A Deszka nyitása óta óriási kedvencünk apró mérete ellenére is, és ezzel nem vagyunk egyedül. Az eredeti egység megtartása mellett 2026 májusában megnyitották a Deszka Presszó névre keresztelt nagy testvért, a Bazilikától mindössze 3 perc sétára. A konyha kapacitásai lehetővé teszik, hogy a bevált kedvencek mellett itt egyedi újdonságokkal is készüljenek, a megszokott kreatív, „deszkás” stílusban.

Deszka XXL

Major Dávid maga sem gondolta volna, hogy ekkora siker lesz első saját vendéglátóegysége, a Fővám tér szomszédságában található Deszka. Dávid korábban számtalan pozícióban dolgozott a vendéglátásban, erős bártendermúlttal rendelkezik, a koktélok igencsak közel állnak hozzá (minden értelemben). A konyhához is ért, de az ételekért nem ő, hanem Borbély Árpád felel, akivel már régóta együtt dolgozik. A fantáziadús, színes és minden dimenzióban egyedi kreációk az első Deszkára is jellemzőek voltak, és a tétet a Deszka Presszó most egy szinttel feljebb emeli. Természetesen a közönségkedvencek maradtak, de van néhány fogás, ami csak itt érhető el, és a hely befogadóképességének köszönhetően ezentúl még többen kipróbálhatják őket.

Régi és új kedvencek a láthatáron

A pékáruk a Lisboa Bakerytől érkeznek, míg kávéfronton a Herzcel dolgoznak együtt. Az alkoholos kínálaton is erős fókusz van Dávid múltjának köszönhetően. Egyik kedvencünk a (másnapos) brunchok egyik kötelező kísérője, a Bloody Mary (2990 Ft) lett, ami páratlanul ütős és rafinált ízeket hoz, de a házi kombucha (1600 Ft) is szuper választás.

Az egyik Sas utcai signature-fogás a Pofám leszakad (4990 Ft), ami közel sem egy könnyed napindító. A nevéhez hűen a szaftos, lassan főtt vörösboros marhapofa a lelke, erdei gombákkal, enyhén pirult, puha édesburgonya-palacsintával, marinált zöldségekkel és néhány pötty tejföllel. A Kacsamesék (3990 Ft) már inkább reggelistílusú, vajon pirított kaláccsal, füstölt kacsamellsonkával, körte- és céklakrémmel és marinált hagymával – kiadós szendvics prémium-alapanyagokból.

A bundás kenyér (4590 Ft) nem a retró vonalat hozza, aki klasszikusra éhezik, a Kekszben talál nosztalgikus verziót belőle. A Deszka Presszóban kenyér helyett kalácsból készül, olvasztott cheddar sajttal, tejföllel és ropogós baconnel. Egy leheletnyi tökmagolajjal bolondítják meg az ízeket, a szezonális zöldségek pedig frissé teszik a fogást.

Lángossal is kísérleteznek, de sajtos-tejfölös helyett rántottával vagy cheddarszósszal kínálják, a tésztát pedig sütés előtt pankomorzsába forgatják, ami ad neki egy extra textúrát.

Természetesen az ikonikusnak mondható kecskesajtos-céklapürés bagel, a The G.O.A.T. itt is elérhető, és egy egyszerű rántottára vagy angol reggelire is lecsaphatunk. Az édes reggelik közül továbbra is a mákos guba (2990 Ft) a sztár, kézműves kalácsból, passion fruittal, lime-mal, mákkal és gyümölcspürével.

A turistás lokáció ellenére a Deszka Presszó nem ad lejjebb a minőségből, és hozza azokat a standardokat, amiket az első helyen megszoktunk. A barátságos kiszolgálás és a vidám tér maradásra csábít, és még egy kör Bloody Maryre. Mázli kutyus természetesen itt is gyakori vendég, de más négylábúakat is szeretettel látnak.

ELÉRHETŐSÉGEK

Deszka Presszó

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék