A budapesti kirándulók első számú célpontja a Dunakanyar, de lassan a kiköltözőkről is el lehet mondani ugyanezt. Hogy miben rejlik a vonzereje, annak az Index videós stábja eredt a nyomába. Első célpontjuk az idén 700. születésnapját ünneplő Nagymaros volt.

A Pilis, a Börzsöny, a Duna közelsége olyan hívószó, ami nem csak kirándulásra csábítja a városi embert. Főleg a Covid óta nőtt meg a kiköltözési kedv ebbe a régióba is: a belvárosiak értékelik a nyugodt, zöld környezetet, a természeti látnivalókat, a kisközösségi létformát. Hogy a nyugalomban is akadhat pezsgés, azt a nagymarosi termelői piacon nyüzsgő élet is jól bizonyítja. Itt adott interjút az idén 700 éves település polgármestere, Heinczinger Balázs, aki kiemelte: az elmúlt időszakban jelentős turisztikai fejlesztések történtek, elsősorban az aktív kikapcsolódás területén. Pozitív fejlemény az is, hogy a környék polgármesterei összefogtak, hogy együtt képviseljék a régiót és együtt gondolkodhassanak a jövőjéről. 

Megfordult a stáb a verőcei Zsengélő kávézóban is, ami a Dunakanyar kis kulturális ékszerdoboza lett az évek során. A tulajdonosok, Ferenc Zoltán Zénó 7-8 éve, Szabó László 16 éve él Verőcén. Arról számoltak be, hogy különleges az itt élő emberek közössége, családcentrikusak, környezettudatosak, a kultúrára fogékonyak, és ez igaz az őslakosokra is: már régen is azok költöztek ide, akiknek ezek az értékek fontosak voltak. A faluban népdalkör, irodalmi estek, filozófiai kávéház, bábszínház, ruhacsereprogramok és más programok színesítik a mindennapokat.

A videó elkalauzol minket a Zebegénytől és Nagymarostól 4 kilométer távolságra levő Julianus-kilátóhoz, majd a nagymarosi PIKNIK Manufaktúrába is, ami 2017-ben nyitott meg. Megkerülhetetlen, család- és bringabarát gasztrokulturális hellyé vált a Duna-part közelében, kilátással a visegrádi várra, szombatonként pedig koncertek is várják a közönséget.

Nemrég a We Love Budapest egyik újságírója is eltöltött két napot a Dunakanyarban, azon belül Zebegényben, ahol számos olyan látnivaló is akad, amihez nem kell olyan sokat túrázni, mint a Hegyes-tetőn álló Julianus-kilátóhoz. Például a falu egykori nyaralótelepén át eljuthatunk a Sárkánydombra, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Dunakanyarra. A falu főterétől 15 perc sétára találjuk a Kós Károly-kilátót és a mellette lévő Trianon-emlékművet, ez a táv kisgyerekkel is könnyen teljesíthető. Ha pedig egyáltalán nem vágyunk emelkedőkre, akkor a zebegényi Duna-parton sétálhatunk egy nagyot gyerekkel, kutyával is. Hogy mit érdemes megnézni, megkóstolni, ha itt járunk, az ebből a cikkünkből kiderül.

(Borítókép: Hirling Bálint - We Love Budapest)

Címkék