Eddig miért nem volt ilyen pizzéria? – Gianni olyat húzott, hogy csak pislogunk

Bármennyi pizzát kóstoltunk és ettünk már a világban vagy éppen Budapesten, a műfaj tipizálása annyira mégsem egyszerű, mint amennyire gondoljuk. 

Van persze szakirodalma, mégis inkább az olasz szájhagyomány a mérvadó, és jobb, ha minden különösebb spekuláció ellenére az anyaországban tapasztaltakra hagyatkozunk. Hogy az adott régióban mely variációval találkoztunk a legtöbbet, hogy miket meséltek nekünk a saját pizzafajtájukról. És persze hogy mennyire szeretnék elkülöníteni az eredeti variációktól az olasz emigráció során az USA-ba vitt pizzák ananásszal és babbal történő elkorcsosulását. 

Az elmúlt évek a „nápolyi” bűvöletében telnek itthon, rengeteg remek pizzériát ismerünk, szinte már minden kerületre és a vidéki városokba is jut egy-egy lelkes és/vagy kiváló szereplő. Menő dolog lett kovászolásról beszélni, akár otthoni hobbiszakácsoknak is tapasztalatot cserélni a tészta hidratáltságáról, hogy a fior di latte sajt vagy a burrata a megfelelőbb, de a pizzakemencék is elég témát szolgáltatnak. Egyszóval, itt állunk a pizzamánia közepén, már minden ínyenc ért hozzá egy kicsit, közben pedig imádjuk enni, az alapízvilágoktól az extrákig menni. 

Ismert és szeretett brand jelentkezett most egy új pizzériával, vagy ahogy ők mondják: pizzabárral, ráadásul olyan ziccert használtak ki, ami csak egy olyan szakértő helytől elvárható, mint amilyen maga a Pomo D'oro. A Gianni Annonihoz köthető márka és életérzés már eleget bizonyított, hiszen 2002 óta telt házas estéket bonyolítanak a Trattoriában, az Arany Jánoson pedig hozzájuk tartozik a fagyizó/cukrászda, az Osteria és a Casa Pomo D’oro élménykonyha is. Ha keresnénk a delikáteszt, már nem lesz meg, ugyanis a helyére költözött a pizzabár, még jobban kihasználva a tér adottságait. 

Odabent hangulatos, modern New York-i érzést ad (akár a metropolisz menő bisztrói) az óriási pult és a bordó székek, a színes, keretezett plakátok mégis hozzák az olasz jelleget, 

gondoljunk csak a régi bitteres poszterekre. A terasz majdnem egybefolyik a trattoriáéval, csak egy-két nagyobbacska olajfa választja el a kettőt. Soha rosszabb térelválasztót, mint a mediterrán örökzöld!

Térjünk viszont a tárgyra, ami miatt szó nélkül maradtunk. 

A Pizzabar Pomo D’Oro nem kisebb küldetéssel jött, mint hogy négy régió öt (plusz egy) különböző finomságát hozza el. 

Úgy fest, tényleg elkészítik az olasz pizzavilág legjavát, hogy egy elég idegesítő köznyelvi fordulattal éljünk: mindet IS (fáj, de talán most indokolt a használata!). Az Arany János utca 9.-ben Mák Tamás a pizzamester, de ez nem is lehetne másképp, mivel a neves szakember ősidők óta Giannival és a Pomo D’Oro-csapattal tart. Nem újkeletű hobbipizzaiolo, hanem az egyik legfontosabb hazai mester. 

A négy régió pedig: Lazio (idevalósi a pinsa romana), Campania (a hagyományos extravékony ruota di carro és a canotto hazája), Piemont és a padellino, illetve Liguria és a focaccia di Recco. Egy plusz a képletben a teljes kiőrlésű pizza. Ki az, aki hirtelen választani tudna mindebből? Zavarba ejtő ez a felhozatal. Úgy állították össze a palettát, hogy a legautentikusabb feltétvariációkkal találkozzon a vendég: 

semmi sincs magyar szájízre hangolva, és ez így van jól.

Mi végül háromfélét választottunk: a canottót azért, mert már jól ismerjük (ebből a fior di latte e pestót), a liguriai focaccia tipo Reccót (stracchino sajttal), mert találkoztunk már vele Olaszországban és egykoron a Liszt Ferenc téri Trattoria Gustóban, amit Epres Panni és a néhai világklasszis vízilabdázó, Benedek Tibor üzemeltetett... Ők ugyanis hosszú éveket éltek Reccóban. Akkor volt ilyen típusú pizza Budapesten. A harmadik változat a pinsa romana volt, mert ezért is rajongunk: a ropogós, lepénnyé nyújtott pizzatészta széle olyan, egy harapásra szilánkra törő buborékokat rejt, hogy az már önmagában megérne egy ASMR-felvételt. Könnyed, mint egy pehely, közben a feltétek teszik még kiválóbbá. Ebből a Mortazza nevűt, a fior di lattéval és mortadellával készülőt rendeltük. 

És lám... mindegyik kifogástalan volt. Előételnek ropogtattuk el a focacciát, amin nincsenek is nehezítő feltétek, csak önmagában a sajttal készülő, leheletvékony tészta. Aztán következett a „csónak”, azaz a canotto a felhőpuha tésztájával, a kiváló pestóval, majd a mortadellás pinsa. Ez tényleg több a soknál, egy pizzát szerető ember zavarba is jön. A kizárólag csak az egyik fajtát kedvelő pedig örvendezik, hogy úgy eheti a saját kedvencét, hogy vacsorapartnere másfelé kalandozik. 

A régiónként megkóstolható pizzákhoz persze tipikus olasz üdítők, jó borok, pezsgők és az imádott olasz vagy olasz alapanyagokkal készülő, a ház által kifejlesztett alkoholos italok társulhatnak. Csábító volt az összes, de nyilván egy príma Negronit választottunk. Aperitif helyett lezárós digestifnek, mert hiába vibrált narancsos színe és hívott az édes-kesernyés íz, a pizzák miatt ködösek lettek a gondolataink. 

Óriási a pizzabár ötlete, a régiók szerinti tipizálás és Mák Tamás szakértelme miatt is érdemes odafigyelni és persze el is látogatni. Az árak szervizdíjjal együtt sajnos annyira nem barátiak, 3690 forinttól 6990 forintig is elmehetünk. Az alapanyagok mind nagyszerűek, a krémes fior di lattétól a tört brontei pisztáciáig, szóval ebben is kereshetjük a miértet.

Ettől fogva nem a sűrűbben beiktatott pizzázásokra ajánljuk, hanem inkább akkor, ha különlegességre vágyunk, első osztályú, értő szervizzel, kifogástalan pizzákkal. A Pizzabar Pomo D’Oro ötlete és megvalósítása is tapsot érdemel.