Számos régi kedvencet és még annál is több új, felfedezni való programot tartogat a hétvége számunkra. Elstartolt a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjnyertes versenyfilmekkel, a Dugattyúsban debütál a BudaPets Design Market, a MOTO Pizza pedig most nyitja meg új egységét a Flórián téren.

November 13., csütörtök

Verzió Filmfesztivál 2025

November 11–19. között rendezik meg Budapesten és hét vidéki városban a 22. alkalommal jelentkező Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. A filmfesztivál idei szlogenje, az Együtt létezünk közös gondolkodásra invitál: miként tudunk együtt élni világunk törései, konfliktusai és kihívásai közepette? A világ minden kontinenséről érkező díjnyertes versenyfilmek nem csupán érzékeny témákat dolgoznak fel, hanem – a problémák tematizálásán túlmutatva – megküzdési lehetőségeket is kínálnak, és árnyaltabb gondolkodásra késztetnek bennünket. A nyitófilm a Sundance-különdíjas Együttélés, na persze… egy izraeli–palesztin standupkomikus portréja lesz.

További információ

Emmanuel Rosario: NYC Punk Scene a PaperLab Galériában

A punk szelleme lüktet New York utcáin – Emmanuel Rosario kameráján keresztül nyers, intim és őszinte képeken tárul fel a város egyik legautentikusabb szubkultúrája. A kiállított 28 fotó nemcsak a punk közösség vizuális krónikája, hanem egyfajta tisztelgés is az iránt a szellemiség iránt, amely a mozgalmat New York egyik meghatározó kulturális jelenségévé tette. A tárlat december 7-ig ingyenesen látogatható a Mai Manó Ház félemeletén található PaperLab Galériában.

További információ

ANNO Összművészeti Fesztivál 2025

November 13. és december 3. között rendezik meg a XV. kerület legnagyobb kulturális eseményét, az ANNO Összművészeti Fesztivált. A 29. alkalommal megrendezett programsorozat ezúttal a férfiidentitás sokféleségét, alakulását és kulturális lenyomatait vizsgálja – színházi előadásokon, koncerteken, irodalmi esteken, kiállításokon és közösségi programokon keresztül. A fesztivál keretében ünneplik Budapest legmagasabb lakóházaként számontartott épületének, az Újpalotai Víztoronyháznak az 50. születésnapját is. 

További információ

Márton-napi fogások az N28 Wine and Kitchenben

A Michelin Bib Gourmand-díjas N28 Wine and Kitchenben a Márton-napi héten, november 10. és 15. között libás meglepetésekkel jelentkezik. Az étlapon a tradicionális fogások – mint a sólet vagy a ludaskása – mellett az elmaradhatatlan libamáj is szerepet kap, a séf déli ajánlata pedig minden alkalommal új élményt kínál. Az N28-ban a liba mellé természetesen bor is dukál, a sommelier gondosan válogatott tételei teszik teljessé az ünnepi ízélményt.

További információ

GRUND15 – Grund Színház 15. születésnapi fesztivál

November 13. és 16. között programsorozattal ünnepli 15. születésnapját a Grund Színház. A GRUND15 egyszerre fesztivál és szakmai találkozó, ahol az improvizáció, a játék szabadsága és a közösség kerül a középpontba. A workshopok mellett nyolc improvizációs előadás is látható lesz a Mixát, a Brody House és a Budapest Jazz Club színpadán – köztük a Signs of Life, a Food Film Fighters, a Mesemorzsák, a Sztorigami és a Double Russian Roulette

További információ

November 14., péntek

Országos Rajzfilmünnep 2025

November 14–16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. A fesztiválnak ezúttal is művelődési házak, könyvtárak, iskolák, óvodák, mozik és más közösségi terek adnak otthont – Budapesten többek között az Eötvös10 Művelődési Ház, a Gólya és a Pesti Vigadó csatlakozott a programhoz. Az ingyenesen látogatható fesztivál keretében olyan alkotások lesznek láthatók, mint a Habfürdő, a Macskafogó és a Fehérlófia

További információ

MOTO Pizza-nyitóesemény a Flórián téren

Óbudai egységgel bővül a MOTO Pizza hálózata: november 14-én megnyitják hatodik helyszínüket, a MOTO Flóriánt. A legújabb, a Flórián téren található helyszín a megszokott, jól bevált koncepcióval jelentkezik: vastag szélű, vékony közepű, nápolyi stílusú korongok letisztult, közvetlen környezetben. A nyitónapon 1500 Ft-os áron rendelhetünk Margherita, marinara, bianca pizzákat. 

További információ

Jásdi Juli: Tintaló – Könyvbemutató a Kastner Kommunityben

Jásdi Juli Tintaló című könyvét november 14-én mutatják be a Kastner Kommunityben. A kötet személyes tapasztalatokon keresztül, iróniával és sajátos vizuális világgal nyúl az alkoholizmus témaköréhez – az alkotó a groteszk humor és a tragikum határán egyensúlyozva jelenít meg társadalmi problémákat a rá jellemző kontrasztos miliőben. Az eseményen a szerzővel Pándi Balázs beszélget, a helyszínen a kötet megvásárolható lesz. A programon való részvétel ingyenes.

További információ

Taco Virgin' Day a TAKO-ban

November 14-én izgalmas gasztroesemény várja a vendégeket a TAKO-ban: a Taco Virgin' Day egy új fogás debütálását ünnepli. A készlet erejéig elérhető taco sertésszűz-szeletből készül, amelyet hirtelen roston sütve, citrommal ízesítve, házi kukoricatortillán, fehér hagymával és friss korianderrel tálalnak. Az újdonság autentikus mexikói áron – 44 pesoért, azaz 800 forintért – kapható az eseményen, az ételhez különféle salsák választhatók felárért.

További információ

Kerámiavásár a Henger Stúdióban

Az ünnepi időszakra készülődve kerámiavásárt rendeznek a Henger Stúdióban. November 14-én kinyílnak a műhelyajtók, ami mögött a stúdió alkotóinak kézzel készített kerámiái, zene, tea és nasi várja a látogatókat. Az alkalom nemcsak a vásárlásra, de a tervezők megismerésére is kiváló lehetőséget kínál. A vásáron a Dalma Ceramics, a Paprika Keramika, a Mutyurka Ceramics, a Hora Design és a Zaida Ceramics termékeivel találkozhatunk. 

További információ

Metrófesztivál 2025

November 14. és 16. között ismét kultúra költözik a metróállomásokra: megújult formában tér vissza a Metrófesztivál. A Budapest születésnapját, valamint Nagy-Budapest megalakulásának 75. évfordulóját ünneplő rendezvény során művészeti iskolák, kórusok, zenekarok és tánccsoportok töltik meg zenével, tánccal és énekkel a föld alatti tereket. A produkcióknak a Fővám tér, a Nagyvárad tér, a Bikás park és az Újbuda-központ metróállomások adnak otthont. A programokon való részvétel ingyenes. 

További információ

Dollár Papa Gyermekei / Kiss-Végh Emőke – Ördög Tamás: let’s go japan with the kids a Trafóban

Hosszú évek után újra együtt alkot Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei alapítói. Nyáron elutaztak Japánba egy művészeti rezidenciára, és az ott szerzett élményekből készítettek darabot. A let’s go japan with the kids az alkotók eddigi legszemélyesebb előadása: lecture, vallomás és számvetés, melyet november 14-én mutatnak be, majd játszanak újra másnap a Trafó nagyszínpadán. 

További információ

November 15., szombat

BudaPets Design Market

Az újonnan induló BudaPets Design Marketen hazai és nemzetközi tervezők különleges, fenntartható és esztétikus termékei várják a kutyákat és a gazdikat. A kínálatban pórázok és nyakörvek, kutyaágyak és kiegészítők, ruhák és játékok, finomságok és jutifalatok, kedvenceknek és állatrajongóknak szóló ajándékok is megtalálhatók lesznek. November 15-én a Pikszisben vehetünk részt a vásáron, ahol DJ-szettek is gondoskodnak a hangulatról. 

További információ

Vihar előtt – Tajvan múlt és jövő határán a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum Vihar előtt – Tajvan múlt és jövő határán című kiállítása áttekintést nyújt a szigetország kortárs művészetéről és közvetve azokról a tapasztalatokról és dilemmákról, amelyek meghatározzák Tajvan múltját, jelenét és jövőjét. A változatos műfajokkal operáló válogatásban húsz, nemzetközileg is ismert művész és alkotócsoport munkái láthatók, akik olyan fontos témákat dolgoznak fel többek között, mint a gyarmatosítás máig tartó nyomai, Tajvan 19–20. századi, fordulatokban gazdag és traumatikus történelme, valamint a jelen és a jövő technológián alapuló gazdasága és társadalma. A tárlat november 15-től látogatható. 

További információ

Futurotheca nonfiction könyvfesztivál a Budapest Music Centerben

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. November 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni, Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztáragysebész, Jesús Martín-Fernández, valamint Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az esemény olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a középpontba, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

További információ

Mayberian Sanskülotts-lemezbemutató az A38 Hajón

Három év után új nagylemezzel jelentkezett a Mayberian Sanskülotts – a legfrissebb, magyar nyelvű számokat a zenekar november 15-én mutatja be az A38 Hajón. A dream pop legmélyebb bugyraiba elkalauzoló, Nem álmodom semmiről című album elmélkedés az elmúláson, az elengedésen és elfogadása annak, hogy semmi nem tart örökké. Az eseményre vendégként érkezik a Csaknekedkislány Dorozsmai Gergővel, a Denevér Szigeti Árpival, a Felső Tízezer Balogh Gallusszal, a kedd_estek Csordás Zitával és a Captain Average Justinnal

További információ

Vive la France! – Francia klasszikusok a Müpában

A Danubia Zenekar évről évre bebizonyítja, hogy a klasszikus zene lehet egyszerre izgalmas, szórakoztató és stílusos. November 15-én a zenekar az ELLE magazin inspirálására Franciaországba invitálja közönségét. A tematikus koncert karmestere Hámori Máté, aki ezúttal egy hamisítatlan zenei lakomát tálal: a műsor igazi utazás lesz Franciaországon át – a 18. századi udvari táncoktól egészen a filmzenékig. Az est vendége Micheller Myrtill jazzénekesnő, akinek hangja a francia sanzonok világát idézi meg. 

További információ

Vörös Neon-megnyitó

November 15-én új kulturális és szórakozóhely nyílik Budapest szívében: a Vörös Neon a Kultúrbrigád csapatának új projektje, amely a bulinegyed bejáratánál várja a látogatókat. A hely nem klasszikus klub vagy színház, hanem egy sokoldalú kulturális tér, ahol a régi orfeumok és kabarék hangulata kortárs formában elevenedik meg. A programban varietéestek, koncertek, DJ-s bulik, beszélgetések, filmvetítések és egyedi, csak egy estére szóló produkciók is szerepelnek. Napközben kávézóként működik a Vörös Neon, estére pedig a szórakozásé a főszerep. 

További információ

November 16., vasárnap

Adománytaxi 10. születésnapi fesztivál a Turbinában

Ingyenes közösségi fesztivállal ünnepli 10. születésnapját az Adománytaxi, mely a budapesti háztartások felajánlásait juttatja el hátrányos helyzetű települések rászorulóinak. November 16-án a Turbinában fotókiállítás, színházi előadás, jótékonysági vásár, pódiumbeszélgetések, koncertek, varró- és slam poetry workshopok segítségével nyerhetünk betekintést a szervezet 10 éves történetébe és tevékenységének egy-egy szeletébe.

További információ

Ex libris pecsétkészítő workshop a Ráth György-villában

November 16-án különleges alkotóműhely várja a könyvrajongókat a Ráth György-villában: a résztvevők linómetszéssel készíthetnek saját ex libris pecsétet, amellyel minden könyvben feltüntethető a kötet tulajdonosának neve. A kreatív munka előtt az Iparművészeti Múzeum gazdag ex libris gyűjteménye nyújt inspirációt, betekintést adva a pecsétek sokszínűségébe. 

További információ

Hangover Brunch – Budapest Bägel a Dugattyúsban

A hétvégi éjszakák után itt a vasárnapi felépülés ideje: a Budapest Bägel és a Dugattyús csapata egy napra összeáll, hogy megmentse a másnapot november 16-án. A laza, vasárnapi hangulatú Hangover Brunch keretében olyan bagelek lesznek elérhetők, amik még sohasem, emellett a kávé (vagy a Mimóza), illetve a zenefelelős, DJ Suhaid segíti a regenerálódást. 

További információ

Bonbonosdoboz-készítő workshop a Walter Rózsi-villában

A Walter Rózsi-villa november 16-án workshoppal várja az érdeklődőket: a bonbonosdoboz-készítő műhely résztvevői megismerkedhetnek a bonbonierek és a bonbonbútorok formavilágával és történetével, majd saját dobozt alkothatnak. A program a Magyar Építészeti Múzeum Kaesz otthonok 1925–1960 című kiállításához kapcsolódik, ahol több, Lukáts Kató által tervezett csomagolás is látható. A résztvevők ezekből meríthetnek inspirációt, amelyet Törőcsik Katalin csomagolástervező iparművész vezetésével önthetnek formába.

További információ

Klimt, az aranykor – Immerzív kiállítás a BOK Sportcsarnokban (x)

Ezen az egyedülálló kiállításon egy egész virtuális világ épül fel Gustav Klimt, a bécsi szecesszió alapítója és ikonikus alakjának lenyűgöző alkotásaiból. A 2000 négyzetméteres kiállítóteremben az arany színű festmények minden négyzetcentimétert beragyognak, és teljesen körülölelik a látogatókat. A digitális és auditív elemek segítségével még jobban elmerülhetünk Klimt varázslatos világában, egy kisebb teremben pedig a művész életéről, múzsáiról, szenvedélyéről és sikereiről olvashatnak. A kiállítás 2026. február 1-ig látogatható a BOK Sportcsarnokban

További információ

Budapest100 támogatói séták

Már javában zajlanak a 16. Budapest100 fesztivál előkészületei, ehhez kapcsolódva támogatói sétákat szervez a KÉK – Kortárs Építészeti Központ. Idén ősszel és jövő tavasszal a korábbi évekből közel 20 sétavezető tér vissza, hogy újra életre keltsen egy-egy legendás Budapest100-sétát. Ezek a különleges alkalmak nemcsak élményt nyújtanak, hanem a sétákra váltott sétajegyek a jövő évi fesztivált is támogatják. A programsorozat keretében november 16-án a résztvevők eltölthetnek egy napot a 150 évvel ezelőtti Pest mágnásnegyedében.

További információ

(Borítókép: Bódis Krisztián – We Love Budapest)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék