Ha Esztergom felé autózunk a 10-es úton, a leányvári elágazást követően, a régi esztergomi hulladéklerakóval szemközti oldalon egy alig látható kis ösvény fogad. Szerencsére néhány lépés után feltűnik egy nagyon impozáns sziklaképződmény, amit az ember jó iránynak sejt, ha egy barlanghoz tart. Mégsem pontosan ide, a Tündérkapuhoz kell majd felmászni azoknak, akik a fokozottan védett Sátorkőpusztai-barlangot szeretnék megtekinteni, de szerencsére még eltévedés előtt a megfelelő irányba terel minket néhány önkéntes. Ők a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) munkatársai, akiknek nagyon fontos szerepük van abban, hogy sikerült valamennyit átmenteni a barlang értékeiből a jelenkor számára, és abban is, hogy rendezett, biztonságos útvonalon juthatunk a kristályok közé.
Katonák a Tündérkapu alatt
A közösség nevét Benedek Endre dorogi bányafőmérnök után kapta, neki és az általa irányított Kadić Ottokár Barlangkutató Csoportnak köszönhető, hogy valamennyit sikerült megőrizni az itt látható csodás gipszkristályokból. A BEBTE tagjai többféle természetvédelmi feladatot végeznek, több barlang kezelésében vesznek részt a környéken, civilben azonban meglehetősen változatos a hátterük, akad közöttük fizikus, radiográfus, buszvezető, sőt Telex-képszerkesztő is, karbantartják és kutatják a barlangot. Ebben a munkában egyébként mi, látogatók is segíthetünk nekik, csokit kap, aki egy előre összekészített zsákkal felhoz a visszaúton a törmelékből.
A barlang nevét a Sátorkőnek is nevezett Tündérkapuról, a nem sokkal fölötte látható sziklaképződményről kapta, ennek áttört teteje borul szinte sátorként a látogató fölé. Bár itt találjuk a Strázsa-barlang előterét, mi most nem ide tartunk. Egyedül egyébként nem kirándulhatnánk erre, mivel fokozattan védett terület, nem látogatható. A környék ugyanis sokáig értelmetlen pusztítás, természetkárosítás színtere volt.
A II. világháború alatt hadifoglyokkal bányásztatták a követ, ennek során, 1944-ben bukkantak egy sziklarepedésre, aminek akkor nem tulajdonítottak jelentőséget, így a barlangot hivatalosan csak két évvel később, 1946-ban fedezték fel. Igazi geológiai szenzáció volt, ennek ellenére sokáig nem részesült megfelelő bánásmódban, a közelben levő magyar és szovjet hadsereg is jelentős károkat okozott. Előfordult, hogy egy magas rangú vendéget köszöntöttek a barlangból kihordott ásványokkal díszített katonai létesítményben.
A helyzetben az 1958-ban Benedek Endre alapította csoportnak köszönhetően állt be változás. A rendszerváltás környékén a katonaság távozásával azonban végképp szabad préda lett a barlang, ajtaját feltörték, az előteret festékkel rongálták meg. Ezt követően 1989-ben alakult meg a BEBTE, nekik köszönhetően rendeződött a helyzet, 2017-ben pedig – a Duna–Ipoly Nemzeti Park pályázati pénzből finanszírozott munkálatai során – a látogatók és a képződmények védelmét egyaránt biztosító hidak és létrák épülhettek, a folyamatos takarításnak hála pedig egyre inkább láthatóvá válnak a megmaradt kristályos felületek is.
Titkos járatok a barlang szívében
A látogatáshoz egyébként akkor sem árt meleg ruhával és zárt cipővel felszerelkezni, ha kint éppen tombol a nyár. A barlang függőleges, labirintusszerű elrendezésű, 10 emelet mélységbe fogunk leereszkedni, ahol egy melegebb tavaszi napon is csak 12-14 fok van, a relatív páratartalom pedig közel 100%. Bár hivatalosan nem számít gyógybarlangnak, a különleges viszonyok jótékony hatással vannak a légzőszervi megbetegedésben szenvedőkre. Ha kíváncsiak vagyunk a barlang különleges klímájára, itt olvashatunk róla bővebben.
A lejutás egyébként még pont annyira vadregényes, hogy már igazi barlangászélményt ad, de átlagos erőnlét mellett is könnyen teljesíthető. Először egy 4 méteres aknába érkezünk, ahol már látni lehet a kőzeteken, a formákon az egykor itt működött hévíz alakítóerejét, amelynek kénessavtartalma oldotta a barlang befoglalókőzetét (vagyis a barlang „alapanyagát″), a dachsteini mészkövet, így gömb alakú kamrák keletkeztek, amelyek idővel egymásba nyíltak. Az így keletkező formák beindítják a képzeletet, láthatunk itt kacsát, kőszívet és kezet is, a barlangászfantázia határtalan.
Az első csoport még lát elsuhanni néhány denevért a nagyobb járatokban, ugyanis egy 15-20 fős kispatkósdenevér-kolónia is él a barlangban, telente az idehúzódó nagy pelékkel osztoznak lakhelyükön. A denevérek veszélytelen, védett állatok, ne háborgassuk őket nappali álmukban, amúgy sem zavarnak sok vizet, a fényt meglátva ugyan felrepülnek, de újra elbújnak, mintha ott sem lettek volna. Vadregényes útvonalon járunk, a híd, amin áthaladunk, nemcsak a látogatók dolgát könnyíti meg, de a körülöttünk látható képződményeket is védi a megrongálódástól. Ahogy lefelé haladunk, egyre több és szebb forma tárul a szemünk elé, gipsz-, aragonit- és kalcitképződmények, majd egy 9 méteres létrán át, hasonló magasságú gipszpillér mellett elhaladva, érkezünk a barlang leglátványosabb részébe, a Benedek Endre-terembe. Látogatásunk során most vagyunk a legmélyebben,
közel tízemeletnyi kő magasodik fölénk,
a barlangnak azonban van egy ennél 8 méterrel mélyebb része is, ám az nem látogatható.
Már a nagyterembe vezető rövid folyosón is feltűnik az a finom, gipszkristályokból álló, ragyogó lepel, ami a barlang egyik legszebb dísze. Vezetőnk, dr. Temleitner László a hétköznapokban fizikus, így részletes magyarázatot kapunk arról a mesébe illő jelenségről, ahogyan a megvilágítást követően a kristályok egy része a sötétben rövid ideig zöldesen fénylik a bennük lévő kalcitszennyeződések miatt.
A barlang a triász időszakban kialakult dachsteini mészkőbe foglalódik egy 12-14 millió évvel korábbi vulkanizmusnak köszönhetően, ami a Börzsöny és a Visegrádi-hegység alakításában is fontos szerepet játszott. A folyamatnak köszönhetően ezt a mészkövet kalciumban gazdag oldatok járták át, a falakon ennek köszönhetően különböző kiülepedések láthatók, a pár száz négyzetméteres Benedek Endre-teremben például egészen csodálatos formákba rendeződve. Borsókövek, aragonitpamacsok, kalciterek, bizonyos felületeket szinte bársonyszerűen borít a gipszkristályokból álló lepel. Gipsztűk, liliomszerű formák szegélyezik utunkat, amelyek rendkívül sérülékenyek, az elmúlt években például letört a barlang egyik legszebb alakzata, egy cseppnyi gipszhattyú, viszont arra is volt példa, hogy egy korábban elvitt nagyobb kristályos forma kerülhetett vissza eredeti helyére. A teremben egyébként egy forrást, csorgót is találunk, nem régiben igazolódott hidrológiai kapcsolata a szomszédos Strázsa-barlanggal.
A barlangászok munkájának ma sincs vége, folyamatosan zajlik a járatok feltárása. 2012-ben újabb részt fedeztek fel, mely a megtalálás idejéről a Pünkösdi-ág nevet kapta, finom, fátyolszerű, még az emberi lehelettől is megrezzenő gipszformái miatt azonban nem látogatható, ahogyan a 2020-ban a Benedek Endre-terem északkeleti részén talált járat sem. Legutóbb a tavalyi kutatónapok egyikén (novemberben), a Vörös-ág megnyílásával sejlett fel egy új barlangrész. Itt olvashatunk arról, hogy egy kis huzat hogyan vezetett a járat megtalálásához.
A hűvös, ragyogó föld alatti világ közelében egyébként kiváló kirándulóhelyeket találunk, közel van a Kis-Strázsa-hegy, nagyjából 15 perc utazás autóval a Búbánatvölgy, vagy összeköthetjük a látogatást egy esztergomi városnézéssel is, így a nagyjából másfél órás túra könnyedén egynapos elfoglaltsággá bővíthető. A barlang bejárására a BEBTE oldalán tudunk (szükséges) előre bejelentkezni, a lehetőséget a barlang állapotának megőrzése érdekében havonta egy alkalommal korlátozott mennyiségű látogató veheti igénybe.
(Borítókép: Mikó Vencel - We Love Budapest)
