Május 9. és 12. között még inkább beindulnak az események: eklektikából a zenekedvelők nem fognak hiányt szenvedni az első Festival of Abnormal Music többnapos rendezvényén, és a Margit-negyedbe szervezett designerséta is remek hangulatú kultúr- és divatprogramnak ígérkezik. Továbbá mindenkinek kedvezve a hétvégére gyűjtöttünk mást is, fókuszban a gasztronómia, na meg lesznek kiállítások és vásárok is!
Május 9., csütörtök
Vasarely x Fajó: A bolygó meghódítása
A HAB legújabb kiállítása egy rendhagyó, vasfüggönyön átívelő művészeti együttműködés történetét mutatja be. Az egyik főszereplő az op-art szupersztárja, a Franciaországba emigrált, magyar születésű Victor Vasarely, a másik pedig a geometrikus absztrakció modernista hagyományához végletekig hűséges, de a szocialista Magyarországon tevékenykedő Fajó János. Nemcsak osztoztak a modern esztétikai formák világhódító erejének felismerésében, de aktívan tettek is érte: közös munkáik révén olyan műtárgyak születtek (szitanyomatok és multiplikák), amelyek bár a Magyar Népköztársaság határain belül készültek, mégis Vasarely életművének a részei.
Együttműködésük illeszkedett az op-art mester hosszú távú, hidegháborús stratégiájához, ahogy saját – népszerű – művészetével akarta megtörni a szovjet érdekszféra megrögzött absztrakcióellenességét. Vasarely bolygóléptékben gondolkodott, ahogy Fajó mondta róla: „terjeszkedni akart, meg akarta szállni a világot”. Ő pedig segédkezett ebben, kihasználva a legvidámabb barakk maszekolós műtárgypiacának 80-as évekbeli feléledését. A kiállítás ezt a soha el nem mesélt történetet mondja el Vasarely és Fajó együtt be nem mutatott alkotásainak segítségével.
STANC – könyvbemutató és díjátadó
Május 9-én, csütörtökön este mutatják be a STANC művészeti albumot, amelyben az elmúlt bő húsz év legszebb hazai gasztrocsomagolásait gyűjtötte össze az ArtHungry.com. Az este folyamán a hivatalos könyvbemutató mellett kiállítják a kötetben szereplő termékeket, és a felkért szakmai kuratórium által megszavazott díjakat is átadják. Nemcsak a szemnek, hanem az ízeknek is adóznak a szervezők, hiszen az albumban szereplő hazai márkák étel- és italválogatásait is lehetőségünk lesz végigkóstolni. Sőt, hogy a füleinket se hanyagoljuk el, az estére a koronát a jazzes elemekkel tarkított elektroalapú zenét játszó Flanger Kids duó koncertje teszi fel.
Esti Kornél: Itt maradtam a Budapest Parkban, vendég: Nappali Kornél All Stars
Az Esti Kornél történetének első minifesztiváljára május 9-én a Budapest Parkban kerül sor. 100 perces, zúzós, együtt üvöltős koncerttel készülnek a fiúk, amin pár dal erejéig megidézik az Itt maradtam az éjszakában lemez hangulatát, komolyzenei kísérettel és különleges látvánnyal.
A programot egy különleges vendégprodukció, a Nappali Kornél All Stars nyitja, azaz a Lázár tesók, Bodor Áron: A csendesebb részem és a Rühös Foxi, akik rövid, de annál velősebb minikoncertekkel nyitják meg az Esti Kornél minifesztiválját. A koncertet követően is marad a zenekar, a tagok egymást váltják majd a DJ-pult mögött.
Festival of Abnormal Music 2024
A Festival of Abnormal Music (FAM) rendezvényét május 8. és 11. között első alkalommal szervezi meg az Inverted Spectrum Records, 8 budapesti helyszínen (Turbina, Gödör Klub, Auróra, Gólya, Dobozi 21, Blutorange, Susuka és a Népszíntér), 26 budapesti, dunaújvárosi, debreceni, belgrádi, ankarai és tokiói zenekar, valamint DJ közreműködésével.
A FAM egy több műfajú alternatív zenei fesztivál, amely tudatosan sérti a bevett zenei stílusok, szubkultúrák és körök közötti határokat, és olyan változatos zenei formákat mutat be, mint a heavy pszichedelikus rock, avantgárd jazz, kísérleti elektronika, ipari zene, math rock, synth punk, outsider énekes-dalszerzők, szabad improvizáció és progresszív pop. Ez nem egy szűk értelemben vett kísérleti zenei rendezvény, mivel a FAM-on sok előadó nagyon is rock ’n’ roll. A hangsúly a hiteles, kompromisszummentes, még a nem mainstream műfajokba is kevésbé illeszkedő zenei fellépőkön van, így a fesztivál egy nehezen meghatározható, de markáns művészi minőséget képvisel.
Május 10., péntek
Teyföl 1. szülinap
Egy éve nyitotta meg kapuit a szentendrei Teyföl étterem, vagy ahogy ők nevezik magukat: Kulináris Kultúrsokk Kollektíva és Konyha. Méltó ünneplés gyanánt kerti partira és házibuliba hívnak bennünket, sok finom fogással. Déltől szarvaspörkölt fog készülni, de ha még közben megéheznénk, kóstolhatunk kacsaburgert vagy gourmet hot dogokat is. A hangulatért DJ felel, de közben árverésen, pingpongmeccseken vehetünk részt, és választhatunk a frissített nyári borlapról, visszatérő sörcsapok közül.
Bëlga-koncert, support: Dé:Nash, Mikee Mykanic
A Bëlga 1998-ban alakult, 1999 óta folyamatosan koncertezik, ez idáig 14 nagylemezt, egy koncertlemezt, két remixalbumot, egy karaoke-DVD-t és megannyi klipet készített. A Bëlga tagjai DJ Titusz, Még5, Bauxit és Tokyo, valamint DJ Marvin és MC Fedora. Zenéjük 0-tól 100 éves korig mindenkinek szól. Május 10-én a Budapest Parkban hallgathatjuk meg őket, supportként pedig Dé:Nash és Mikee Mykanic érkezik.
Ruhacsere és textilgyűjtés a Néprajzi Múzeumban
Ha lapul a szekrényünkben olyan női, férfi- vagy gyerekruha, ami még jó minőségű, de nincs rá szükségünk, akkor május 10-én a Néprajzi Múzeumban a helyünk. Az EthnoEco csoportja ruhacserét és nagy méretű textilgyűjtést szervez, ahol nemcsak megszabadulhatunk a sok fölösleges anyagtól, ami nálunk a helyet foglalja, de jótékony célokra is bocsáthatjuk ezeket, vagy akár más ruhadarabjával frissíthetjük fel a gardróbunkat.
A tiszta pamut lakástextilek esetében (lepedő, ágyneműhuzat, törölköző, pléd) az sem számít, ha ezek kopottak, régiek, a Kóborka Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület biztosan örülni fog az adománynak.
Május 11., szombat
Budapest100 – 70-es évek
A 70-es évek változatos épített örökségét ismerhetjük meg a Budapest100 hosszú hétvégéjén, május 9–12. között. Az idei eseménysorozat egy olyan korszak építészetét szeretné közelebb vinni az érdeklődőkhöz, amelyet feldolgozatlansága okán kevesen ismernek, és a történeti kontextusa és a korábbiaktól eltérő formanyelve miatt sokan távolságtartással figyelnek. Az idei témaválasztással a szervezők célja segíteni a bennünket körülvevő modern örökség megismerését, és párbeszédet indítani a korszakban épült házak jövőjéről.
A Kortárs Építészeti Központ építészeti és kulturális fesztiválján a négy nap során részt vehetünk vezetett épületbejárásokon, interaktív közösségi és gyermekprogramokon, látogathatunk kiállítást vagy hallgathatunk koncertet, és ezúttal beszélgethetünk akár az épületek tervezőivel, első lakóival is.
GoodSpirit Rum & Cocktail Show
A két rendezvény, a Bar és Rum Show összemixeléséből született a GoodSpirit Rum & Cocktail Show név alatt futó esemény, amelyen május 11-én és 12-én vehetünk részt, ha megismernénk a bárvilág legújabb trendjeit, italait.
Nemcsak a név, hanem a helyszín is változott, így idén először a belváros szívében, a Corinthia Hotel három kiállítóterme és workshoptermei adnak otthont a két napon át tartó rendezvénynek, ahol mindenki megtalálja a neki tetsző programokat és italokat, legyen szó rumról, whiskyről, ginről vagy más egyéb minőségi párlatról.
Garázsvásár a HVG Könyvekkel
Nem csak a Líra szervez vásárt tavasszal, május 9. és 12. között a HVG Könyvekkel is feltölthetjük a polcainkat. A Marczibányi Téri Művelődési Központ kamaratermében 500–1000 forintos könyvek várnak, friss megjelenések és régi nagy kedvencek egyaránt.
Designerséta a Margit-negyedben
A tavalyi jó hangulatú első rendezvény után újra összeállt a Margit-negyedben pár ikonikus és újonnan nyílt hely, hogy meghívjanak minket egy közös designersétára május 9. és 11. között. A háromnapos programsorozat alatt megismerkedhetünk a környék közelmúltban nyitott friss boltjaival, és betérhetünk megszokott kedvenc üzleteinkbe is, ahol majdnem mindenre 15% kedvezménnyel kedveskednek számunkra. Ezenkívül ha játszunk és gyűjtjük a pecséteket, akkor akár megnyerhetjük a 10 designerüzlet közös, nagy ajándékcsomagját is!
Spanish Food Fiesta
A spanyol gasztronómia legjavát hozzák el a Botellón Teraszra május 9. és 11. között. Biztosan lesz jéghideg sangría, ami mellé szuper tapasok érkeznek, többek között a Bontxo, Pintxo és a Tapas Fino jóvoltából. A vérpezsdítő élő zenéről a Dos Coyotes gondoskodik délután.
Május 12., vasárnap
19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál
A Magyar Képregény Szövetség, a Kilencedik Művészet Alapítvány és a V26 Képregénybolt idén is megrendezi a hagyományos budapesti képregényfesztivált. A háromnapos rendezvényen részt vesz szinte valamennyi hazai képregénykiadó, alkotócsoport és egyéni szerző, valamint néhány kereskedő partner. A vásár mellett a programban szerepelnek kiállítások, de részt vehetünk szakmai beszélgetéseken és előadásokon, gyerekeknek szóló műsorokon és nyereményjátékon. A hagyományoknak megfelelően a fesztiválon adják át az előző év legjobb képregényeit és alkotóit jutalmazó Alfabéta- és Korcsmáros Pál-díjakat, amelynek idei nyertese Németh Levente.
4. Kürtőskalács Vigalom
Május 10–12. között rendezik meg az idei Kürtőskalács Vigalom névre keresztelt eseményt a Fővárosi Állat- és Növénykertben, aminek egyik főszereplője a Kürtős Bejglibon lesz.
Ezúttal a kürtősbon (az új formá[t]öltött kürtőskalács) variálhatóságát választották fókusznak a szervezők, hisz még mindig ez a közelmúlt slágerterméke. Kóstolhatunk dupla málnás kürtősbont, amely kívül-belül málnás, valamint diós és mákos bejglibonokat. Idén is lesz glutén-, tej-, tojásmentes kürtőskalács is, és persze a hagyományos ízesítésű kürtőskalácsok sem maradnak el.
Májusi WAMP designvásár
A májusi WAMP designvásár 12-én a Várkert Bazár neoreneszánsz kertjébe költözik, ahol magyar tervezők mutatkoznak be saját tervezésű, kis szériás termékeikkel, legyen az ruha, ékszer, kiegészítő, lakberendezési tárgy, fotó vagy akár gasztronómiai finomság. A hazai kiállítók mellett pop-up kortárs kiállítással is készülnek a szervezők.
A WAMP a vásár mellett egy olyan közösségi hely, ahol találkozhatunk egymással, legyünk alkotók, vásárlók, fiatal, családos, kreatív érdeklődők vagy laikusok. A WAMP Magyarország egyik legnagyobb és leghosszabb ideje designnal foglalkozó magánkezdeményezése, és kiemelt hangsúlyt fektet az általa közvetített társadalmi felelősség- és értékvállalásra is: a fast fashion és a plázák ellensúlyozójaként egy fenntartható, emberközpontú alternatívát teremt havi rendszerességű vásáraival.
Ha további programokat böngésznétek a hét többi napjára is, ide kattintsatok!
(Borítókép: Koncz Márton – We Love Budapest)