Budapest legjobb asztalai most egy kicsit többet adnak
Egy finom ebéd, vacsora vagy ital önmagában is elég jó program, de ha még kedvezmény is társul hozzá, azt nehéz visszautasítani. Az „Asztalnál a város” – We Love Kuponhét éppen erre épít: augusztus 20. és szeptember 6. között különleges ajánlatokkal lehet felfedezni Budapest számos izgalmas vendéglátóhelyét. Szeretnénk ezzel az akcióval meghálálni nektek, hogy olvastok bennünket. A résztvevők között éppúgy találunk jól ismert budapesti klasszikusokat, mint izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat. A Retro Lángos, a Fermento Pizzéria, a Japanika, a Bamba Marha vagy éppen a TODO Mexican Kitchen mellett többek között olyan helyek is csatlakoztak az akcióhoz, mint a Kádár Étkezde vagy a KHAN. A teljes lista nemsokára érkezik!
Nem kell hozzá semmit megvenni, csak a kódra lesz szükség
A kuponhét egyik legjobb része, hogy nem kell előre kupont vásárolni, különcsomagra előfizetni vagy bármi mást beszerezni. A kedvezmények igénybevételéhez mindössze annyi a teendő, hogy a vendéglátóhelyen telefonról
bemutatjÁTOk a kuponhét aloldalát a We Love Budapesten
– erről később írunk majd –, és bemondjátok a megfelelő kuponkódot. Az ajánlatok helyenként eltérnek, így érdemes lesz figyelni a kódokhoz kapcsolódó részleteket is. Van, ahol a végösszegből jár kedvezmény, máshol ajándék desszerttel vagy itallal egészítik ki a rendelést, de egyedi, csak a kuponhét idején elérhető ajánlatokkal is találkozhatunk.
A kuponhét nem egy alkalomra szól: az akció a beváltási időszak alatt akár többször is igénybe vehető. Ez azt jelenti, hogy nem kell egyetlen éttermet kiválasztani, majd azon gondolkodni, hogyan hozzuk ki belőle a maximumot. Ha megtetszik egy hely ajánlata, később vissza is térhettek, vagy akár több különböző részt vevő helyet is kipróbálhattok.
Az „Asztalnál a város” – We Love Kuponhét augusztus 20-tól szeptember 6-ig tart. A kuponkódokat és az egyes helyekhez tartozó kedvezményeket a We Love Budapest felületein és aloldalán fogjuk megosztani.
Az „Asztalnál a város” – We Love Kuponhét keretében elérhető kuponokat az adott kupont kibocsátó vendéglátóhely biztosítja, a We Love Budapest Kft. kizárólag megjelenési és kommunikációs felületet biztosít számukra. A kuponok közvetlenül a kibocsátó vendéglátóhelyen, az általa meghatározott feltételek szerint válthatók be. A kuponok tartalmáért, érvényességéért, beváltásáért és a kedvezmény biztosításáért a We Love Budapest Kft. felelősséget nem vállal. A kuponokhoz kapcsolódóan a We Love Budapest Kft. személyes adatot nem gyűjt, nem kezel és nem továbbít.
(Borítókép: Major Kata – We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
