Keresés EN

december 8., 06:00

Szabadidő

„Nem létezik olyan sarka a városnak, ahová ne kötne emlékezetes, meghatározó élmény” – Szűcs Péter-interjú

Péter közel 10 éve építi saját brandjét, a PetersPlanet utazós blogot, amivel bejárta a világot. Közben fotózott, regényt írt. Vele beszélgettünk.

szeptember 10., 14:32

Látnivalók és kultúra

„Az elefántcsonttoronyból nem lehetsz igazi budapesti” – Szalay Bence (Budapest Szubjektív)

Ezúttal Szalay Bence színművészt kérdeztük a fővárosról, életútról és hírnévről.

augusztus 30., 13:55

Budapest

„Nem áll túl jól az emberiség szénája” – Stumpf-Biró Balázs, összeomlás-kutató

Nyakunkon a világvége, és ez már nemcsak üres fenyegetés. Hogy hogyan jutottunk ide, arról a téma szakértőjével, Stumpf-Biró Balázzsal beszélgettünk.

augusztus 5., 12:51

Látnivalók és kultúra

Budapest Szubjektív – Egyedi Péter (Óriás, Mmamt)

Annak apropóján kérdeztük a zenészt Budapesthez fűződő viszonyáról, hogy zenekara, az Óriás 18 év után (szeptember 14-én) elbúcsúzik a közönségtől.

július 31., 12:34

Budapest

Budapest arcai – Buda Richárd tűzoltó őrmester és világrekorder fekvenyomó

A világ egyik legerősebb emberével beszélgettünk, aki részt vett a Kodály köröndi tűz megfékezésében és a Hableány-tragédia mentési munkáiban is.

július 9., 11:26

Éjszakai élet

„Nekem mindig nagyon fontos szempont az élő produkció” – Interjú Csiszár Virággal, a Sziget bookingmenedzserével

A Sziget nemzetközi bookingmenedzserével beszélgettünk munkájának izgalmas részleteiről, de arról is, lehet-e headliner valaha a Szigeten Azahriah.

június 30., 06:30

Látnivalók és kultúra

Budapest Szubjektív – Rényi Ádám

Ezúttal Rényi Ádámot kérdeztük, mi most mint írót kérdeztük, akinek épp a hetekben jelent meg a harmadik novelláskötete.

június 21., 14:18

Szabadidő

Ma van a jóga világnapja! – Vajas Fruzsi és Bagdal Sziszi jógaoktatókkal beszélgettünk

A mai napot pont 10 éve nyilvánították a jóga világnapjának. Ezen alkalomból pedig két jógaoktató gondolatait olvashatjátok.

június 8., 07:00

Látnivalók és kultúra

Akár a Klotild-palota tetején is koncertezne az Ivan & The Parazol – Budapest Szubjektív

Megjelent az új daluk, és készül a 6. lemez. Megkérdeztük Vitáris Ivánt és Simon Bálintot (Ivan & The Parazol) a kedvenc budapesti helyeikről.

május 22., 11:16

Látnivalók és kultúra

„Számomra az esendőség az emberi lét alapja” – Háy János-interjú

Háy Jánossal beszélgettünk új regényéről, a karaktereihez fűzött viszonyáról és az életről.

május 17., 15:18

Budapest

„Nálam az extrovertáltság egy tanult, felvett skill” – Interjú Sárospataki Alberttel

Mi a siker titka? Melyek azok a megkeresések, amelyekre biztosan nem válaszol? Interjú Sárospataki Alberttel, a Cápák között befektetőjével.

május 16., 14:14

Látnivalók és kultúra

„Nagyon sokan élünk szorongásban, amiért nem tudunk bocsánatot kérni vagy megbocsátani” – Elefánt-interjú

Az Elefánt zenekar szerkesztőségileg is kedvenc, úgyhogy kíváncsian vártuk az új albumukat. Most a banda két tagjával beszélgettünk.

április 22., 10:36

Látnivalók és kultúra

Budapest Szubjektív – Csáki László, a Kék Pelikan rendezője

Interjúsorozatunk új részében a Kék Pelikan rendezőjét kérdeztük arról, milyen a viszonya Budapesthez, mit szeret benne, és melyek a kedvenc helyei.

április 19., 13:27

Látnivalók és kultúra

„Nem attól függ egy film milyensége, hogy mennyit költöttek el rá” – Hajdu Szabolcs-interjú

Március közepe óta játsszák a mozik a Kálmán-nap című filmet, amit mi nagyon szerettünk, így beszélgettünk is egyet a rendezővel, Hajdu Szabolccsal.

április 17., 12:19

Látnivalók és kultúra

Benéztünk a műterembe – Itt készült Nemes Márton a Velencei Biennáléra

Nemes Márton 300 négyzetméteres, a Kazinczy utca egyik legszebb épületében található műtermében készült a Techno Zen című alkotás.

április 3., 14:34

Látnivalók és kultúra

„Sokszor börtönnek éltem meg a puszta létezést életem során” – Interjú Beton.Hofival

Beton.Hofival a számára fontos budapesti helyszínekről, a hivatás terhéről és szépségéről, valamint a 0 mixtape készítéséről beszélgettünk.

március 26., 15:11

Látnivalók és kultúra

„Ha nincs gondolat mögötte, akkor a Hamlet is egy döglött cucc lesz” – Interjú Polgár Csabával

Polgár Csaba az Örkény színésze, rendezője, jövőtől pedig művészeti vezetője. Emellett pedig olyan színházi alkotó, akivel jó beszélgetni, elmélyültsége lazasággal társul.

március 25., 14:41

Látnivalók és kultúra

Bevonulnak a piros mellényükben, és kitör a tapsvihar: így szól ma Budapesten a kávéházi cigányzene

Milyen lehetőségeik vannak ma a cigány muzsikusoknak, és hogyan lehet lebontani az előítéleteket?

február 26., 15:29

Látnivalók és kultúra

„A fiatalok éhezik a hitelességet” – Interjú a Korda házaspárral

Életműkoncertre készül az ország egyik legismertebb házaspárja. Hitelességről, profizmusról és a régi Budapestről is beszélgettünk velük.

február 20., 13:37

Látnivalók és kultúra

„A budapesti zenészek jelentős részének nagyon rossz körülmények között kell próbálnia” – Héra Barnabás (Carson Coma)

Interjúsorozatunkban Héra Barnabás (Carson Coma) mesélt nekünk arról, hogyan látja Budapestet.

február 14., 10:53

Gasztró

Mese az elhivatott, 15 éves Daniról, aki a nápolyipizza-készítésben látja a jövőjét – A pizzásrác

Szabó Dani éppen 15 éves, de már két éve foglalkozik nápolyi pizzákkal. Nemcsak fogyasztja, de készíti is őket, a lehető legprofesszionálisabb módon.

január 31., 13:48

Látnivalók és kultúra Szponzorált

Így dolgozunk mi – Kulisszatitkok és kedvenc interjúk

Állandóan járjuk a várost, és újdonságok után kutatunk, teszteljük az újonnan nyílt helyeket, vagy régi kedvenceket fedezünk fel.

január 5., 15:47

Látnivalók és kultúra

„Romantikus kapcsolat fűz a vonatállomásokhoz” – Prieger Zsolt-interjú

Interjúsorozatunkban az Anima Sound System örökmozgó vezetője, Prieger Zsolt mesélt nekünk arról, hogyan látja Budapestet, milyen viszony fűzi hozzá.

január 2., 11:04

Látnivalók és kultúra

„Bach után új és hallgatható dolgot kitalálni talán lehetetlen” – Quimby-interjú

Ellátogattunk a Quimby és a Danubia Zenekar közös próbájára, és belestünk a színfalak mögé, hogy megnézzük, hogyan zajlik a felkészülés, mivel készülnek a márciusi koncertre.

2023. december 25., 07:47

Látnivalók és kultúra

„Nekem állati fontos, mit látok az ablakból” – Závada Péter

Interjúsorozatunkban Závada Péter költőt kérdeztük a Budapesthez fűződő viszonyáról, kedvenc helyeiről és arról, melyik korba menne vissza az időben.