A SPACE a fekete kávézó udvarán nyílt új közösségi tér, mely hétköznap közösségi irodaként vár minket, hétvégén pedig a kávézó vendégterét bővíti. Ide nemcsak dolgozni jöhetünk, hanem feltöltődni is, hiszen a hely lényege, hogy egy olyan placcot biztosít, ahol alkothatunk, sőt kapcsolatokat is építhetünk. Ennek a bázisa lett a SPACE. Munka közben kortárs képzőművészeti alkotások vesznek minket körbe, és a hely letisztult dizájnjával – amely megtartotta a bérház eredeti elemeit, a fagerendákat és a cementlapokat – hű maradt a tér karakteréhez, és így még inkább hozzájárul, hogy nyugodtan, kreativitásunkat megnyitva tevékenykedjünk. Ha megéheznénk, munka közben a szomszédos fekete kávézó reggelijét, sütijeit falatozhatjuk, meg persze kedvenc specialty kávénkkal frissülhetünk.
A SPACE by fekete egy nyugalmat árasztó helyszín, amely tökéletes egyéni vagy csapatmunkára, laptopozásra, de akár brainstormingra is. Akik teljesen elszeparálódnának, azok választhatják a különálló szobát is, amely óradíj ellenében bérelhető – meetingekre, terápiás foglalkozásokra vagy akár coachingülésekre. Ezenfelül akár a SPACE teljes területe is kibérelhető, így workshopok vagy különböző események tartása esetén is érdemes erre a befogadó térre gondolni. Ha megtapasztalnánk, hogy milyen egy igazán inspiráló munkakörnyezet, akkor itt a helyünk, ráadásul február végéig az iroda használata ingyenes, azonban „feketés″ fogyasztáshoz kötött.
Elérhetőségek
SPACE by fekete
(Borítókép: SPACE by fekete)
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
