Én még közlekedtem olyan távolsági busszal, ami a Kosztolányi Dezső tér közelében levő Bukarest utcai megállókból indult, így számomra igazán üdítő változás volt, amikor nagyjából 20 éve egy szuper hely, a Tranzit Art Café nyílt a füstös végállomás helyén. A tulajdonos, Egri Orsolya remek kulturális programokkal, finom ízekkel és békés hangulattal töltötte meg a teret, ezért is sajnálták sokan, amikor a Tranzit 18 év után, 2022-ben bezárt. A helyet ezután egy rövid időre a Zsiráf vette át. Hozták a máshol csont nélkül bevált formát, itt mégsem tudták hosszú távon megvetni a lábukat, így az egykori Tranzit hamarosan ismét kiürült.
Pestről Budára költözik a Flow
Ez éppen kapóra jött a Flow-nak. Az Andrássy út első specialty kávézója 2018-ban nyitott meg, és azóta is pörgött, a frissítő italokhoz pedig egyre több könnyed, növényi alapú étel közül is válogathattunk. Most azonban költözniük kellett, hiszen a nekik otthont adó ház hosszú felújítás elébe néz, majd pedig más funkcióval éled újjá. Az idő tehát sürgetett, növekedni is szerettek volna, ezért Budán is körbenéztek. Így értesültek arról, hogy a Tranzit megürült, és ezzel létrejött az égben köttetett frigy, költöztek is a Kosztolányi Dezső térhez. Augusztus végéig egyszerre működik a két Flow, tesztüzem van Budán és zárás Pesten, szeptember második hetétől pedig már teljes gőzzel és étlappal csak Budára koncentrálnak.
Bár ez a csendesebb, új hely biztosan különbözni fog a pörgős, forgalmas Pesttől, számos jel mutat arra, hogy a Flow-nál figyelmesen illeszkednek az itteni igényekhez is. Megtartották például a Tranzit nevet az ikonikus helyre emlékezve, és az enteriőr is nagyon jól sikerült. A furcsa műemlék épület a maga nemében kifejezetten érdekes, itt olvashatunk a történetéről. Belső terében még ma is megcsodálhatjuk Rác András egész falat betöltő mozaikját, ami az 1963-as megnyitó óta dísze a környezetnek. Ennek színeit vették alapul a belső tér átalakítása során, vidám, szerethető eredménnyel. Nyáron pedig kinek ne esne jól Buda forgalmas részén egy jó kávé egy nagyon békés, nagyon árnyékos és zölddel ölelt teraszon?
Még a vegán sajtot is maguk készítik
A helyet sokkal inkább mondanánk növényiétrend-központnak, mint egyszerű étteremnek, kávézónak. A hús egy percre sem hiányzik, Sara Rampazzo, a hely séfje és társtulajdonosa szerint
A vegán étrend nem korlát, inkább lehetőség arra, hogy többféle technológiát, alapanyagot ismerjünk meg.
Sara 20 éves vendéglátós tapasztalattal rendelkezik, dolgozott Olaszországban és Angliában is, 2019-ben pedig azért választotta a vegán életmódot, mert elege lett az élelmiszer-pazarlásból – munkája során szembesült azzal, hogy rengeteg állati eredetű élelmiszer végzi a kukában felhasználás nélkül. Nekünk húsevőként sem nehéz ahhoz a szimpatikus felfogáshoz kapcsolódni, hogy minél kevesebb élelmiszer menjen kárba. A hely másik tulajdonosa, Antalóczy György szintén hosszú évek óta vegán. Sokáig egy nagyvállalatnál dolgozott, ám érdeklődése fokozatosan a kávék irányába fordult, ezt követően mélyült el a gasztronómiában is. A Flow-ban az ő pörkölőjében, a Spektrumban készült kávékat fogyaszthatunk.
A helyen nemcsak arra törekszenek, hogy növényi alapú ételeket kínáljanak, hanem arra is, hogy minél inkább rövidítsék az ellátási láncot. Bár kötnek kompromisszumot – például a közönségkedvenc avokádótoast esetében –, többségében szezonális és helyi élelmiszereket használnak, az instant, műanyag zacskós vegánság pedig teljesen idegen tőlük. A kenyér a SALT Bakeryből érkezik, a péksütemények azonban már a Flow-nál sülnek, a nagyobb konyha pedig fermentálásra, tartósításra is lehetőséget ad, még a vegán sajt is helyben készül. Céljuk, hogy ezeket az alapanyagokat olyan – akár húsos változatban már közkedvelt – fogásokban is megmutassák, mint, mondjuk, egy sima bolognai. Nemsokára pedig kemencében sült nápolyi pizza is készül náluk, természetesen húsmentesen. Lesznek itt színek, ízek, laktató fogások.
A tesztüzemben egyelőre kisebb konyhával mennek, de szeptember második hetétől bőséges brunch- és ebédkínálattal várnak majd. Mi egy espresso tonicot (1950 Ft) kóstoltunk vegán zsíros kenyérrel (2750 Ft). Teljesen elteltünk az ízektől, a házi fejlesztésű zöldségkrém, amit „piros aranynak” kaptunk a zsíros deszkára, gegnek sem volt utolsó. Összességében pedig fel sem tűnt, hogy csak növényeket eszünk. A sütik kapcsán óriási meglepetés volt a sima sós rúd, mert egyáltalán nem hiányzott belőle a vaj.
A hely nyitott, laza és szeretetteljes, nem csak minket várnak, van gyereksarok, négylábú társaink pedig vegán kutyakekszet ropogtathatnak az árnyékban elnyúlva. A Flow séfje és tulajdonosa ugyan vegán, mégse méregzöld arcokra gondoljunk. Tisztában vannak vele, hogy mindenkinek más az a szint, amit vállalni tud a hétköznapokon. Ugyanakkor nemcsak a természetnek, de a saját egészségünknek is jót teszünk azzal, hogyha több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk, sokan pedig el sem tudják képzelni, hogy hányféle lehetőség rejlik ezekben az alapanyagokban. A Flow-ra akár tekinthetünk úgy is, mint egy jókora húsmentes központra, ami az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztést is a feladatának tekinti. Szívesen beszélgetnek velünk az ételekről, a későbbiekben pedig workshopokat is tartanak majd. Ki akar fermentálni? Ki akar vegán sajtot csinálni? És egy jó, laktató, egészséges fogást betolni? Itt van most a lehetőség erre ezen a tökéletesen békés, új helyen.
ELÉRHETŐSÉGEK
Tranzit by Flow
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
