Reggelizz úgy, mint egy király! Jóllehet a mondás az egészséges életmódra biztat bennünket, más okunk is lehet egy-egy ízletes, lassú, hosszú, nap eleji brunchra. Például az, hogy szuper érzés jó ételekkel családunk körében indítani a napot. Míg az ünnep előtti időszak többnyire a rohanásról és az ajándékok beszerzéséről szól, addig karácsony után már több lehetőségünk nyílik arra, hogy változatos baráti és családi formációkban lazítsunk. Ha ehhez reggelit választunk, akkor még arra is van lehetőségünk, hogy ne őrülten laktató fogásoktól tíz perc alatt étkezés utáni kómába esve, félálomban kelljen átvészelnünk a beszélgetést, hanem lassabban, ízletes fogásokat csipegetve hangolódjunk egymásra.

1/15

nor/ma

Viszonylag kevés dolog van, ami nem áll jól az északi kovászparadicsomnak, ahol keresetlen, mégis a végtelenségig igényes környezetben tölthetünk el akár egy napot is, a kiadós reggelitől a kávés-laptopos munkaidőn át a délutáni baráti találkozókig. Reggeli kínálatukban az ízletes péksütemények, remek kávék és más forró italok mellett olyan, komolyabb fogásokat is találunk, mint a szívünket teljességgel meghódító sós waffel konfitált kacsacombbal vagy a pisztrángmousse, amihez natúr borokat, pét-natokat kóstolhatunk. Indítsuk a napunkat igényes, rusztikus és egészséges fogásokkal!

2/15

Solid

Magas élet egy Királyi Pál utcai ház tetején, a Salt kis testvérében. A közelgő ünnepre való tekintettel hétvégente különleges brunchcsal, újragondolt bundás kenyérrel, French toasttal várnak bennünket, hét közben pedig a Hotel Rum à la carte reggelije is elérhető a rooftop bárban. Minden reggel 7 és 12 óra között tudjuk náluk kezdeni a napot, akár egy laza, kötetlen, pezsgős reggeli keretében. Ne hagyjuk ki ezt a remek programot!

3/15

Törökméz

Családias élettér a Margit utcában, a Gül Baba türbe környékén, ahol vidám és letisztult környezetben lazíthatunk. A napsütéses sarokboltba nemcsak nyáron érdemes betérni, amikor az árnyékos teraszon lazulhatunk, hanem télen is érdemes eltölteni itt egy kis időt, hogy egy-két színes, melengető fogással ajándékozzuk meg magunkat, a delikátboltnak sem utolsó helyen. Ha tehetjük, kezdjük itt jó társaságban, finom ételek között a napot. 

4/15

Maison Buda

Franciás elegancia a Hegyvidék Bevásárlóközpontban, ahol a város egyik legbőségesebb brunchmenüje mellett könnyed, de klasszikus ebéddel, franciás és angolos fogásokkal és Csató Dávid executive chef alkotásaival várnak bennünket. Választhatunk magunknak Eggs Benedictet, angol és bécsi reggelit, az egészségesebb fogások szerelmeseit granola és acai bowl várja, a tojásos reggelikkel kapcsolatos választéknak pedig szó szerint csak a képzeletünk szab határt. Vasárnaponként családi brunchok keretében lazulhatnak és beszélgethetnek zavartalanul a szülők vagy a barátnők, mialatt a gyerekeket kézműves-foglalkozás és animátorok szórakoztatják. 
(x)

5/15

Cirkusz

Dolgozz keményen, reggelizz még keményebben! Ha vágyunk egy olyan törzshelyre, ahol igazán önmagunk lehetünk és feltölthetjük magunkat energiával, akkor a Cirkuszban van a helyünk. Egészséges tojásos és avokádós fogások, kényeztető amerikai palacsinta, Eggs Benedict és a pezsgőn túl különleges alkoholos italok is várnak bennünket. 

6/15

Stika

Két csokornyakkendős, fess barista, egész napos reggeli és laktatóbb fogások is várnak bennünket a Dob utcában. Kedvencünk a széles, Benny névre hallgató Eggs Benedict-kínálat, ahol olyan luxusváltozatok közül is választhatunk, mint a lazaccal és kaviárral készülő Royal vagy az Angus marhás Beef Benny, ezenkívül bagelek, francia, bécsi reggeli, számtalan izgalmas fogás és bőséges borválaszték is várnak bennünket. 

7/15

Béchamel

Telente ösztönösen keressük azt a helyet, ahova érdemes beülnünk a kinti hideg elől, hogy valami igazán finomat együnk, és a kellemes környezet által feltöltődjünk pozitív energiákkal. Ha a VII. kerületi Akácfa utca környékén járunk, érdemes kipróbálnunk a Bechamel éttermet és kávézót, ahol a hangulat és a nemzetközi brunchkínálat is kiváló, reggel 8-tól késő délutánig válogathatunk az ízletes fogások közül. Szilveszter környékén általában szívesen lassulunk le egy pezsgős reggelivel, a Bechamel pedig erre is kiváló lehetőséget kínál. A kiadós ételek után jólesik egy pohár pezsgő, de ha valamilyen melegebb italra vágyunk, forralt bort, forró csokit vagy kávét is választhatunk. Az étlapon a nemzetközi brunch kedvenc fogásai, franciás, olaszos, angol vagy amerikai receptek egyaránt megtalálhatók, az élményt az összetevők gondos megválogatása és az ételek szívvel történő elkészítése adja, ettől válnak a fogások igazán különlegessé.
(x)

8/15

Franziska

Hatalmas ablakok, a téli hidegben bekuckózásra hívogató szövött párnák és fotelek, színes, egészséges és tápláló fogások közül válogathatunk a Franziskában, a Batthyány tér közelében. Szerintünk az egyik legjobb hely, ha az ünnepek környékén barátnőinkkel szeretnénk reggelizni és a bejgli- és halászlétraktára előre felkészülve valamilyen egészséges fogással indítanánk a napot. Amibe persze belefér egy kis bohémság is, egy pohár mimóza vagy Hugo Spritz formájában. 

9/15

Kugl

Friss, tartósítószer-mentes hazai alapanyagok, csodálatos panoráma. Élénkzöld smoothie-nk vagy extrázott bundás kenyerünk mellől a Március 15. térre vagy a Váci utcára pillanthatunk fel, de választhatunk biotojásos reggelit, vagy megkóstolhatjuk a háziasszony, Dóra francia süteményeit is. Remek hely, nemcsak akkor, ha barátainkkal lazulnánk egyet, de akkor is, ha például anyukánkkal szeretnénk beülni valahová. 

10/15

Honey

A Honey otthonos brunchozó a belváros szívében, ahol a tulajdonosoknak, egy világjáró testvérpárnak hála kipróbálhatjuk az egész napos reggelizés élményét, ízletes mézes fogásokkal és mézritkaságokkal. A különösen finom Eggs Benedict, a Croque Madame és Monsieur mellett nutellás-banános Amerikai Palacsinta, French Toast juharsziruppal és bogyós gyümölcsökkel, illetve angol reggeli is várnak bennünket. De a hidegebb napokra való tekintettel különleges téli fogásokat és többféle forró csokit is megkóstolhatunk a családias hangulatú helyen. Aki pedig valami erősebbre vágyik, egy pohár borral vagy gines különlegességgel támogathatja meg a laktatóbb fogásokat.
(x)

11/15

Villa Baga

Mivel az elegáns, XII. kerületi villában van a Brót Pékség is, egyszerre hódolhatunk a reggelizés leggyorsabb, az emeleten lévő étterem segítségével pedig a leglassabb élményének is. Itt nem ismernek kompromisszumot, a környezet pazar, az ételek pedig finomak. Itt mindannyian királyként vagy királynőként reggelizhetünk, ez pedig a mondás szerint egészségünk kulcsa lehet.

12/15

InterContinental Budapest

A lassú ünnepi vasárnapok hosszú reggelijeivel és a város egyik legszebb dunai panorámájával várja a helyieket és az itt élő külföldieket az InterContinental Budapest libanoni étterme. Advent utolsó vasárnapján és karácsony első napján 12 és 15 óra között nevezhetünk be a hétről hétre változó, nemzetközi és magyar fogásokból álló villásreggelijeikre. Ha pedig későn kelők lennénk, akkor kipróbálhatjuk december 24-én a karácsonyi vacsorát, és megkímélhetjük magunkat az ünnepek előtti konyhai feladatoktól, miközben családunkat vagy barátainkat különleges élményekkel lephetjük meg.
(x)

13/15

Mitzi

A Bartók Béla út környékének egyik sajátossága az egymás mellett megférő több generáció, melyek valahogy mégsem zavarják egymást és jól érzik magukat együtt. Szerintünk a pezsgős brunch kifejezetten egy olyan műfaj, amelyben mindenki talál olyan részt, amit szerethet és mindenkinek belefér. A MITZI-ben pedig mintha még inkább összesűrűsödne ez a hangulat, egyszerre érezhetjük a napkezdés frissességét és a lassulást, a dőzsölés és a mértékletes csipegetés örömeit. 

14/15

Déryné bisztró

A minőségi reggelizés magyarországi nagykövetei. Kelj 10-kor, sétálj egy jót a város egyik legszebb részén, kérj egy pohár proseccót, amíg megérkezik a kaviár és az egyéb finomságok a friss kovászos kenyéren. Vasárnapi brunchpartijaikon késő délutánig válogathatunk a klasszikus brunchfogások közül, miközben élő zene szól, és a legkisebbekre bébiszitter vigyáz. 

15/15

Aranypinty

A korai reggelizés szerelmesei már 7.30-tól hódolhatnak szenvedélyüknek ezen az elegáns és az otthonos hangulat között egyensúlyozó helyen. Egyedi, intim környezetben, francia sanzonok, herendi és Zsolnay porcelánok között fogyaszthatjuk el helyben sütött péksütinket, bagettünket vagy croissant-unkat, miközben élvezhetjük, ahogy lelassul az idő és egyszerre visszakerülünk a Palotanegyed békebeli, lelassult világába. 

Címkék