November 5., csütörtök
A diplomata – Kultúra a hidegháborúban – Guy Turbet-Delof Budapesten (1947–1958) – kiállítás a Kiscelli Múzeumban
A Kiscelli Múzeum kiállítása Guy Turbet-Delof francia kultúrdiplomata magyarországi évein keresztül mutatja be a hidegháború első évtizedének kulturális és művészeti életét. A budapesti Francia Intézet egykori igazgatója és kulturális attaséja számos magyar művésszel tartott kapcsolatot és hivatali feladatain túl is segítette őket. A február 28-ig látogatható tárlaton Rozsda Endre, Czóbel Béla és más alkotók művei mellett személyes dokumentumok, megfigyelési fotók és a politikai rendőrség eszközei is láthatók.
Sóvirág, avagy a létezés eufóriája – vetítés a Puskin moziban
November 5-én először látható mozivásznon a Tünet Együttes 2015-ben bemutatott, Sóvirág című előadásának filmfelvétele a Puskin moziban. A Szabó Réka rendezésében készült táncszínházi produkció Fahidi Éva és Cuhorka Emese különleges találkozásából született. A megrendítő, ugyanakkor játékos és életigenlő duett a két nő eltérő generációs tapasztalatain keresztül az emlékezés, a történelmi múlt és az emberi kapcsolódás kérdéseit vizsgálja. A próbafolyamatból dokumentumfilm is készült, ezúttal azonban a színházi előadás kerül vászonra.
FontFront 2026 – kiállítás a Kastner Kommunityben
November 5-én nyílik a FontFront tipográfiai pályázat kiállítása a Kastner Kommunityben, ahol az angol ábécé betűiből készült újratervezések legjobbjai mutatkoznak be. A kezdeményezés idei felhívására több mint 1250 pályamunka érkezett, amelyek közül a szakmai zsűri betűnként két alkotást választott ki. A nyomtatott munkák a FontFront katalógusába is bekerülnek, a 26 betűpárbaj győzteseiről pedig a közönség online szavazatai döntenek. A tárlat december 6-ig látogatható.
Vass Imre: The Slack Bawn – előadás a Light Art Museumban
November 5-én Vass Imre The Slack Bawn című előadása látható a Light Art Museumban, az EGO című kiállításhoz kapcsolódó programsorozat részeként. A performansz a védelem, a rejtőzködés és a láthatóság határait vizsgálja egy különös, öntörvényű táncon keresztül. A cím arra a kérdésre utal, hogy hol húzódik a határ védelem és bezárkózás, burkoltság és transzparencia között. A mozgás, a ráolvasás és a mágikus rituálék elemeit ötvöző előadás a múzeumi térben a vizuális és az előadó-művészet határterületeit kutatja.
November 6., péntek
Morzsológia – kiállítás a Tradi Budapestben
November 6-án nyílik a Balka és a Tradi Budapest együttműködésében megvalósuló, Morzsológia című kiállítás. A grafikai munkák a pékségekhez kötődő történeteket, emlékeket és élményeket állítják a középpontba. A kenyér és a péksütemények nem csupán élelmiszerként jelennek meg, hanem a gyerekkor, a közösségi tapasztalatok, a kulturális identitás és a hétköznapi rituálék hordozóiként is. A tárlat november 29-ig látogatható ingyenesen.
Wake Up for Dinner – Chef’s Privé Club az Electric Toastban
November 6-án különleges eseménnyel indítja el esti ételszervizét az alapvetően pirítósokra építő Electric Toast, a Chef’s Privé Club közreműködésével. A program ideje alatt Jordán Belián veszi át a konyhát, aki a reggeli klasszikusokat gondolja újra esti fogásokként: édes és sós ételek egyaránt kerülnek az à la carte kínálatba. Az estét koktélok és DJ-szett egészíti ki. Asztalfoglalásra nincs lehetőség, a vendégeket érkezési sorrendben fogadják.
Ridgeclub a Turbinában (x)
November 6-án először lép fel Magyarországon Ridgeclub a Turbina Kulturális Központban. A torontói zenész loopok, digitális hangeffektek és szaxofon segítségével épít fel pszichedelikus, jazzes hangzású, rétegzett kompozíciókat. Zenéjére a jazz mellett a hiphop, valamint az indiai klasszikus zene is hatással van. Első kislemeze, a Where Am I Supposed to Go? márciusban jelent meg, azóta pedig több új szerzeménnyel jelentkezett. Az izgalmasan virtuóz, hömpölygő dalai élőben a legerősebbek.
Szesztilalom Party a Vörös Neonban
November 6-án a két világháború közötti Budapest éjszakai hangulata elevenedik meg a Vörös Neonban. Az estét Szűcs Gabi közreműködésével a Stereo Swing nyitja, amely a 30-as évek swingzenéjét ötvözi elektronikával és modern klubhangzással. A koncertet ingyenes Szesztilalom Party követi, ahol Ordiman gondoskodik a zenéről. A szervezők a korszakot idéző ruhákban várják a vendégeket.
Be Massive-buli az Északi Járműjavítóban
November 6-án a Be Massive elektronikus zenei eseménye zárja a különleges ipari helyszín egyik korszakát. Az 1867-ben megnyílt Északi Járműjavító több mint egy évszázadon át a magyar vasút meghatározó központja volt, ma pedig a Közlekedési Múzeum leendő otthonaként ikonikus járműveknek ad helyet. Az este során Metha, Avika és Nick Behrmann áll a DJ-pult mögé a hatalmas csarnokban, a résztvevők pedig a buli mellett a kiállítást is új perspektívából fedezhetik fel.
November 7., szombat
Chinese Brunch – Zhu & CO a Mad Dog Hangárban
November 7-én kínai reggelivel várja a vendégeket a Mad Dog Hangár a Zhu & CO közreműködésével. A kínálatban kétféle változatban készülő rizskása, többek között tépett csirkével, száznapos tojással vagy sült földimogyoróval és savanyított mustárgumóval, valamint wenzhoui lepény, kínai savanyúság és fekete szezámmal töltött ragacsos rizsgolyó is szerepel. A brunch a kínai reggelik kevésbé ismert fogásain keresztül kínál betekintést az ország változatos gasztronómiájába.
MittelCinemaFest – Olasz Filmfesztivál 2026
November 6. és 14. között rendezik meg a 24. MittelCinemaFestet, amelynek keretében nyolc kortárs olasz filmet és egy klasszikust vetítenek a Puskin és a Tabán moziban. A fesztivált az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja. A programban szerepel többek között a nyolc David di Donatello-díjjal elismert Még egyet az útra, Paolo Genovese új filmje, Az új dolgok hangja, valamint a magyar vonatkozású Drága életem! is. Bud Spencer halálának tizedik évfordulója alkalmából a Különben dühbe jövünk című klasszikust is műsorra tűzik.
Etyeki Márton-napi Libadalom 2026
November 7-én rendezik meg az etyeki Márton-napi Libadalmat, amely keretében több mint egy tucat pincészet, étterem és helyi vendégváró készül libás fogásokkal, újborokkal és gasztronómiai különlegességekkel. A látogatók gyalogosan járhatják be a környéket, ahol a csatlakozó helyszínek saját kínálattal és programokkal készülnek, így minden helyszín egy kicsit más élményt tartogat. A rendezvényen való részvétel ingyenes.
Szerb–Magyar Ügetőtalálkozó a Kincsem Parkban
November 7-én rendezik meg a hagyományos Szerb–Magyar Ügetőtalálkozót a Kincsem Parkban, ahol a lóversenyek mellett szerb és magyar gasztronómiai, valamint kulturális programok is helyet kapnak. A versenynapot népzenei és néptáncbemutatók, családi és gyermekprogramok egészítik ki. Az eseményhez kapcsolódik a Hagyományok–Ízek–Régiók (HÍR) programsorozat is, amelynek keretében a magyar tájegységek élelmiszereivel ismerkedhetnek meg a látogatók.
Los Pirañas és Szodé a Magyar Zene Házában
November 7-én a Los Pirañas és a Szodé ad koncertet a Magyar Zene Házában. A Los Pirañas a cumbia, a vallenato, a champeta és a perui chicha hagyományait pszichedelikus rockkal, zajos improvizációkkal és abszurd humorral ötvözi. A közel harminc éve működő kolumbiai trió tagjai a kortárs latin-amerikai zenei színtér meghatározó alakjai, akik a kolumbiai tánczenékből kiindulva alakítottak ki sajátos, kísérletező hangzást. Az estét a Mészáros Ádám gitáros vezette Szodé nyitja, amelynek zenéjében a pop-rock, az avantgárd jazz és a népzenei hatások találkoznak.
November 8., vasárnap
101Bistro a Dugattyúsban
November 7-én és 8-án a 101Bistro veszi át a Dugattyús konyháját, ahol frissen készített kínai batyukkal és wontonokkal várják a vendégeket. A kínálatban háromféle wontonleves – sertés, száznapos tojás-sertés, garnéla –, valamint háromféle házi dumpling – sertés-rák, csirke-kukorica, vegán – szerepel. A daytime konyhatakeovert zenei program követi: Ührin, majd a Hari-Bo formáció gondoskodik a hangulatról, amely a trombita hangzását tech-house ütemekkel ötvözi.
Genesis – immerzív fény- és hangjáték az Assisi Szent Ferenc-plébániatemplomban
November 6-tól az Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom ad otthont a Genesis című immerzív előadásnak, amely látványos fényvetítésekkel és klasszikus zenével idézi meg a világmindenség születésének történetét. A zürichi PROJEKTIL művésztársulat és a Fever együttműködésében létrejött, mintegy 30 perces produkció során a templom falai és mennyezete is a vetítés részévé válnak. A látogatók babzsákfotelekből követhetik az audiovizuális előadást, amely egyes alkalmakkor élő zenével is kiegészül.
Whisky Show 2026
November 7-én és 8-án immár 15. alkalommal rendezik meg a Whisky Show rendezvényt a Corinthia Hotel Budapestben. Az eseményen több mint 700 prémiumwhisky és érlelt párlat kóstolására nyílik lehetőség, a kiállítók kínálatában pedig rumok, ginek és más különleges italok is helyet kapnak. A látogatók a márkák képviselőivel és hazai forgalmazóival is találkozhatnak, a Masterclass-előadásokon pedig szakértők segítségével mélyíthetik el whiskykkel kapcsolatos ismereteiket.
Momoko Gill a Turbinában
November 8-án a londoni kortárs jazzszíntér egyik meghatározó előadója, Momoko Gill lép fel a Turbinában, a Reflektor csapata által indított Slow Volume-programsorozat első eseményén. A multiinstrumentalista, dalszerző és producer első magyarországi koncertjén idén megjelent, Momoko című debütáló szólóalbumának anyagát mutatja be. Énekében a soul és a jazz, dobjátékában a broken beat és a kísérleti zene hatásai jelennek meg, eklektikus spirituális jazzel és triphopelemekkel.
(Borítókép: Medgyesi Milán – We Love Budapest)
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
