Kár lenne tagadni, ma már a halloween nem csak az angolszász országokban szól nagyot. Budapesten a gyerekek ugyan nem indulnak útnak édességért, de a város különböző pontjain számos helyszín szervez halloweeni programokat: koncerteken jelmezben bulizhatunk, a mozik horrorfilmeket vetítenek, a város mexikói éttermei pedig a día de muertost ünneplik finom fogásokkal és hagyományos dekorációval. Gyerekprogramok is készülődnek, ahol a rettegés helyett a tematikus kézműves-foglalkozások kerülnek előtérbe.

1. Scream! Halloweeni horrormaraton a Sugár Moziban

A Sugár Mozi egy igazi horrormaratonnal készül halloweenre! Október 24. és 31. között (nyolc napon át) 16 hátborzongató film kerül műsorra, köztük olyan klasszikusok, mint a REC-filmsorozat, az Oldboy, valamint a Fehér éjszakák, amelyet kibővített rendezői változatban vetítenek.

További infók

2. Halloween az Állatkertben

Október 25-én a Fővárosi Állat- és Növénykert a szokásos nyitvatartás szerint 17:00-kor zárja be kapuit. 18:00-kor azonban újranyit, hogy egészen késő estig halloweeni programokkal várja a látogatókat. A Sötét Labirintusban megfigyelhetjük a denevéreket, lesznek tüzes zsonglőrprodukciók és zombitánc-bemutató, valamint az Állatkert jól ismert látványosságai sem maradnak ki, mint például a fókashow vagy az elefántcsalád bemutatója az Elefántházban.

További infók

3. Tribute Halloween 2024

A rockrajongóknak október 25-én a halloweeni díszbe öltözött Dürer Kertben a helyük: többek között Guns N′ Roses, Rammstein, Metallica és Judas Priest tribute zenekarok lépnek fel az este folyamán, a koncerteket pedig egy zúzós afterparty követi. Hogy a buli igazán halloweeni legyen, jelmezversenyre is lehet számítani, de a szervezők még további izgalmas meglepetésekkel készülnek.

További infók

4. Töklámpás Fesztivál

Október 26-án a Hősök terén újra megrendezik a Töklámpás Fesztivált is, ahova elhozhatjuk saját, otthon kifaragott töklámpásunkat, hogy aztán együtt gyújtsuk meg a sok egyedi alkotást, fényárba borítva az esti teret. A halloween természetesen nem lenne teljes jelmezek nélkül, így a szervezők mindenkit bátorítanak, hogy beöltözve érkezzenek. A fesztivál azonban nem csak a rémisztgetésről szól: elsődleges célja az adománygyűjtés. Belépődíj helyett a résztvevőktől azt kérik, hogy hozzanak néhány konzervet vagy tartós élelmiszert, melyeket a Gyermekétkeztetési Alapítvány juttat el a rászorulókhoz.

További infók

5. Tök Para Pince és tökös kísérletek a Csodák Palotájában

Október 26. és november 3. között (az őszi szünetben) a csillaghegyi Csodák Palotája halloweeni hangulatban várja a kicsiket és a nagyokat! Az alagsorban megnyílik a Tök Para Pince, ahol a rendhagyó bátorságpróbák során az egész család izgalmas küldetéseket teljesíthet. Az Öveges teremben a tökök különleges szerepben tűnnek fel: látványos kísérletek eszközeivé válnak a bemutatókon.

További infók

6. Halloween Filmnap a Corvinban

Október 27-én a Corvin Mozi is megünnepli a halloweent, és mi mással tehetné ezt jobban, mint egy esti vetítéssorozattal, amelyet kifejezetten a horrorfilmeknek szentelnek. Az este folyamán 5 filmet láthatunk: vászonra kerül a Mosolyogj első és második része, az 1978-as Halloween, a Sharknado – Cápavihar, valamint Cibulya Nikol új, misztikus magyar horrorja, a Holnap meghalok.

További infók

7. Pagony Halloween

A Bartók Béla úti Pagony halloweeni eseményén jelmezes felvonulás, kézműves-foglalkozások, társasjátékozás és szellemes diszkó várja a gyerekeket október 30-án. Pásztohy Panka felolvassa legújabb könyvét, a Pitypang és a töklámpást, a felolvasás után pedig a gyerekek egy izgalmas, a könyv történetére épülő kvízzel is próbára tehetik magukat. Az esemény ideje alatt Pásztohy Panka dedikál, és a népszerű Pitypang és Lili-sorozat minden kötetét 20% kedvezménnyel lehet a helyszínen megvásárolni.

További infók

8. Los Orangutanes – Día De Los Muertos

Október 31-én második alkalommal rendezi meg a Los Orangutanes a hagyományos mexikói halottak napi buliját a Turbinában! A 2017-ben alakult zenekar elsőként kezdte népszerűsíteni a Kolumbiából indult, de egész Latin-Amerikában közkedvelt cumbia zenét. A lüktető ritmusok és a zenészek szórakoztató előadásmódja hamar táncra perdíti még azokat is, akiket korábban nem vonzott a latin zene.

További infók

9. Bem Mozi: Halloween Midnight Secret Screening

Hogy mit vetítenek október 31-én éjfélkor a Bem Moziban? Ezt senki sem tudhatja, ugyanis a szervezők titokban tartják az idei halloweeni műsort egészen a kezdésig, fokozva ezzel a kíváncsiságot. Annyi azonban biztos, hogy ijesztő és mindenképpen korhatáros filmre lehet számítani.

További infók

10. Fran Palermo – Halloween Special, Guest: Nasip Kismet (TUR/HU)

A Fran Palermo nem először ad halloweeni koncertet az Akvárium nagytermében, október 31-én ismét visszatérnek tematikus estjükkel, ahol a jó zene mellett a vizuális extázis is garantált. A zenekar jelenleg új lemezén dolgozik, a koncerten pedig belehallgathatunk, hogy milyen dalok készülnek. Az estét a török–magyar Nasip Kismet együttes nyitja, akik tradicionális elemeket kevernek a pop-rock és a pszichedelikus hangzásvilágával.

További infók

11. Halloween a Vasúttörténeti Parkban

A Vasúttörténeti Park szintén halloweeni díszbe öltözik, október 31-én izgalmas programokkal várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Kézműves-foglalkozásokon a gyerekek kitűzőket és vasúti táblás frottázsokat készíthetnek, emellett boszorkányos arcfestés és csillámtetkó is várja őket, hogy tökéletesítsék halloweeni jelmezeiket. A legbátrabbak kipróbálhatják a szellemvasúttá átalakított kerti vasutat, amelyen mindenkinek jár egy ingyenes menet a belépő mellé.

További infók

12. Día De Los Muertos az UMO-ban

A latin-amerikai hagyományokhoz híven idén egy különleges estével ünnepli a día de los muertost az UMO. Az esemény részeként autentikus vacsorával, koktélokkal és élő zenével készülnek október 31-én, és természetesen az alkalomhoz illő dekoráció sem maradhat el. Este 6 órától meggyulladnak a gyertyák, és megkezdődik az ünnepi fieszta.

További infók

13. Hiperkarma – halloween és lemezbemutató

Október 31-én a Hiperkarma zenekar immár 16. alkalommal ad jelmezes megakoncertet halloween alkalmából, ezúttal a MOMkultban. Számos megmérettetés és átalakulás után, az elmúlt években a zenekar hatalmas erőbedobással és töretlen lelkesedéssel koncertezik, valamint újabb és újabb slágereket jelentet meg – mint például a Jószerencsét!, A falon túl vagy a Vonatok délnek –, a rajongók nagy örömére. A koncert lemezbemutató is, ezen a bulin hallgathatjuk meg először élőben a Hiperkarma legfrissebb, hetedik stúdióalbumának, a Szólni kell című lemeznek a számait.

További infók

14. S*ggrázos: Spooky Bumbum

Noha a Permanens Vakációban örökké tart a nyári szünet, most mégis az őszi időszak egyik várva várt ünnepének, a halloweennek szentelnek egy estét, és a Sggrázós Bulival elfoglalják a Fészek Művészklubot. Október 31-én finom italok társaságában hajnalig tartó bulival várnak minket.

További infók

15. Día De Muertos Weekend a Terezában

A budapestiek egyik kedvenc mexikói étterme, a Tereza is megidézi az élénk színekbe borult Mexikó hangulatát október 31. és november 3. között egy igazi día de muertos hétvégével. Virágokkal díszített oltárok, ikonikus koponyák, gyertyafény, valamint a mexikói konyha klasszikusai várnak minket ebben a pár napban. Továbbá jelmezverseny, arcfestés, élő zene és kézműves-foglalkozások is segítenek abban, hogy igazán átélhessük a mexikói hagyományokat.

További infók

16. Citymatiné x Flylow Halloween

A CityMatiné bulisorozat a tőle megszokott nyári, szabadtéri bulik után most egy beltéri, igazi halloweeni különkiadással készül november 1-én. A Flylow DJ-ivel közös kollaborációban biztosítják a klubhangulatot egészen másnap hajnalig, a Millenáris industrial hatású G épületében.

További infók

17. I. Panel Post-punk Fesztivál 

November 1-én a Turbinában megrendezik az I. Panel Post-punk Fesztivált, ahol szintén nem marad el a halloweeni hangulat. A legenda szerint az újpesti, az óbudai és a csepeli tízemeletes, szürke paneltornyok egykori lakói – a mai történelmünk előtti korszakból – feltámadnak ezen az estén, hogy kóruspedálok, 80-as évekbeli orosz szintik és torzított basszusgitárok kíséretében elénekeljék letűnt koruk posztpunk dalait.

További infók

18. Halloween Run 2024 

A föld alatti futást azoknak találták ki, akik idén rendhagyó programot keresnek halloweenre. November 9-én a kőbányai pincerendszerben mérettethetjük meg magunkat, de itt nem csak jó kondira van szükség a teljesítéshez! Bátorság nélkül nem érdemes nekivágni, ugyanis a titokzatos alagutakban minden kanyar mögött újabb és újabb izgalmak várnak. Különböző távokon indulhat minden korosztály, amely kipróbálná ezt a nem mindennapi futóversenyt.

További infók

(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest) 

Címkék