen tudják, hogy egy csodálatos, eldugott nyaralótelep rejtőzik a Mátyásföldi repülőtér környékén. A budai hegyvidékkel ellentétben a csodás kilátással rendelkező, ám néhol zegzugos és izzasztó kaptatókkal tarkított telkek helyett itt nagyvonalúan elterülő, jókora kerteket találunk, és az utcák is tágasabbak, szép, idős fák szegélyezik őket. Kevesen tudják, hogy ezt az elegáns, egységes jelleget a helyi villatulajdonosok egyesületének köszönhetjük, hiszen a szigorú, íratlan társadalmi szabályok mellett írottak is kötötték, hogy hogyan lehetett építkezni. A Mikszáth-regényeket idéző spekulációk során felparcellázott telkekre a korszak előkelőinek nyaralói épültek, javarészben a progresszívnak tekintett szecessziós stílusban, de eklektikus és alpesi stílusú épületeket is szép számban láthatunk. Pestnek amúgy nem ez az egyetlen elegáns és jó levegőjű, valamikor nyaralóövezetnek épült része, szintén csodás sétákat tehetünk például Rákospalotán, a vonatállomáshoz közel, a Batthyány utca és a Sín utca környékén, ahol Bartók Béla lakóházát is megtalálhatjuk.

5/8

Wekerletelep

Nem csak a jómódúaknak és a kiváltságosoknak jutott csinos lakhely a 20. század eleji Budapesten. A Wekerletelep célja már építésekor az volt, hogy korszerű és barátságos környezetet teremtsen a fővárosba költöző munkásrétegnek. Szerencsére a megszokott barátságtalan és zsúfolt függőfolyosók helyett itt nemcsak sok ember lakhatásának minél egyszerűbb megoldása volt a cél, hanem az is, hogy a javarészben faluról, kisvárosból érkező munkások ne szakadjanak el a megszokott környezetüktől. Ezért is lehetséges, hogy a kispesti telep egy miniváros érzetét kelti. Abban, hogy a korszakban progresszívnek számító, 22 ezer főnek lakhatást biztosító munkáslakópark elkészülhessen, nagy szerepe volt Wekerle Sándornak, hazánk első polgári származású miniszterelnökének. A hangulatos, Arts & Crafts stílusjegyeket magán viselő épületek terveiért pedig Palóczi Antalnak és Fleischl Róbertnek lehetünk hálásak. A városka közepén álló teret Kós Károly tervezte. A miniváros központjából, a Kós Károly térről szinte bármerre elindulhatunk, mindenütt ugyanazt a barátságos, kiskertes, mézeskalács házikós jelleget fogjuk találni. Ha pedig megéheztünk, a másik boltba nézhetünk be valami környezettudatos harapnivalóért.

6/8

Napraforgó utcai kísérleti lakótelep

Amilyen kicsi, olyan fontos és szépséges a Pasaréten található Napraforgó utcai kísérleti lakótelep, amit elsősorban a modern építészet szerelmesei fognak kedvelni. Az utcácska történetéről részletesebben itt írtunk, 22 csodálatosan megtervezett, Bauhaus-hatásokat mutató épületet fogunk itt látni, szépen felújítva, többségüket olyan híres építészek tervezték, mint Kozma Lajos, Bierbauer Virgil vagy Münnich Aladár. Ha nem érzünk elegendőnek egy utcát ahhoz, hogy ellátogassunk ide, itt ajánlunk egy kicsit hosszabb, de egyszerű és könnyen bejárható túraútvonalat a környéken, ami után ízletes meleg ebédet fogyaszthatunk Wang Mesternél, de ehetünk egy péksütit a Freyjában.

7/8

Naphegy

Az 1910-es és 1930-as évek alatt épült házak között elegáns villaépületek és impozáns bérházak is vannak, a nagypolgári környéken számos híresség is lakott, például Kaffka Margit, Balázs Béla és Fadrusz János szobrászmester is. A Naphegy utca kicsit mediterrán, kicsit szecessziós házait érdemes egy délutáni séta keretében megtekinteni, a közelben lévő Tabánban és a Gellért-hegy lejtőin már a természetben érezhetjük magunkat, de egy szuper játszótér is van a környéken. A nézelődést követően pedig a Czakó Kertben pihenhetjük ki fáradalmainkat.

8/8

Istvánmezei villanegyed, Zugló

A sokarcú Zugló egyik legszebb része az Istvánmezei villanegyed, amely utolsó nádorunkról, József nádor fiáról kapta nevét, és a terület jóval indusztriálisabb része mögött bújik meg. A telepen historizáló, alpesi stílusú és szecessziós villákat is találunk, amelyeket olyan ismert építészek terveztek, mint Lajta Béla vagy Hajós Alfréd. Sétánk után kanyarodhatunk a Stefánia út felé, tehetünk egy kitérőt a Városligetbe és ehetünk valamit az ott található Léghajó KERT-ben.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

The AI Film Festival (AIFF) 2024

Magyarországon elsőként szervezett nemzetközi, mesterséges intelligenciával készült filmeknek versenyt a The AI Film Festival (AIFF). A 145 beérkezett pályamunkákból rangos zsűri választotta ki a legjobb alkotásokat, amelyeket március 3-án a Bem Moziban nézhetünk meg. Az AIFF-ra öt – látványfilm, dokumentumfilm, kísérleti film, videóklip, vegyes művészeti alkotás – kategóriában, maximum 15 perces, legalább a mű felében mesterséges intelligenciával készült alkotásokkal nevezhettek a készítők.

Kultúra

Jávor Piroska: „Játék Parnasszuson”

Az idén 80 éves szentendrei festőművész, Jávor Piroska kiállítása nyílik a Szentendrei Képtárban március 8-án, 17 órakor Játék a „Parnasszuson” címmel.

Kultúra

Te nem vagy olyan

A Te nem vagy olyan című kiállítás alkotói különböző terepekről érkeznek és más-más aspektusait érintik a női- és a roma elbeszélésnek, ezek közös halmazának, amelyek még inkább hiányoznak a kortárs társadalmi és művészeti diskurzusokból. Ezen attitűdök sorából nem marad ki az a kérdésfelvetés sem, hogy abban a kulturális mezőben, ahol nagyon kevéssé jelenik meg ez a hang, milyen elvárás épül egy fiatal alkotóra, hogy dolgozzon gender vagy etnikai felvetésekkel, szabadulhat-e a társadalmi és kulturális elvárásoktól.

Kultúra

Légrádi Gergely: Falaink – könyvbemutató

Légrádi Gergely új regényében egy csonka családot ismerhetünk meg anya és fia elbeszélésén keresztül. A kisiskolás gyerek jobbára befelé fordulva, a saját maga által megálmodott világban él.

Neked ajánlott

A