1848 decemberében az áprilisi törvényeket aláíró V. Ferdinándot lemondatták unokaöccse, Ferenc József főherceg javára. Az akkor csak 18 éves fiút jóval később, 1867-ben koronázták magyar királlyá. Írásunkban a nagyívű szertartást és a nap eseményeit mutatjuk be, annak minden pompájával és visszás mozzanatával együtt.

Királyaink közül I. Ferenc József ült legtovább a trónon, egész pontosan 68 évig. (A képzeletbeli dobogó második fokán álló Luxemburgi Zsigmond „csak” 50 évig uralkodott magyar királyként.) A fiatal Habsburg főherceg 1848-ban lett magyar király, de koronázása csak majdnem 20 évvel később, 1867-ben történt meg. Ferenc József kezdetben a forradalom eltiprójaként élt a magyarok gondolataiban, uralkodása vége felé azonban ő lett „Ferenc Jóska”, akiről olyan legendák terjedtek, hogy lóhalálában küldte a követet az aradi várba, hogy megkegyelmezzen a vértanú tábornokoknak, és csak Haynau kegyetlensége miatt hajtották végre az ítéleteket. Az évek múltával a magyarok megbocsátottak Ferenc Józsefnek, ennek az egyik fontos és szimbolikus aktusa volt, amikor Szent István koronája az uralkodó fejére került.

Külpolitikai gyengeség siettette a kiegyezést

1849 után Magyarország közjogi helyzete sok területen volt problémás. Az országban az osztrák ipar- és büntetőjog volt érvényben, a király rendeleti úton kormányzott, az országgyűlést így össze sem hívták. Ezzel szemben Ausztria külpolitikai helyzete az 1850-es évektől egyre inkább abba az irányba tolódott, hogy a magyarokkal meg kell egyezni. A Habsburgok meggyengülésében két tényező játszott fontos szerepet. Az egyik a formálódó német egység, amely porosz vezetéssel, Ausztria kihagyásával kezdett létrejönni. Az olasz egységesülési törekvések, a solferinói vereség és ezzel Lombardia elvesztése is érzékenyen érintette a birodalmat. A Habsburgok levonták a következtetést: a belső stabilitás mindennél fontosabb, a magyar viszonyokat rendezni kell.

A koronázás a kiegyezés szimbolikus aktusa volt, ami 1848-ban, amikor Ferenc József király lett, nem történt meg, és amihez a magyar nemesség ragaszkodott. (Az osztrák császári és a cseh királyi címet a koronázás aktusa nélkül vehették fel a Habsburgok.) 1867. június 8-án, díszes külsőségek között Budán és Pesten megtörtént Ferenc József és felesége, Erzsébet megkoronázása. A sok évszázados rituálét több ponton a modern kor körülményeihez szabták, és

ez volt a magyar történelem első tudatosan mediatizált eseménye, ahol a szervezés részét képezte a reklám és a sajtófotók készítése.

Az előkészületek már a koronázás előtti napokban megkezdődtek. A koronaékszereket átszállították a budai vár királyi lakosztályába, és Ferenc József felpróbálta a koronát. Mivel kicsit lötyögött a fején, egy odarendelt kalaposmester parafával és szattyánbőrrel igazította az uralkodói fejmérethez az ereklyét. Ezután a koronázási ékszereket átszállították a budavári Nagyboldogasszony-templomba (ismertebb nevén a Mátyás-templomba).

Isteni és egyházi legitimitás, fanyalgó svájci követ

A koronázási menet június 8-án, reggel 7-kor indult a budai várból a koronázótemplommá kijelölt Mátyás-templom felé. Ott Ferenc József esküt tett arra, hogy védi a békét és az igazságot, majd megkapta Szent István kardját és palástját. Ezután történt meg maga a koronázás. A hagyomány szerint az esztergomi érseknek és a nádornak kellett volna a király fejére helyezni a Szent Koronát. Így Simor János akkori hercegprímás és esztergomi érsek volt az egyik, akit ez a megtiszteltetés ért.

Nádor helyett azonban – Deák javaslatára – az 1867 elején kinevezett miniszterelnök, gróf Andrássy Gyula vállalta magára a feladatot.

A korona Ferenc József fejére került, díszsortűz következett, és megkondultak Buda és Pest harangjai.

Az 1848-as forradalomban részt vevő, majd az emigrációt választó Andrássyt a távollétében, szimbolikusan végezték ki. A koronázáson részt vevő svájci követ érezte a helyzet fonákságát, és a következő, fanyalgó sorokat írta le az egyik levelében:

Pompája és valóságos nagyszerűsége, ragyogása ellenére az egész menet mégis egy karneváli maszk benyomását keltette a szemlélőben. Ez a középkori maradvány egyszerűen nem illik korunkhoz. Emellett rendkívül furcsa benyomást kelt az a mód, ahogyan az a férfi, akinek a halálos ítéletét Ferenc József császár 1849-ben írta alá, és akinek a nevét Pesten az akasztófára szegezték, most, tizennyolc év elteltével, felteszi a koronát uralkodó fejére, akinek ma a legnagyobb bizalmát élvezi.

A „szép akasztott emberként” emlegetett gróf szerepével kapcsolatban Varga Bálint történész még egy érdekes aspektusra hívja fel a figyelmet. A koronázás szertartásának szimbolikájában végig keverednek a középkori isteni legitimitásra és a modern nemzeti legitimitásra utaló jelek. Ennek legjellemzőbb példája talán éppen Andrássy és Simor János kettőse. Az előbbi a hatalom Istentől eredő voltára utalt, míg az utóbbi, a miniszterelnök, a politikai jogokkal rendelkező nép általi felhatalmazást szimbolizálja.

Ferenc József koronázása után Erzsébetet is felkenték magyar királynévá, majd felcsendült Liszt Ferenc koronázási miséje. Ennek is érdekes története van. A kiegyezés tényét és ezzel a leendő koronázást már 1865 körül sejteni lehetett. A saját idejében nemzetközi szupersztárnak számító magyar zenész ekkor kezdett ismerősei által lobbizni, hogy ő írhassa a koronázási misét a jeles alkalomra. (Hagyományosan ez a bécsi udvari zenekar karnagyának volt a feladata.) 1867 elején megkapta a megbízást. A lehetőség előhozta Lisztből a lázadót, a zeneműbe belecsempészte a Rákóczi-induló témáját, illetve az egyik hegedűszólót Görgey tábori hegedűsének, Reményi Edének szánta.

Nem minden megye volt hajlandó földet küldeni a koronázási dombhoz

A mise végeztével a menet kivonult a templomból, a pénzügyminiszter emlékérmeket szórt a tömegbe, Ferenc József kíséretével együtt pedig Pestre menetelt a Lánchídon keresztül. A helyszín erős üzenetet hordozott, hiszen ebben a városban volt 1848-ban a népképviseleti szervek székhelye. A mai Széchenyi térre vonult, esküt tett az ország törvényeinek megtartásáról, majd éljenzés és sortűz kíséretében lovával felvágtatott a koronázási dombra, és megtette a kardvágásokat a négy égtáj felé.

A koronázási dombhoz a földet az ország területéről küldték törvényhatóságok, ők is választották ki, hogy területük melyik darabja a leginkább alkalmas a feladatra, így a pontos helyszín tartalommal bírt. A törvényhatóságok fele nem is élt a lehetőséggel, ezt lehet nemtörődömségnek értelmezni, vagy akár Ferenc József elutasításának is. (1916-ban, IV. Károly koronázásakor már mindenki eleget tett a felkérésnek.)

A magyar lakosságú vármegyék elsősorban Árpád-házi szentek életéhez köthető helyszínről küldték a televényt,

az erdélyi szász és román lakosságú közigazgatási területek inkább a regionális értékeiket hangsúlyozták a választással. Arad vármegye ebben a tekintetben igen kényes helyzetben volt. Ők végül a világosi síkról küldtek földet. Döntésüket nem indokolták, ezt mindenki értelmezhette úgy, ahogy akarta.

A törvényhatóságoknak volt még egy feladata. Középkori mintára három lovasból álló bandériumot kellett küldeniük az eseményre, de ennek a felhívásnak sem tett eleget mindenki. Az erdélyi egységek igen szellősek voltak. A székely megyék azt nehezményezték, hogy Ferenc József nem rendezte vissza az alkotmányos jogaikat, és így tiltakoztak. A román és szász lakosság viszont Erdély és Magyarország unióját utasította el, ők ez ellen protestáltak távolmaradásukkal.

Idetartozik az is, hogy bár Ferenc József horvát–szlavón király is lett a magyar koronával, az ottani nemesség mégsem képviseltette magát a jeles alkalommal, hiszen a kiegyezésben veszélyt láttak saját nemzetükre nézve. Volt még egy nagy távol maradó, a kiegyezést tető alá hozó Deák Ferenc sem vett részt a koronázáson.

Ökörsütés, felajánlás az 1848-as özvegyeknek és árváknak

Az esemény zárásaként Ferenc József és kísérete visszavonult a budai palotába, ahol lakomán vettek részt. Az est alatt az újdonsült király végig magán viselte Szent István palástját. A szigorú etikett szerint a kézmosó vizet Andrássy öntötte ki az uralkodónak, a törölközőt pedig a hercegprímás adta át neki. A nép sem maradt finom falatok nélkül, a Vérmezőn ökörsütést rendeztek, ezenfelül bort és kenyeret is osztottak a népnek. Közben az ország készpénzjáradékot ajánlott fel Ferenc Józsefnek, aki erről lemondott a 48-as árvák és özvegyek javára.

A kiegyezés legnagyobb nyertese talán Budapest volt, az akkori Pest-Buda lehetőséget kapott, hogy virágzó világvárossá fejlődjön, és élt is ezzel a lehetőséggel. Nem csoda, hogy 1892-ben a koronázás 25. jubileumát hatalmas ünnepléssorozattal, díszes felvonulásokkal és tűzijátékkal ünnepelte a lakosság. 1907-ben a 40 éves évforduló már nem volt ennyire vidám. Már kiütköztek a Monarchia problémái, ezt tetézte, hogy a trónörökös, Ferenc Ferdinánd bár meglátogatta a magyar fővárost a jeles alkalomkor, de idő előtt visszament Bécsbe. Budapest ezután még egy koronázást látott, 1916-ban IV. Károly fejére még rákerült I. István koronája, de a világháború elsodorta a Monarchiát és vele együtt a királyság intézményét is.

Források:

(Borítókép: Göröntsér Vera – Köztérkép)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék