Első lépések
A Pestbudai Séták Miau – A doromboló Budapest elnevezésű sétája a Városliget szomszédságából, a Damjanich utca és a Dózsa György út sarkáról indul, de nem a park irányába, hanem egyenesen a VII. kerület mélyére, ahol aztán két órán át kanyargunk jobbra-balra, utcáról utcára.
Kalandozunk, akárcsak egy macska sötétedés után.
A találkozási ponton még nincs semmi, a séta szempontjából releváns látnivaló, egy fontos információ azonban mégis elhangzik: megtudjuk, miért pont a VII. kerületben sétálunk, miért pont itt összpontosul a legtöbb macskás (állatos) szobor. A válasz egyszerű: mert itt van az Állatorvostudományi Egyetem, és a séta fókuszában is elsősorban ez az intézmény áll, ami azért is izgalmas, mert a különleges hangulatú egyetemi kertbe is bejutunk, ahova egyébként csak úgy nem lehet betérni.
De a séta első állomásának még nincs sok köze az egyetemhez, a Hatvany-Deutsch családhoz viszont annál inkább. A Peterdy utca és a Hernád utca sarkán álló, manapság nem túl jó állapotú, háromemeletes bérházat 1898-ban építtette Hatvany-Deutsch József, a hatvani cukorgyár igazgatója, aki Bernát testvérével együtt a család első nemesi rangú tagja volt, és akinek a feleségét a korszak legnagyobb porcelángyűjtőjeként tartották számon. Az eklektikus stílusú ház Hernád utcai szárnyának homlokzatára két, egymással szemben elhelyezkedő állatot ábrázoló dombormű került: egy kutya és egy macska. Kissé zavarba ejtő díszítés. A legenda szerint a család régi címerében egymással szemben álló két oroszlánt szimbolizálják a háziállatok, ezzel a cserével hétköznapiasították az eredeti szimbólumot a tulajdonosok.
Az egyetem macskája
A séta legizgalmasabb része az Állatorvostudományi Egyetem területén való bolyongás, ahova a Covidig bárki besétálhatott, de a járványhelyzet sok mindent felülírt és megváltoztatott. Például azt is, hogy azóta az egyetemi park nem látogatható. Földi halandó legfeljebb engedéllyel léphet be ide, és bár körbejárható és jobb híján a kerítésen kívülről szemügyre vehető a terület, de mégiscsak az az igazi, ha bentről tudjuk megvizsgálni a részleteket. Ez a városi séta pedig erre is lehetőséget teremt. Alaposan bejárhatjuk a Steindl Imre által megálmodott campust, rácsodálkozhatunk az épületekre, amelyek egy részét már szépen felújították, megismerhetjük az egyetem legendás történeteit, és megnézhetjük a sok-sok itt található műalkotást. Ezek nagyrészt mellszobrok, az állatorvos-tudomány hazai nagyságainak büsztjei, a többi plasztika pedig csupa állatábrázolás.
Az egyikkel egyből az egyetem területére belépve találkozunk. Az életnagyságú bikaszobor készítője Domonkos Béla szobrászművész, a modellje pedig egy Csatlós nevű, hortobágyi szürkemarha-bika volt. Az alkotást 1987-ben avatták fel, és nem sokkal utána kezdett terjedni vele kapcsolatban egy mendemonda – állítólag a tanári kar tagjai voltak a forrásai –, mely szerint az a diák, aki ráül a bika hátára, nem fog levizsgázni. Hogy ez igaz-e, azt mindenki döntse el maga a saját belátása és vérmérséklete alapján. Bár a szobor viszonylag gyorsan elkészült, az előmunkálat megerőltető és helyenként egészen drámai volt Domonkos szobrász és Csatlós bika számára, mint ahogy arról a Pest Megyei Hírlap is beszámolt 1987 szeptemberében:
…különösen nagy munkát és élményt jelentett az új feladat a számára, hiszen 1986 szeptemberében rideg körülmények között élt a pusztán. Hallotta, amint hatalmas robaj közepette kifogták és a karámba terelték Csatlóst, hogy rajz és mintázás közben figyelhesse. A bika háromszor próbálkozott meg a kitöréssel, míg az emberi értelem és Fickó kutya végül a szorítóba terelte. Dráma volt az is, mikor a majdnem befogott Csatlóst kis híján megölte a többi bika, csak azért, mert nem velük kószált szabadon, mert más lett, nem azonos az ő sorsukkal. A körmökre csapódó husángok és Fickó azonban megtette a magáét. Csatlós Domonkos Béla modellje lehetett, míg a szobor vázlata elkészült. Első közönsége Gém Imre és gulyástársai voltak – akik elismerésként meghívták egy búcsúvacsorára, s még egy bikacsököt is adtak neki ajándékba.
A bikaszobor és a sikeres vizsgázás közötti kapcsolat talán nem ilyen szoros, azt viszont senki nem vitatja, hogy az egyetemnek egyszer volt egy saját macskája. Marci macska egyik nap besétált a kertbe, és 12 éven át ott is maradt. Két éve, 2023-ban költözött át a cicatúlvilágra, ám addigra annyira megszerették őt a campuson a tanárok, a dolgozók és a diákok, hogy végül összedobták a pénzt egy szoborra. Ennek köszönhetően Marci macska ma az egyik épület ablakának párkányán ücsörög, a szobor előtt pedig egy többnyelvű emléktábla mesél a fekete kandúrról. Továbbhaladva egy kentaurszobor bukkan fel, akiben többen nem a mitológiai alakot látják elsőre, hanem a Harry Potter-regények világának szereplőjét, Firenzét, a bölcs kentaurt. Megtekintjük Pogány Gábor Benő 2010-es években elkészült, körben elhelyezett, kilenc darabból álló szoborcsoportját, amely az őshonos magyar kutyafajtákat ábrázolja: pulit, pumit, mudit, magyar vizslát, drótszőrű vizslát, magyar agarat, erdélyi kopót, kuvaszt és komondort.
Az utca nem csak a macskáké, a művészeké is
Az Állatorvostudományi Egyetem területén tett kalandozást nem más helyezi keretbe, mint a miniszobrairól elhíresült gerillaszobrász, Kolodko Mihály. Mielőtt belépünk a campusra, a mellette lévő Bethlen Gábor téri játszótéren megtekintjük Kolodko Noé bárkáját ábrázoló alkotását, amit pont az egyetem miatt helyezett ki ide. A másik Kolodko-plasztikát pedig a campusról való távozásunkkor tekintjük meg, az egyetem kerítésének egyik oszlopán található. A kerítésen eredetileg apró állatfejek voltak, ám idővel egyik-másik eltűnt, és ezt a hiányt pótolta a szobrász Garfield macska fejével, méghozzá akkoriban, amikor a méltán népszerű képregénymacska 45 éves volt.
A sétának erős a street art vonala is, és nemcsak Kolodko Mihály miatt, hanem 0036 MARK kapcsán is, akinek paste-upjai (magyarul: falragasz) szerte Budapesten láthatók a kimondottan lepukkant-lerobbant utcai felületeken. A séta során többet is meglátogatunk, és mind a Macskafogó egy-egy karakterét ábrázolja. Az egyikkel szemben, az utca másik oldalán ráadásul egy, a témához passzoló kocsma, a Schrödinger Macskája áll. Ezúttal nem megyünk be, továbbsétálunk egészen a Madách Színházig, ahol a séta zárul, és ahol 1983 óta, vagyis 42 éve fut a Macskák című musical, ami egyfelől elképesztő, másfelől pedig – szégyen ide vagy oda – én még nem láttam, pedig szeretem a macskákat. Épp emiatt jelentkeztem erre a szórakoztató, informatív és cuki sétára, amiben az is jó, hogy menet közben a felelős állattartás is szóba kerül.
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
