A tavasszal pompásan virágzó díszcseresznyefák szinte zarándokhelyévé váltak a városi sétálóknak, pedig nincsenek is ott olyan régóta. A korzózás viszont már évtizedek óta hagyomány a várfal tetején, ahol egykor mindent eldöntő csaták zajlottak.
A Várnegyed legvonzóbb sétaútvonala a Tóth Árpád sétány: könnyen megközelíthető, a budai hegyekre páratlan panoráma nyílik innen, tele van padokkal; egész délután süti a nap, ha túl erősek a sugarak, a kettős fasor árnyékában is menedékre lehet lelni. Romantikus andalgások, laza kocogások, kisgyerekes kiruccanások ideális helyszíne, nem csoda, hogy aki a kijárási korlátozások alatt a kerületben kimozdul, az erre korzózik.
Évszázadokkal ezelőtt a Várhegy várfalai mögött hadicélokra szolgáló sikátorok húzódtak, amelyeke a Vár védekezési funkciójának megszűntével elvesztették szerepüket. A várfalak romjaira 1720-ban telepítettek kettős fasort telepítettek elsőként fővárosunkban.
A 19. században a sétányt Bastei Promenádnak nevezték, 1879-től Bástya sétánynak, de a 30-as években hívták Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétánynak is. 1946-ban a nyugati részt Tóth Árpád sétányra keresztelték, mivel a költő a közelben, a Táncsics Mihály utcában is élt.
A Bástya sétány kevésbé ismert keleti szakaszát Babits Mihály sétánynak nevezték el (ez a Bécsi kaputól a tavaly feltárt és régészeti látogatóközponttá alakított Erdélyi-bástyáig tart). A régi név azonban még sokáig a köznyelvben maradt: Eisemann Mihály zeneszerző utolsó előtti (és még napjainkban is játszott) operettje volt 1958-ban a Bástyasétány 77., amely három fiú és három lány társbérletért zajló küzdelméről szól, amely során természetesen a gyűlölködés szerelemmé alakul. 1974-ben Gazdag Gyula groteszk szatírát készített a híres szocialista operett nyomán Bástyasétány '74 címmel, amit aztán hosszú ideig be sem mutathattak.
A második világháborús pusztítások romba döntötték ezt a környéket is, és a fák is elpusztultak. 1967-ben rendezték a terepet új burkolatokkal, padokkal. Sokáig zömében gesztenyefák, juharfák árnyékolták az utat, az élénkrózsaszín gömbökkel gyönyörködtető díszcseresznyefákat csak 2006-ban és 2009-ben, két szakaszban telepítették a külső sorba, mikor a területen átfogó felújítást végeztek. A cseresznyefák tehát fiatalok, mégis, mintha hosszú idő óta meghatároznák a környék arculatát; pedig a mögöttük húzódó gesztenyefák jóval idősebbek és nagyobbak. Néhány helyre a 10 millió fa mozgalom is ültetett ifjú csemetéket.
A sétány egyik vége a Fehérvári rondellába torkollik, amelyet Kászim pasa bástyájának is hívtak építtetője után. A Fehérvári kaput hivatott védeni, de az 1723-ban történt nagy budai tűzvészben mindkettő megsemmisült, az itt található lőporraktár ugyanis felrobbant. A rondellát többször újraépítették, de a ma látható, úttest fölött átívelő híd csak jelzi, hol lehetett a régi kapu. A Fehérvári rondella később fontos helyszín lett: 1849. május 21-én itt törtek be a várba a magyar honvédek. Ma formásra nyílt sövények, virágágyások között sétálgathatunk rajta; a hatalmas talapzaton álló lóról Görgei Artúr tábornok mered szigorú arccal a budai dombok felé.
A lakóházak felőli belső fasort még most is zömében vadgesztenyefák alkotják. A látnivalók között találni az Ősforrás című Zsolnai díszkutat, amelyet Pécs város és Baranya megye adott ajándéka 1973-ban Pest és Buda egyesítésének századik évfordulójára. Kicsit messzebb az ágaskodó ló szobra az első világháborúban elesett Erdélyi kettes huszárok emlékműve, Petri Lajos alkotása.
A sétányon fából készült pavilont is találunk az egyik rondellán, amelynek századfordulós elődjében zenekar játszott, így szórakoztatva a korzózókat; a 2010-es években építették újjá vendéglátási célokra. A kiszögellés, amin áll, elég szokatlan nevet visel: Savanyúleves bástyának hívják, ami vélhetően a török korból ered (a törökök Eksi as Kuleszi.nek, avagy „savanyú lének” nevezték).
A Hadtörténeti múzeum mellett az esztergomi rondella zárja a Tóth Árpád sétányt a különböző századokból származó ágyúkkal, amikre imádnak felmászni a gyerekek. Buda 1686-os visszafoglalásakor a szétlőtt rondellán keresztül jutottak be először a felmentő seregek a várba. Az itteni zöld placcot nagyvonalúan Tóth Árpád parknak hívják egyébként.
Az esztergomi rondellától a Bécsi kapuig tartó sétányt Anjou sétánynak nevezik, és 1686-ban ezen a részen is nagy csaták dúltak. Az utolsó budai pasára, Abdurrahmán Abdi Arnautra egy emlékmű tiszteleg, a 70 éves vezér itt vesztette életét a csatában. A Bécsi kapu felé közeledve egészen tájidegen elemet is észrevehetünk jobb oldalon: az építész szakma által egyöntetűen a késő modern magyar építészet egyik kiemelkedő épületének tartott egykori Országos Villamos Teherelosztót, amelynek épp zajló elbontása erős érzelmeket váltott ki építészkörökben.
