„Bach után új és hallgatható dolgot kitalálni talán lehetetlen” – Quimby-interjú

We Love Budapest: 2018-ban már volt egy közös koncertetek a Danubia Zenekarral, most hogy jött az ötlet, hogy újra együtt muzsikáljatok és belevágjatok ebbe a kalandba?

Kiss Tibi: 2018-ban a Danubia Zenekar keresett meg bennünket azzal, hogy szeretnének hozzányúlni a Quimby-dalokhoz. Akkor is Ott Rezső zeneszerző komponálta a szimfonikus átiratokat. Ezúttal mi kerestük meg a Danubia Zenekart, mert úgy éreztük, hogy még vannak ebben a produkcióban kiaknázatlan lehetőségek. A mostani együttműködés sokkal inkább egy koprodukció, mert a korábbi tapasztalatok alapján ide már mi is rengeteg elképzelést hoztunk. Nagyon inspiráló a közös munka.

Varga Livius: Amikor 2018-ban lejöttünk a színpadról, azonnal megfogalmazódott bennünk a szándék, hogy továbbvisszük ezt a produkciót. De a következő másfél évünk már tele volt, aztán jött a Covid.

WLB: Amikor két ennyire különböző zenekar találkozik egymással, hogyan tudtok egymásra hangolódni, hogy működnek a próbák, mi mindenre kell figyelnetek?

V. L.: A különbség a zenekarok között valóban nagy, hiszen mi hatan vagyunk, ők több mint negyvenen, mi bármilyen hangosak lehetünk, ők pedig természetes hangerőlimitekkel rendelkeznek. Őket egy karmester instruálja, és a kotta, minket a dobos és a frontember. Míg mi mindig halljuk egymást, ők igencsak korlátozottan érzékelik, hogy mit játszanak a többiek. Mindemellett, akárcsak az élet minden területén, érdemes az azonosságokra figyelni, és máris klappol minden. Végtére is ez mind zene. Akkordok, hangzások, melódiák, ritmusok. Közös akarat, megosztott figyelem. Egyik részed a technikai megvalósításra figyel, a másik a benned lévő érzésekre. Minden zene így születik. A karmester és a nagyzenekar kapott monitorhangfalakat, mi lehalkultunk. A karmester képes a dobosra és az énekesre is figyelni, mi pedig félszemmel a karmestert nézzük. Ez a próbafolyamat maga az egymásra hangolódás. Szeretjük egymás energiáit.

WLB: Milyen akadályokkal találtátok szemben magatokat a próbák során, illetve mi az, amit különösen szerettek bennük?

Gerdesits Ferenc: Akadályok vannak bőven. Az egyik például a két zenekar közötti hangerőkülönbség. Bár ők sokkal többen vannak, de jóval halkabbak, mivel a hangszereik akusztikus megszólalásra vannak kifejlesztve, ellentétben a rockzenekar legtöbb eszközével, például elektromos gitár és basszus, szintetizátorok, orgonák. De a rockzenében használt dobszerelés akusztikusan is olyan hangos, hogy el tudom vele nyomni a szimfonikus zenekart. Tehát nekünk a megszokottnál és a kényelmesnél halkabbnak kell lennünk, illetve plexifalat használunk, ami praktikus, de megnehezíti a kommunikációt. A másik a karmester kontra dobos kérdés, a nagyzenekar a karmestert követi, a rockzenekar a dobost. Átjárás nincs, mi nem ismerjük a karmester jelzéseit, ők nem tudnak a dobra játszani, ez pusztán azért van, mert máshoz vagyunk, illetve vannak szokva. Ezt úgy oldjuk meg, hogy nagyon sokat kommunikálunk a karmesterrel, sok mindent előre megbeszélünk, és kölcsönösen nagyon figyelünk egymásra a játék során.

WLB: Az, hogy van mögöttetek egy ilyen nagyzenekar, vonósokkal, fúvósokkal stb., ez mennyire ad nektek kísérletezős, improvizációs szabadságot?

G. F.: Semennyire, éppen, hogy a kötöttségek nőnek, mivel a klasszikus zenekar csak kottából játszik, tehát nekünk is ugyanúgy kell mindig mindent játszanunk, különben káosz és borulás van. Kísérletezésre a hangszerelőnek van lehetősége (aki esetünkben Ott Rezső), ő megálmodja, leírja, a zenekar pedig eljátssza az ő „gondolatait″. Egy ilyen nagy létszámú csapatnál nincs lehetőség improvizálásra, minden csakis előre megírva és kigyakorolva szólalhat meg.

WLB: Van/volt olyan szám, amit nagyon szerettetek volna így átírni, de ledobta magáról a szimfonikot?

Kárpáti József Dódi: Nem volt ilyen, inkább a dalok kiválasztásakor hosszabb idő teljes egyezségre jutni. Minden koncert előtt, a számlista összeírásakor ötleteléssel kezdünk. Ilyenkor mindenki bedobja a(z aktuális) kedvenceit, amelyeket szívesen játszana. Ezekből választjuk ki azokat, amelyek mindenkinek megfelelnek.

WLB: Hallgattok a hétköznapokban klasszikus zenét? Merítetek belőle?

G. F.: Nagyon sokszor hallgatok klasszikus zenét, vannak időszakok, amikor csak azt. A karácsony például ilyen, olyankor egy-két hétig szinte csak ilyesmi szól, de volt olyan év, hogy annyira rajta maradtam, hogy nyár közepéig nem szívesen hallgattam mást. Aztán volt olyan is, hogy beleuntam, például a barokk zene kiszámíthatósága és önismétlése a rengeteg slágeres és gyönyörű dallam ellenére is sok volt, de egyes romantikus művekben is néha túl soknak éreztem a visszatérő megoldásokat. A kedvenceim amúgy a szláv zeneszerzők művei, Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij, Hacsaturján, de Janáček, Smetana vagy Dvořák akár. Toplistás Schubert, Mendelssohn és Gustav Holst is, fuvoladarabokból pedig egész gyűjteményem van. Meríteni sajnos nem nagyon tudok belőle, úgy vagyok vele, hogy átélni kell, nem megérteni, ahhoz, hogy felhasználjam, érteni is kéne hozzá, de inspirálni képes ez a fajta muzsika. Meg hát megtették ezt már mások, elég magas színvonalon, például az ELP, a Focus vagy akár a Jethro Tull. Bach után pedig új és hallgatható dolgot kitalálni talán lehetetlen.

Balanyi Szilárd: Én maximum a kocsiban, éjszaka, koncertről hazafelé autózva szoktam a Bartók Rádióban hallgatni komolyzenét, de azt gondolom, hogy a könnyűzenének hívott mai muzsika is bővelkedik komolyzenei megoldásokban, bőven merítkezik a klasszikusok által használt motívumokból, eszközökből, szóval ha így nézzük, igen, hallgatok.

WLB: Ez a koncert, a formátum csak egyszeri alkalom lesz, vagy gondolkodtok azon, hogy turnézzatok vele?

V. L.: Ez egyszeri alkalom, nem fogunk vele turnézni, a koncert minden apró részletét kimondottan az MVM Dome-ra terveztük, és erre a 2024. március 9-i alkalomra. Ez egy egyedi élmény lesz.

B. Sz: Ez a pillanatnyi állás szerint egyszeri alkalom lesz, mivel egy ekkora monstrumot, ennyi embert mozgatni borzasztó bonyolult és drága dolog. Ha felcsillanna a remény, mindenképp elgondolkozunk majd rajta, de most ezen nem rágódunk. Készülünk, várunk, elmélkedünk, és remélhetőleg mindeközben ihletődünk is.

WLB: Mik a tervek a jövőre nézve? A próbákon kívül min dolgoztok most?

Mikuli Ferenc: Megyünk a fesztiválokra, bujkálnak bennünk az ötletek, és hangulatba kell kerülnünk, hogy összedolgozzuk ezeket az inspirációkat.