A Fiókot nehéz beskatulyázni: több, mint egy papír-írószer bolt, más, mint egy hagyományos művészellátó és színesebb, mint egy dizájnermárka-üzlet. Épít azokra, akik DIY projektjeikhez keresnek alapanyagokat, de az egyetemistákat és az idősebb korosztályt is megszólítja. Az évek során igazi zarándokhellyé vált az analóg életmód szerelmeseinek, 2026 őszén pedig egy tágasabb egységbe költöztek, hogy még több termékkel örvendeztethessék meg régi és új vásárlóikat.

Egy doboz radírral indult, Fiók lett belőle

Nyerges Csilla és férje, Czinkóczi Péter már az első találkozásukkor teljesen egymásra hangolódtak. Csilla megosztotta Péterrel az írószerek, azon belül is a radírok iránti érdeklődését, Péter pedig örömmel fogadta ezt a furcsa rajongást, hiszen a 2000-es években már egy népszerű papír-írószer üzletet üzemeltetett.

A bolt eleinte a belvárosban volt, de a rengeteg diák, főleg BME-s vásárló arra ösztönözte, hogy költözzenek közelebb az egyetemhez. Így kerültek a XI. kerületbe, ahol aztán évről évre egyre bővebb kínálattal várták a vásárlókat. A projektbe fokozatosan Csilla is bekapcsolódott, a paletta pedig tovább szélesedett. A hagyományos írószerek mellé egyre több márka darabjai kerültek be, a táskáktól a matricákig, de kizárólag olyanok, amik átmentek Csilláék szűrőjén.

A fenntarthatóság, az egyediség és az értékteremtés mindegyik náluk forgalmazott brandnél alapkövetelmény.

Az első üzlet a Csíky utcában volt, 2026 közepétől pedig alig egy perc sétára onnan, a Budafoki út 9. alatt találjuk őket. A költözés egyfajta születésnapi ajándék is saját maguknak 15 éves fennállásuk alkalmából. 

Termékek minden igényre

A Fiók kínálatában minden megtalálható, ami a kreatív alkotáshoz, a mindennapok megtervezéséhez vagy az íróasztal személyesebbé tételéhez szükséges.

A festés és a rajzolás szerelmesei ceruzák, ecsetek, festékek, filcek, kalligráfiai eszközök és különféle rajztömbök közül válogathatnak. A jegyzetelés és a kreatív naplózás kedvelőit pontozott, vonalas és sima lapos noteszek, bullet journalok, határidőnaplók és tervezők várják többek között, valamint a Nuuna és a Leuchtturm1917 igényes noteszei. A vásárlók a „naplósimogatóban” közelebbről is megismerkedhetnek a Fiókban forgalmazott különböző márkájú és típusú füzetekkel, ugyanis mindegyikből található itt egy-egy átlapozható példány.

A tollak és írószerek között a Kaweco töltőtollai, a Kuretake kalligráfiai kellékei is helyet kaptak. A kreatív ötletek megvalósításához matricák, washi tape-ek, pecsételők, post-itek és egyéb kiegészítők kínálnak inspirációt, többek között az Appree, a Suatelier és az MT kínálatából.

A stílusos kiegészítők között az IZIPIZI napszemüvegei, olvasó- és monitorszemüvegei, a Notabag praktikus táskái, a Briony kiegészítői, valamint a 24Bottles palackjai és utazóbögréi is megtalálhatók. Otthonra vagy ajándékba gyertyák, konyhai kiegészítők, társasjátékok, albumok és különleges puzzle-ök közül válogathatunk, olyan márkák jóvoltából, mint a Printworks, a Semikolon, a Midori, a Traveler′s Company, a Papierniczeni, a Malinovka és az YStudio.

Nem kell célirányosan érkezni, csak elveszni

A Fiók nem az a bolt, amire elég pár percet szánni, beugrani venni egy tollat vagy füzetet. Annyira sokféle érdekes és szép termék csücsül a polcokon, hogy órákra is el lehet veszni köztük és csak csodálni őket. Első látogatáskor előfordulhat, hogy semmit sem veszünk, és ezzel nincs semmi baj: nem könnyű befogadni ezt a mennyiségű és minőségű kínálatot, legyen szó naplóról vagy dizájnercuccokról.

Külön programnak is beillik, egyedül vagy társaságban, ha unjuk a szokásos bevásárlóközpontos bámészkodást vagy az egy helyben ülős kávézást. Az új helyen ugyanakkor van pár ülőhely, ha megpihennénk vagy átgondolnánk, mivel lepjük meg magunkat vagy szeretteinket. A tér egyértelműen az alkotásra és az offline élmények megélésére csábítja azokat is, akik legutóbb általános iskolában vettek a kezükbe ollót, de remek opció akkor is, ha ajándékot vadászunk.

A Fiókról további fotókat a képgalériában láthattok!

Fiók

A Fiók egy újbudai papír-írószer bolt, olyan, ahol a hazai, nemzetközi és saját márkájú termékeken túl dizájner holmikat is tartanak. Rotring ceruzától kezdve a tolltartón át a vászontáskákig széles a paletta.

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék