Amióta megszűnt a buszpályaudvar, az egykori terminálépület állt már üresen és volt itt szórakozóhely, étterem, kiállítótér is, de igazából egyik sem tudott bepörögni. Az amerikai étteremlánc új üzletének talán sikerül, ugyanis nem más költözött be az Erzsébet téri egykori buszpályaudvar terminálépületébe, mint a McDonald′s új üzlete.
A széles körben népszerű gyorsétteremlánc úgy alakította ki legújabb, Erzsébet téri éttermét, hogy a hosszú múltra visszatekintő, építészetileg is jelentős épület örökségét megőrizte, miközben egy vendégközpontú, modern éttermi megoldásokkal és különleges belsőépítészeti koncepcióval bíró vendéglátóipari egység jött létre.
A McDonald′s új étterme már nyitva van, mostantól az Erzsébet téren is várja is a sok éhes szájat. A terminál épületében megnyitott új Meki azt a hagyományt folytatja, mint a Régiposta utcai és a Nyugati téri egységek.
(Borítókép: Barta Bálint – Noguchi PR)
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
