Budapest legmagasabb, valamint az ország harmadik legmagasabb lakóháza az Újpalotai lakótelep közepén csúcsosodik. Heim Ernő Ybl-díjas építész javasolta a 60-as években, hogy toronyházakat építsenek Budapesten, ekkor épült fel az újpalotai brutalista monstrum is, ami ma műemléki védettség alatt áll. Azon túl, hogy emberek laktak benne, volt egy másik fontos funkciója: az 1969 és 1973 között megépült lakótelepet látta el vízzel, mivel a Tenke Tibor és Mentes Endre tervezte lakóház 18. emelete fölötti rész hatalmas víztartályokat rejtett magában.
Érdekesség, hogy az eredeti tervek szerint a tartályok fölé további hét szintet terveztek építeni kis garzonlakásokkal, de ebből végül nem lett semmi, az építkezés megállt a tartályokat rejtő résznél.
Érdekesség, hogy az eredeti tervek szerint a tartályok fölé további hét szintet terveztek építeni kis garzonlakásokkal, de ebből végül nem lett semmi, az építkezés megállt a tartályokat rejtő résznél.
Az újpalotai víztoronyházat 1975-ben adták át, és mindössze tíz éven keresztül működött víztoronyként.
Az újpalotai víztoronyházat 1975-ben adták át, és mindössze tíz éven keresztül működött víztoronyként.
A tartályok ugyan ott vannak még, ahova eredetileg is helyezték őket, de a lakótelep ma már nem innen kapja a vizet. Az épületet viszont a nem mindennapi méretének köszönhetően tudták másra is hasznosítani. Mivel a toronyház messziről is látszik, ezért a 80-as években neonreklámokat helyeztek el rajta, melyek a CASCO-t és a CSÉB-et hirdették, emiatt pedig gyorsan elterjedt a CSÉB-ház és a CASCO-ház elnevezés is. Manapság az épület tetején adótornyok és átjátszóállomások találhatók, antennák sűrű sora. Lentről, a földről úgy fest, mintha a lakóépület teteje egy óriási tűpárna lenne.
A húszszintes épületben összesen 98 lakás található, de nemcsak a ház különleges, hanem a lakások elosztása is. Az első emeleten például nincs belőlük egy sem, mert az egy szerelőszint. A másodiktól kezdődően viszont szintenként hat-hat lakás található: négy darab 32 négyzetméteres garzon meg két 72 négyzetméteres és háromszobás lakás. A 18. emelet töri meg ezt a sort, ahol mindössze két lakás van, két műteremlakás, melyek ráadásul duplexek, vagyis kétszintesek és tartozik hozzájuk egy egész nagy panorámaterasz is – az erkélyek mellett. Ezek egyikében él, alkot és vezeti a saját maga által megálmodott Víztoronyház Műterem galériát Krnács Ágota képzőművész és tervezőgrafikus. Neki köszönhetően bejutottunk és megnéztük, milyen is a felhők között tölteni a hétköznapokat.
A lift csupán a 17. emeletig visz fel a toronyházban, az utolsó métereket már lépcsőn kell megtenni, hogy feljussunk a 18. emeleti műteremlakásokhoz. Krnács Ágota egy kedves, mosolygós és közvetlen ember, és ez a lakáson meg a munkáin is meglátszik. Kedveli a bizarrul vicces és szürreális, esetenként polgárpukkasztó témákat, de ha arra van szükség, akkor tud komoly is lenni. Éveken át a Forbes magazin tervezőgrafikusa volt, ő készítette a lap számos illusztrációját, melyek közül pár a lakásban is látható, a képzőművésznő különböző korszakainak egyéb alkotásai között és mellett.
A 18. emeleti műteremlakás otthonos, barátságos hangulatú, és miután eltöltünk benne másfél órát, nehezünkre esik továbbállni onnan.
A 18. emeleti műteremlakás otthonos, barátságos hangulatú, és miután eltöltünk benne másfél órát, nehezünkre esik továbbállni onnan.
De nem véletlenül ilyen a hely, Ágota – amellett, hogy megvan a lakáson belül a saját, bármikor könnyedén elszeparálható lakótere – amolyan közösségi térként alakította ki és rendezte be magának a kétszintes lakást. Belépve az ajtón, három irányba mehetünk tovább a széles előszobából. Balra található Ágota személyes tere, ami egy ajtóbecsukással diszkréten leválasztható a lakás többi részéről. Szemben van az alkotói tevékenység színtere, maga a műterem, ahol kreatív rend uralkodik, amit ha mi nem is, de Ágota átlát. A kimondottan nagy helyiségnek hatalmas ablakai vannak, és egy vaskos betonoszlop is megtöri a teret. Jobbra pedig egy lépcső visz fel a duplex második szintjére.
A felső szint beosztása egészen más, mint a lentié. Itt találjuk a konyhát meg egy L alakú nappali-kávézó helyiséget, ahonnan a galéria meg a panorámaterasz is nyílik. Utóbbiról nemcsak ellátni a városon túlra, a budai hegyekig, de a földről egyébként nagynak tűnő, tízemeletes bérházak innen nézve már-már nevetségesen kicsinek tűnnek. Az egyébként egy elég jó játék, hogy balról jobbra haladva sorolni kezdjük, mi mindent ismerünk fel a távolban, a Megyeri hidat, a Semmelweis Egyetem Elméleti Tömbjét vagy a MOL-tornyot persze könnyű kiszúrni és megnevezni. Páratlan az elénk táruló látvány, és egyedül a galambok lehetnek zavarók, akik előszeretettel pihennek meg a teraszon.
Visszatérve a lakásba, a galériát vesszük szemügyre, ami ugyan egyetlen nagyméretű helyiség csupán, de kapcsolódik hozzá két kisebb tárolóhelyiség is. Ágota ide szervezi a különböző kiállításokat, melyek bárki által látogathatók. Előzetes bejelentkezés persze kell hozzá, több okból is. Mivel alapból ez nem egy galéria, hanem egy műteremlakás, aminek az egyik része lett galériásítva, nem úgy működik, mint egy nyitvatartási idővel rendelkező művészeti intézmény.
Ágota sincs mindig otthon, és ha otthon van, akkor meg nem ér rá állandóan fogadni az érdeklődőket, hisz nincs személyzet. Meg nem is fér be egyszerre kényelmesen 10-15 embernél több. Egyszer az életben mindenképpen érdemes bejelentkezni egy kiállításra, mert a művészeti-esztétikai élmény mellett a műteremlakás egy részét is szemügyre vehetjük, meg a panorámateraszról elénk táruló látvány sem mindennapi. A felhők között érezhetjük magunkat, ahonnan nézve a határ tényleg a csillagos ég.
