július 9., 15:53
Lipótváros
Az V. kerületet a Vigadó tértől a Deák térig tartó Deák Ferenc utca vágja ketté. A terület déli felét hívjuk Belvárosnak, az északit pedig Lipótvárosnak.
Az V. kerületet a Vigadó tértől a Deák térig tartó Deák Ferenc utca vágja ketté. A terület déli felét hívjuk Belvárosnak, az északit pedig Lipótvárosnak.
A Kossuth Lajos tér az V. kerületben, a Duna partján terül el Lipótvárosban, az Alkotmány utca és a Báthory utca vonala között.
A Kiskörút közelében, sok-sok étterem és kávézó között terül el az Egyetem tér. Nevét az itt álló ELTE jogi karáról kapta. Nappal törvénykönyvek szemelvényeit cipelő diákok, este pedig a tanulás ellen egy-két üveg borral lázadó fiatalok népesítik be az örökké nyüzsgő, igényesen kialakított placcot.
Többször írtunk már Budapest ikonikus és fontos tereiről, és ebből a sorból a Madách tér sem maradhat ki.
Az I. kerületben található Dísz tér talán az egyetlen olyan budapesti tér, amely már 300 éve viseli a nevét. Megközelítése pedig elég népszerű, hiszen ha a Lánchíd irányából érkezünk a budai Várba, akkor egyből belefutunk.
A Batthyány tér Buda egyik különleges tere, mely számos történelmi és kulturális érdekességet rejt magában. A Duna mellett fekvő tér szemben helyezkedik el az Országházzal, így nem véletlen, hogy a panorámája miatt a turisták egyik kedvelt szpotja lett.
Egykor Budapest leghírhedtebb tere volt, mindez napjainkra már a múlté: mostanság a feltörekvő negyedek listáját erősíti, sőt egyre inkább egy színes, bohém környék képét mutatja.
A Vár első számú tere történelmi viharok sorát élte túl, közben pedig sok mindent látott. Kevés olyan terünk akad, amelyik olyan intenzív kapcsolatot tartott fenn a történelemmel, mint a Dísz tér.
Az Erdős Renée Ház Rákosmente legszebb, fővárosi védettség alatt álló háza, ahol a költő-, írónő 1927 és 1944 között élt. A gyönyörű villa ma helytörténeti múzeum, de a névadóról sem feledkeztek el.
Éppen 170 éve vezette Ferenc József oltár elé Sissit, akinek magyarországi kultusza több fővárosi közterület nevében is tetten érthető.
A Palotanegyed rehabilitációjának köszönhetően a hangulatos és szemrevaló Gutenberg tér a több évtizednyi elhanyagoltság után most már közkedvelt része a belvárosnak.
A VII. kerületi Almássy tér történetében csendes és hangos időszakok váltogatják egymást. Nem természetesen módon alakult ki, hanem a városrendezésnek köszönhetjük a létét.
A Mátyás tér nem tartozik a turisták által sokat keresett helyszínei közé, sőt talán a budapestiek körében is még mindig negatív a megítélése, pedig a VIII. kerületi Magdolnanegyed tere ma már rendezett, jó hangulatú köztér.
Ha a magyar Bauhaus legjava után kutatnánk, tudjuk hova kell menni: a Pasaréti út és az Ördög-árok közelében fekszik egy kicsi, egyirányú, aranyos nevű utca, a Napraforgó. 150 méternél alig hosszabb, két oldalán mégis a magyar építészet legkülönösebb villaépületei láthatók.
Aranyhegy csendes, kertvárosi környék. Itt szinte semmi nem történik. Cserébe viszont itt találjuk a radikálisok által 1936-ban emelt Pogánytornyot, aminél érdekesebb építmény kevés akad a városban.
Nekünk maga volt a mennyország a természetben biciklizni, felfedezni a Rákos-patakot, játszani a Színes házak mögött, és minden percét élveztük, amikor nyaranta a rákoscsabai strandon hűsöltünk.
Ahogy mindenfelé mozgunk a városban, nem is gondolnánk, mennyi minden (épület, szobor, tábla, tér és utca meg városrész) őrzi az emlékét a Habsburgokkal való együttélésünknek.
Ahol ma a Gyöngyösi utcai lakótelepet találjuk, valamint annak környékén terült el Pest egyik legrosszabb hírű környéke, a Tripolisz, amely 1911-től az 1970-es évek végéig létezett.
Egykor a Hősök terénél kezdődött, a másik végénél pedig egy víztorony állt, született róla dal, nevét pedig a tragikus sorsú Rudolf trónörökös feleségéről kapta.
A TANGÓ projekt a tavalyi hosszú hétvége után szeptember 22. és 30. között duplázik, és két hétvégén is fesztiválba vágja a Teleki teret és környékét.
A Városliget egykori, ma már nem létező épületeit és építményeit szemléző sorozatunk második részében a nagy millenniumi ünnepség kerül terítékre.
A Duna partja és a közeli Várnegyed egy turistáktól nyüzsgő környéket sejtet, de ha kalandozunk egy picit a Vízivárosban, megtalálhatjuk azokat a helyeket, ahol kevés az ember és csodás látvány fogad.
A Bartók Béla út egy igazi kulturális és közösségi csomópont, amely mögött álló csapat célja, hogy reggeltől éjszakába nyúlóan pezsegjen az itteni élet. A történet kiválóan halad, időről időre sokféle eseményt szerveznek a környékbeliek, éppen ezért a Bartók Béla utat már Újbuda kulturális utcájának is becézik.
Ezúttal a IV. kerületben, Újpest utcáin kóboroltunk, és csupa olyan embert gyűjtöttünk össze, akik fontos, meghatározó alakjai voltak Újpestnek, így nem csoda, hogy utcát neveztek el róluk.
Közvetlenül a Városliget körül valamikor jóval több villaépület sorakozott, hiszen az emberek ide elsősorban pihenni jártak ki a belvárosi forgatagból. Mára kevés maradt belőlük.