Jamestektől és húsvéti programoktól kezdve mesebeli magánkerteken át a Nemzetközi Jazznapig – áprilisra is összegyűjtöttük nektek a legjobb ingyenes programokat Budapesten.

1/13

Pro Jam Sessionök a Fröccsteraszon

Ha valaki szereti a magyar zenét és az improvizatív eseményeket, hétfő esténként (7 órától) érdemes a Fröccsterasz felé venni az irányt. Ilyenkor izzítják a Pro Jam Session nevű, ingyenes programsorozatot, aminek a lényege, hogy ismert előadók más-más felállásban jammelnek ismert dalokat. Az esemény már egy éve fut, szerintünk érdemes lecsekkolni.

Az aktuális eseményeket itt követhetitek. 

2/13

Húsvéti vásár a Vörösmarty téren

Az adventi vásárokról híres Vörösmarty tér húsvét környékén sem hazudtolja meg önmagát, csak épp a karácsonyi dekoráció helyett virágba borul. Vörösmarty Tavasz néven városba költöztetett skanzenprogramokkal, zenei és gyerekelőadásokkal, gasztro- és kézművesvásárral halmoz majd el bennünket március 30-tól egészen április 16-ig. Lesznek hagyományos népzenei produkciók, de modernebb utcazene is, szombat délutánonként és húsvétpénteken pedig gyerekeknek szóló bábelőadásokat láthatunk. És ha már gyerekek: a kézművesházban kreatív foglalkozásokba is be lehet kapcsolódni.

További részletek itt

3/13

OHNODY – lemezbemutató koncert

OHNODY Fény című, három részből álló albumának egyik kislemeze a Sötét címet viseli, aminek a kísérleti jellegű bemutatóján április 6-án vehetünk részt, az Akvárium Klubban. Az esemény az új dalok mellett már csak azért is különleges lesz, mert nagy hangsúlyt fektet a közösségformálásra, aminek része, hogy a koncert alapvetően ingyenes, a résztvevők pedig a támogatásukat egy performance keretein belül adhatják át.

További részletek itt.

4/13

Húsvéti gyereknap a Gozsdu-udvarban

A város egy másik pontján, a Gozsdu-udvarban is készülnek húsvéti programokkal, kifejezetten gyerekeknek. Április 10-én délelőtt 10 órától lesznek egész napos családi játékok, mint például óriáspuzzle, nyusziugrás, célba dobás, hangmemória-játék, 3D-s puzzle nyuszis mintákkal és Kahoot! játék. A családi játékok egy hat állomásból álló játéksorozatból állnak össze, ahol a gyerekeknek állomásról állomásra haladva kell különböző kihívásokat teljesíteniük. 10:30-tól 11:30-ig Éljenek a nyuszik címmel bábszínházi előadás is szórakoztatja majd az aprónépet, de egész napos kézműves-foglalkozásokon és arcfestésen is részt vehetnek.

További részletek itt

5/13

Stand-up comedy estek angolul

A Hot Paprika Comedy angol nyelvű comedyesteket szervez a város több pontján. Ami külön izgalmas, hogy keddenként ez open mic formájában történik, tehát ha bárki kedvet kap elsütni pár viccet a színpadon, bátran csatlakozhat. Az események nagy része (például ez, ez vagy ez) ingyenes, de ha tetszett a program, van lehetőség ezt adomány formájában kifejezni.

Az aktuális eseményeket itt követhetitek.

6/13

Költészet napja a Fiumei úti sírkertben

A Fiumei úti sírkertben rendszeresen tartanak ingyenes sétákat, de elég szemfülesnek kell lenni ahhoz, hogy elcsípjünk egy helyet. Ezzel a költészetnapi koncerttel azonban jobb esélyekkel indulunk. Április 15-én (4 órakor) Fekete Bori és zenészbarátai József Attila megzenésített szerelmes verseit adják elő. A koncert ingyenes, de regisztrációhoz kötött (egy e-mailt kell küldeni a meghivo@nori.gov.hu e-mail-címre).
 

További részletek itt

7/13

KAPSZLI Pszichológiai Napok

Április 1416-án, a KAPSZLI háromnapos konferenciáján az egyensúly kerül a középpontba. Az ötletes cím, a „Mérleghinta” az egyensúlykeresés játékára utal, és olyan témákat takar, mint például „mit jelent a mi életünkben az egyensúly?”, „hogyan érhető el a lelki béke?” vagy „hogyan jutunk el a fellobbanástól a kiégésig?”. De betekinthetünk a művészetterápia, az irodalomterápia, a testidő vagy a szomatodráma rejtelmeibe is. És akármilyen hihetetlen, mindez a tudásanyag ingyenesen kerülhet a birtokunkba. 

További részletek itt

8/13

A hely szelleme – képzeletbeli séta a műemlékvédelem világnapja alkalmából

Április 18-án (este 6 órától) a műemlékvédelem világnapja alkalmából egy képzeletbeli sétába csatlakozhatunk be a Scruton V.P. közösségi terében. A terepünk az V. kerület lesz, ezen belül is a környék mesés épületeit járhatjuk be Sal Endre vezetésével. Ráadásként pedig a Scrutonnak otthont adó Veres Pálné utca 12. épületének történetébe is bepillantást nyerhetünk.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

9/13

Cseresznyefa-virágzás

Hamarosan virágoznak a budapesti cseresznyefák! Ennek a fővárosi Mekkája minden bizonnyal a Füvészkert, ahol ilyenkor Sakura ünnepet is tartanak (az idei dátumokról bővebben itt olvashattok). De belépő nélkül is láthatunk (és fotózhatunk) mesebeli virágzó fákat, például Budapest legszebb fasorán és a Várnegyed legvonzóbb sétaútvonalán, a várfal mellett haladó Tóth Árpád sétányon. Nézzétek meg a 2021-es fotósorozatunkat inspirációért!

10/13

Budapest Photo Festival 2023

Budapest tavaszi fotófesztiváljának az a célja, hogy a fővárost pezsgő fotográfiai központtá, tájékozódási ponttá tegye hazai és nemzetközi viszonylatban is. Ez számunkra rengeteg kiállítást jelent, amik közül a legtöbb ingyenesen látogatható március 30. és május 14. között (kivéve a Műcsarnok, a Kiscelli Múzeum és a Hadtörténeti Múzeum). A teljes programot itt láthatjátok, de ha csak egyetlen eseményen vesztek részt, mi a Fresh Meat kiállítást ajánljuk. A Klauzál6 Projekt Galériában a kortárs magyar fotográfia legifjabb generációját ismerhetitek meg, egy 35 év alatti fotográfusok számára meghirdetett pályázat nyertes alkotásain keresztül.

További részletek itt

11/13

Felelős Gasztrohős a Ligetben

Hallottatok már a Felelős Gasztrohősről? Ha nem, ismerkedéshez ajánljuk egy korábbi interjúnkat a környezetvédelemről és a Liget Budapest havonta ismétlődő, ingyenes edukációs programsorozatát. A „Felelős Gasztrohős a Ligetben” gyerekeket és családokat tanít környezetvédelemre, egészséges táplálkozásra, újrahasznosításra játékos formában. A programokon izgalmas játékokat próbálhatunk ki, szerethető és praktikus tippeket tanulhatunk arról, hogyan figyeljünk jobban oda a környezetünkre. A soron következő alkalom a Föld Napján, április 22-én lesz a Millenium Házában.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

12/13

Jazzkoncertek

Kétféle programot és helyszínt is ajánlunk a jazzrajongóknak. Minden héten több alkalommal ingyenes örömzenélésbe kapcsolódhatunk be a Hollán Ernő utcai Budapest Jazz Clubban. A Jam Session Est névre hallgató rendezvénysorozatot itt tudjátok követni.

Április 30-án
pedig a Müpa is tiszteleg a műfaj előtt: a Nemzetközi Jazznapon két ingyenes koncertet is tartanak. Hagyomány, hogy ilyenkor a Jazz Showcase szakmai díjazottjai is koncertet adhatnak, akik idén a Symbiosis 5. Ők 17 órakor állnak színpadra, 20 órától pedig a tizenöt éves fennállását ünneplő Hajdu Klára Quartet hoz kedvenceket, meglepetésszámokat és három vendéget.

13/13

Budapesti és Pest környéki magánkertek

A lakóházak zárt kapui mögött sokszor komoly fajtagyűjteményekkel, növényritkaságokkal, angolpázsitokat megszégyenítő gyeppel és néha még a kertnél is idősebb faóriásokkal találkozhatunk. Ezeknek indultunk a nyomába egy nemrég megjelent cikkünkben, és boldogan tapasztaltuk, hogy Budapest környékén is találunk szép számmal olyan kerteket, amiket ingyenesen, vezetett látogatások keretében, előre egyeztetett időpontokban mi is megnézhetünk. A tulajdonosok sok esetben maguk is hivatásos kertészek, saját kis oázisuk évtizedekig tartó, napi többórás munka eredménye, így érdemes tanácsot is kérni tőlük.

Címkék