Krúdy szerint a Király utca a „legpestibb utca”. Ezzel csak azért nehéz ma teljesen egyetérteni, mert mi akárhányszor járunk arra, sokkal több turistát látunk erre ténferegni, mint fővárosit. Ez a sajátos hangulat, a nappal és éjszaka ugyanúgy nyüzsgő utcakép nem a 2000-es évek hozománya: ezen az 1,6 km hosszúságú utcán mindig is a forgatagé volt a főszerep. Már a kiegyezés után megszaporodtak itt a fura kocsmák, a bordélyok és a kereskedőházak, míg a Városliget kiépítése idején már ezt az utat használták a polgárok a kirándulóhely megközelítésére, így hát élénk volt a kocsiforgalom is.
De hogy lett a majorságokat átszelő poros utcácskából Budapest egyik legismertebb környéke? Mikor váltották fel a földszintes házakat az emeletes bérházak, és mi a helyzet az itteni épületállománnyal? Hol voltak az elhíresült bordélyházak, ahol nemcsak Krúdy, de állítólag a walesi herceg is járt, és milyen királyról is kapta a nevét ez a terület? Mindezt a Király utcát bemutató (háromrészes) cikksorozatunkban mutatjuk be.
A kezdetek
A környék fejlődése a 18. században indult be. A városfalon kívüli területen sokáig inkább csak majorságok álltak, de ahogy egyre nőtt Pest gazdasági, forgalmi jelentősége, a város annál inkább terjeszkedett. Egyre többen érkeztek vidékről (napszámosok, cselédek, alkalmi munkások), akiknek lakniuk kellett valahol. Ők kezdetben ezeken a külső mezőgazdasági területeken építettek maguknak házacskákat, majd egy idő után a város maga kezdett bele itt házhelyek osztásába. Megindult a környék fejlődése, egyre több épület emelkedett ki a földből, mellettük pedig megjelentek a külvárosba, a majorságokhoz, szőlőkhöz, szántókhoz vezető, kezdetben gyalog-, később szekérúttá kiszélesedő vonalak – ezek egyike volt a Király utca is.
Bár az utcában már 1740-re sűrűn sorakoztak a házak, az addigi falusias jelleget csak az 1800-as években váltották fel a többemeletes épületek. Tervezett ide többek között Pollack Mihály és Hild József is.
Az új épületek közül az egyik első a terézvárosi plébániatemplom volt,
bár már 1777 óta létezett a Király utca és a Nagymező utca sarkán egy fakápolna, ami a híveket szolgálta, a templom csak 1809-re épült fel, ennek belső kialakítását Pollack Mihály tervezte, míg a toronysisakot Ybl Miklós.
Névvariációk
A 18. századi telekkönyvek még Ober Meyerhof Wegnek, vagyis a felső majorhoz vezető útnak nevezik, de Hild János 1809-es térképén már König Gasseként, vagyis Király utcaként hivatkoznak rá. Ennek oka, hogy az 1700-as években a mai Király utca és az akkori Ország út (ma Károly körút) sarkán állt Mayerhofer János az Angol Királyhoz címzett vendéglője. Persze a már említett két névnél sokkal több variáció létezett az utcára. Az Ober Meyerhof Weg mellett Mittermayerische Gasse néven is emlegették, később átnevezték Englische Gasséra (a már említett fogadó miatt), ez pedig egy félreértés miatt a későbbiekben Engelische König Gasséra módosult (így az addigi Angol Király utca Angyali Király utca lett), majd 1810-ben már ismét Englischer König Gasseként hivatkoznak rá. 1820 körül ismét új nevet kapott: Drei Könige Gasse, vagyis Három Király utca lett, 1836-ra hagyták el a számjelzőt.
Az 1,6 km hosszúságú Király utca a Deák Ferenc tértől egészen a Lövölde térig húzódik, és olyan forgalmas helyek kapcsolódnak hozzá, mint a Nagymező utca vagy a szinte külön városrésszé lényegült Gozsdu-udvar. Az évek során úgy megnövekedett itt a lakosság száma, hogy a 19. századra már a maga 7596 lakosával Pest legnépesebb utcája lett, emellett pedig a lakók beszélt nyelve is átváltott németről magyarra, így 1874-ben az addigi König Gassét magyarosították Királyra. 1950-től pedig egészen a rendszerváltásig a szovjet költő, Majakovszkij nevét viselte az utca.
Vigalmi negyed
A városegyesítés után már Budapest legnépesebb kerületét, a Terézvárost szelte át, amit végül a nagysága miatt kettészelt a városvezetés – pont a Király utca mentén. Így 1881 óta a Király utca VI. kerületi része még Terézváros (páros oldal), a VII. viszont már Erzsébetváros (páratlan oldal). Érdekesség, hogy a 19. század elején még a körúttól a Városligetig eső rész volt inkább a vigalmi negyed, és a Deák tér felé a kereskedelem virágzott, ám ez később megváltozott.
A Király utca 9. nemcsak azért érdekes, mert ez Pest egyetlen megmaradt copf stílusú háza (1807-ben épült), hanem AZÉRT IS, mert a városi palotából lett bérházban 1909-ben megnyitott a Fekete Macska nevű mulató.
Helyén egyébként már 1863-ban is működött egy söröző, a Három Rózsa, emiatt az épületet sokáig csak Három Rózsa-háznak nevezték a pestiek. A hajnalig nyitva tartó Fekete Macska hamar hírhedtté vált a fővárosban, leginkább azért, mert a színpad mögött egy bordélyház is működött – ezt végül 1918-ban záratta be a hatóság.
Az egyik legfelkapottabb mulató és egyben bordély a Kék Macska volt, a Király utca 15. szám alatt álló épület Európában még a tokaji bornál is híresebb volt. Az eszeveszett orgiák színhelye még Mikszáthnak és Jókainak is sok volt, de az artistalányokban, táncos- és kéjnőkben bővelkedő dalcsarnokba járni a magyar arisztokrácia számára sikk volt. Már csak azért is, mert olyan vendégek fordultak meg a helyen, mint VII. Edward – akkor még csak walesi hercegként –, Habsburg–Lotharingiai Rudolf és Herbert von Bismarck, a német birodalmi kancellár (Otto von Bismarck) fia. Utóbbi egy átmulatott éjszaka során – állítólag – ádámkosztümben táncolt a Kék Macska nézőterén, ahonnan a rendőrök nem őt, hanem a közönséget parancsolták ki. Érdemes besétálni ebbe a házba, mert a ház hátsó frontján 1944-ben emelt gettófal is látható.
Akár lépésenként is megállhatnánk a Király utcában, mert itt egykor tényleg majdnem minden ajtó egy lebujba nyílt, így például a Király utca 16. is tartogatott meglepetéseket,
ám az egykori épület helyén ma már egy kortárs hotel áll. A keskeny telken 1842-ben Hild József tervei alapján épült egy klasszicista bérház, amit 1872-ben Freund Vilmos tervei szerint egészen a mai Paulay Ede utcáig kibővítettek, így megnyílhatott itt a Dobler-bazár és garniszálló, hivatalos nevén Grand Hotel Dobler. A későbbiekben rendkívül hírhedtté vált a hely, ami inkább a züllöttségéről volt híres, mintsem az udvarokra néző mosóintézeteiről – ebben persze nagy szerepe volt Krúdynak is, hiszen ő is írt az Ármin intézményről. Az 1890-es években (más források szerint már 1876-ban) nyitott meg itt az Etablissement Ármin, amit mocskos és veszélyes komplexumnak tartott a pesti polgárság erkölcsös fele. Az Ármin intézmény voltaképpen szórakoztatóközpont volt: zenés bohózatokkal, sanzonokkal, tánccal, ahol az ország akkori vezető színész-énekese, Baumann Károly is előszeretettel fellépett kupléival, de a szórakozást annyira komolyan vették, hogy olcsó örömlányokat is kínáltak a vendégeknek – bár 1896-ban lapostetű-invázió miatt bezáratták a helyet.
Források:
- Király utca, A mi Erzsébetvárosunk
- Vörös Károly: „...dűl Rákosról be a homok.” – A Király utca története 1., Budapest, 1981
- Vörös Károly: Tüzes a bor, tüzes a lány – A Király utca története 2., Budapest, 1981
