Pécel határában, egy csendes erdő mélyén a hidegháború különös emlékeire bukkanhatunk: omladozó betonépítmények, elhagyott katonai fedezékek és egy föld alatti bunker őrzik az egykori szovjet bázis történetét. A vészjósló nevű Bajtemetésre vezető túra azonban korántsem olyan riasztó, mint amilyennek elsőre hangzik: kellemes erdei ösvények, szép kilátás és egy kis időutazás vár ránk Budapesttől alig egy ugrásra.

A csömöri Rozsdafarkú-kilátóban kis térkép mutatja, hogy mit is látunk pontosan a toronyból. Ha böngészgetünk egy kicsit, vészjósló elnevezésen akadhat meg a szemünk: Bajtemetés. Ha utánaolvasunk, megtudjuk, hogy a hely nevét egy gyilkossággal hozzák összefüggésbe, a fényképeken pedig egy pusztuló szovjet katonai bázis tűnik fel. Minden adott tehát egy „vidám” őszi túrához a Pécel melletti csúcsra. Bár az elhagyott bázis jegyes- és babafotózáshoz nem kifejezetten ideális, hangulata egészen egyedi, itt ma is kézzelfogható a hidegháború vészterhes atmoszférája.

Ha egy nem túl nehéz, tömegközlekedéssel és autóval is könnyen megközelíthető kirándulóhelyet keresünk, Pécel éppen megfelelő. A vasútállomástól tíz perc sétára már egy kellemes őszi erdőben találjuk magunkat. Az Isaszegi útról a Bem utcába érve elérjük a piros kereszt jelzést: először ezt kell követnünk, majd a piros sáv jelzésre térve közelíthetjük meg a közel 316 méter magas Bajtemetést.

Kellemes erdei úton haladunk tovább, jórészt vegyes állományú fák között. Bár az út jól jelzett és nem is különösebben nehéz, érdemes a sétához egy szárazabb napot és megfelelő lábbelit választani, különben a hepehupás, néhol meglehetősen meredek ösvényeken könnyen gatyafék lehet a vége. Bár csábítóak a kijelölt útról itt-ott az erdőbe vezető csapások, jobban tesszük, ha ezeket elkerüljük, ugyanis némelyikük katonai vagy magánterülethez vezet, ahol nem tudunk továbbhaladni. Az álmosan elnyúló erdei árnyékok között, az aranyló avarban sétálunk jó darabon – ilyenkor a legszebb az erdő –, majd kiérünk egy sorompóhoz, ahonnan a mezőn át folytatjuk utunkat.

Az igazi meglepetés itt vár ránk, ugyanis az őszi erdőből rövid séta után hirtelen mintha a Sztalker Zónájába érkeznénk: kietlen táj, omladozó betonépületek fogadnak. A hidegháborús paranoia most is szinte kézzel tapintható. A létesítmény egyes részei már a 70-es években álltak, mások a 80-as években épültek. Érdekes elolvasni a korabeli helyi beszámolókat, hiszen még a péceliek sem tudták pontosan, mi van a határban:

Az az ablak, amely előtt régebben reggelizni szoktam, egy kisebb hegyre néz... szerettem a reggeli falatozás közben napi erőgyűjtés céljából tíz-tizenöt percen át tűnődve nézegetni. Egészen addig, míg a ′80-as években gomba módra kinövő radarok, különféle építmények nem mutatták, hogy az ott most már nem az én békés dombom, hanem valami határhely. A falubeliek szerint »ruszki rakétatámaszpont«

– olvashatjuk egy korabeli visszaemlékezésben. A helyiek nem is jártak olyan messze az igazságtól, bár rakétákat – a szóbeszéddel ellentétben – nem tároltak itt. Bajtemetésen a szovjet hadsereg 42. híradóezredének egyik egysége állomásozott, amelynek feladata a katonai kommunikáció biztosítása volt. Az itt telepített rádióátjátszó berendezések akár 150–250 kilométeres távolságban is lehetővé tették az összeköttetést. A teherautókon szállított berendezéseket hatalmas, földdel borított fedezékekben rejthették el, melyeket sokáig rakétasilóknak hittek. A domb belsejében előregyártott betonelemekből összeállított parancsnoki bunkert is kialakítottak, amelynek háborús helyzetben is biztosítania kellett volna a kommunikációt. A területet szögesdrót kerítés vette körül, a katonai építmények mellett pedig még szökőkút is működött, ahogy azt egy korabeli fénykép is megörökítette.

Mára a bázisból nem sok maradt: a felszíni épületek többségét elbontották, helyüket betonplaccok és törmelék jelzi, a megmaradt építményeket pedig lassan visszahódítja a növényzet. A legfeltűnőbb a 16 méter magas, az 1970-es években emelt geodéziai torony, melynek belsejéből már a lépcsők is hiányoznak. Felfedezhetjük a katonai járművek egykori fedezékeit, a kerítés maradványait, sőt, némi keresgélés után az egykori szökőkút csempézett medencéjét is. A föld alatti bunker folyosóin állítólag még orosz feliratok is láthatók, mi azonban senkinek sem javasoljuk, hogy bemerészkedjen:

a bunker nem látogatható, a sötét, kifosztott helyiségekben pedig törmelék, kiálló vasdarabok és omlásveszélyes részek jelenthetnek komoly veszélyt.

A felszínen is érdemes a lábunk elé nézni, ráadásul a környék a motorosok és a montisok körében is népszerű. Bár a dimbes-dombos tájra nyíló kilátás igen szép, különösen a hosszú őszi árnyékok között, a terület inkább baljós, rideg atmoszférája miatt érdekes. Az időjárással dacoló betonelemek között könnyű felidézni a hidegháború állandó készültségben telő mindennapjait. Már a csúcs neve, Bajtemetés sem különösebben bizalomgerjesztő: a helyi hagyomány szerint onnan származik, hogy régen agyonvertek, majd eltemettek itt egy Baj nevű kondást.

Miután kellőképpen elmerültünk a kissé riasztó környezet hangulatában, többféle kellemes erdei ösvényen át sétálhatunk vissza Pécelre. Egy rövidebb szakaszon visszafelé is a piros sávon kell haladnunk, majd a sárga sáv, illetve arról letérve a zöld sáv is visszavisz az Isaszegi útra, ahonnan már könnyen megtaláljuk a vasútállomást. Ha elég volt a riasztó élményekből és a hidegháborúból, nézzünk körbe Pécelen, sétáljunk el a Fáy- és a Ráday-kastélyhoz, amelyek környékén több takaros régi épületet is találunk. A kastélyokat jelenleg kívülről tudjuk megcsodálni, mivel nem működnek szabadon látogatható múzeumként. Ha pedig megéheztünk, a vasútállomás környékén akad smashburgerező és pékség is, de ha van egy kis időnk, és a finom falatok közben Pécel múltján is elmerengenénk, érdemes betérni a Pekáry-kastély étterembe, ahol hagyományosabb ízeket kóstolhatunk, megfizethető áron.

A túra egyáltalán nem hosszú, bő három óra alatt kényelmesen teljesíthető, így különösen kedvező késő ősszel, amikor egyre rövidebbek a nappalok. A környék ráadásul jóval kevésbé frekventált, mint a budai kirándulóövezetek, így az erdőben sétálgatva megtapasztalhatjuk azt a nyugalmat és csendet, amit annyira lehet szeretni egy erdei túrában.

Források:

(Borítókép: We Love Budapest)

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék