Az 1908-ban Helios néven induló filmszínház az évek során sok változáson esett át: többször is átnevezték, államosították (ekkor kapta jelenlegi nevét), majd 2009-ben bezárták. A Bem életébe 2016 januárja újabb fordulópontot hozott, ugyanis a mozi újra megnyitotta kapuit és (majdnem) eredeti funkciójában tért vissza.
Azóta „repertory cinema”-ként üzemel, ami azt jelenti, hogy csakis filmklasszikusokat játszanak, eredeti nyelven, feliratozva. Így a mozivásznon olyan legendás alkotásokat láthatunk, mint a Jó, a Rossz és a Csúf, az Amélie csodálatos élete vagy Woody Allen filmjei. A mozi büféjében ropit, mogyorót és sört is kapni, amiket bátran bevihetünk a süppedős székekkel teli terembe. Az üzemeltetők folyamatosan terveznek éjszakai vetítéseket és tematikus mozimaratonokat.
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
